Bányai Tamás közösségi díj

Bányai Tamás közösségi díj

Tavaly elhunyt szerzőtársunk emlékére a Regénytár szerkesztősége díjat alapít, amellyel Bányai Tamás szellemi hagyatékának egyik különleges szegletét kívánjuk megőrizni és erősíteni. Mint köztudott, Tamás nagyon otthon érezte magát a közösségi médiában (még halála napján is posztolt), ezért úgy érezzük, a róla elnevezett díjnak valamilyen módon kapcsolódnia kell ehhez a közösségteremtő tevékenységhez. Tamás írói pályáját érdekes […]

Ez a ház eladó!

Ez a ház eladó!

„A századik e-mailt meg sms-t törlöm anélkül, hogy egy percet is vesztegetnék rájuk, mert most nem érdekel. A szőnyeg, ami idáig volt a padlón, a másik szobába került, feltekerve. Most itt ülök több évtized hordaléka között a gyönyörűséges torontálin, aminek rozsdabarna-kék-sárga mintája van. Amikor ráhajtom a fejem a kékre, szinte hallom a tenger mormolását. Hogy […]

„Talán ki lehetne osztani egy olvasói Nívó-díjat is…”

„Talán ki lehetne osztani egy olvasói Nívó-díjat is…”

A 2017-es es év legkülönlegesebb irodalmi – és egyben közösségi – elismerését, a glóbusz szinten egyedülálló és páratlan Regénytár Nívódíjat régi munkatársunk, a mostani Regénytár elődjében is aktívan munkálkodó Furján Rita kapta. A küzdelem végig kiélezett volt, a három aspiráns fej-fej mellett haladt kontinensről kontinensre, míg végül az Antarktiszon működő Penguin’s Heaven kutatóbázis legénysége – […]

Már csak egy hiányzik…

…az ötszáz facebookos lájkból! Közismert, hogy nem vadásszuk a lájkokat, ez a szám azoktól a kedves látogatóktól jött össze, akik saját belátásukból döntöttek úgy, hogy virtuális tetszésnyilvánítással jutalmaznak bennünket. Köszönet érte! Igyekszünk továbbra is megfelelni a kívánalmaknak és reméljük, a bűvös ötszázas szám csak egy állomás lesz a közös utazásunkban, amelynek során egyre többen válnak rendszeres […]

Indiana Jones és az utolsó dínótojás

Indiana Jones és az utolsó dínótojás

Örömmel jelentjük, hogy végre elkészült és megtekintésre alkalmas egész estét ugyan nem betöltő, de annál érdekesebb, izgalmasabb és nem utolsó sorban viccesebb paródiánk, az Indiana Jones és az utolsó dínótojás című alkotás. A film 15 perc hosszú és magában foglalva figurázza ki azokat a kliséket és modorosságokat amelyek az Indiana-filmeket jellemzik (az angol feliratozás is része […]

Regénytár Nívódíj: megvan a nyertesünk!

Regénytár Nívódíj: megvan a nyertesünk!

Mára virradóra hosszas légi utazást követően megérkezett köreinkbe az antartkiszi Penguin’s Heaven kutatóbázisról az utolsó, kontinentális elektori szavazat is, amely megszüntette az eddigi patthelyzetet és kijelölte a Regénytár Nívódíj 2017-es győztesét. A papírcetlit csőrében tartó kicsiny postagalamb hihetetlen kalandok után fogott talajt budapesti szerkesztőségünkben, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy úgy összefagyott, hogy szinte […]

Regénytár Nívódíj: amikor az elemek közbetombolnak

Regénytár Nívódíj: amikor az elemek közbetombolnak

Azt ígértük, ma biztosan megtudjuk, ki nyerte idei nívódíjunkat, de a természet durván beavatkozott a számításainkba. Az antarktiszi Penguin’s Heaven kutatóbázis környékén jelen pillanatban olyan vihar tombol (képünkön), hogy egy hírvivő galambnak lehetetlen fölszállnia anélkül, hogy jéggé ne fagyna. Emiatt kicsiny küldöncünk, Modó, a kályha mellett ücsörögve tollászkodik és várja a bevetési parancsot. A szavazás […]

Regénytár Nívódíj: üzenet a kenguruk földjéről

Regénytár Nívódíj: üzenet a kenguruk földjéről

A végkifejletéhez közeledik hallatlanul izgalmas világszavazásunk, amely az idei Regénytár Nívódíj sorsát hivatott eldönteni. Ma délelőtt, hosszú kínkeserves légi utazást követően az ausztráliai kontinentális szavazatot szállító postagalamb – Lewis – megérkezett Budapestre, és csőréből kipottyantotta azt a cetlit, amelyen tisztán és olvashatóan Furján Rita neve volt látható. Ennek következtében abszolút patthelyzet alakult ki, mert mindhárom […]