Szrebrenica

Szrebrenica

Ma húsz éve egy kelet-boszniai kisvárosban, Szrebrenicában történt az a sokezer áldozattal járó tömeggyilkosság, amelyet szerb katonák hajtottak végre a fegyvertelen bosnyák lakosság ellen. Az ezzel kapcsolatos adatok nagyjából ismertek, mint ahogy az is, hogy a bosnyákok és a szerbek között azóta is zajlik a vita: népirtás volt-e Szrebrenicában vagy „csak” bűntény. Nem tudom elképzelni, […]

Darwin előszobája

Darwin előszobája

Nem szeretnék gúnyt űzni azokból a szerencsétlenekből, akik önhibájukból sodródnak a Darwin-díj közelébe, de ez a dolog mintha kezdene divattá válni, tehát megérdemel némi tűnődést. Rögtön itt van például az a manus, aki milliárdos balesetbiztosítást kötött, majd levágatta a vonattal a lábát. A normális hírolvasó erre azt gondolja, biztosan nyomorgott a szerencsétlen, és végső elkeseredésében […]

Éjszaka az elhagyatott intézetben

Éjszaka az elhagyatott intézetben

Álmokról beszélni éppen olyan, mint tanúbizonyságát adni a bennünk fészkelő, megalkuvás nélküli önzésnek. A vásári törökméz ízéről sem lehet mesélni, mert az nem lehet másé, csak a miénk. Az álom is ilyen, egyszeri fogyasztásra szánt törökméz: ha belekapaszkodunk, ráragad a kezünkre, kabátunkra, és mint valami finoman zizegő pókháló, rabul ejt bennünket. De ez a mi, […]

Szent Iván éji kötelesség

Szent Iván éji kötelesség

Június huszonharmadikának éjjelét misztikus köd borítja be. Ha szerencsénk van, és az időjárás nem írja fölül a varázslatot – például a nyár elejéhez méltatlan, izzasztó meleggel – Szent Iván éjszakája általában kellemesen, sőt borzongatóan hűvös. Fontos kelléke ez annak a mágiának, amely az ekkor esedékes tűzgyújtással teljesedik ki. Ezen a kivételezett napon a lángoló fahasábok közé bámuló ember […]

Kitárta kapuit a világ első novellatóriuma

Kitárta kapuit a világ első novellatóriuma

Új rovattal gazdagodott már eddig sem szegényes kínálatunk: mától Novellatóriumunkban szellemi felüdülést kínálunk minden véletlenül vagy szánt szándékkal idetévedő olvasónak. A Regénytár virtuális árkádjai alatt, kellemesen titokzatos félhomályban kergeti egymást a fikció és a valóság színes pillangóhada, az ideátogatónak nincs más dolga, mint hagyni, hogy ez a tánc, a szavak igéző tánca, magával ragadja és […]

Az időutazás irodalmi dilemmái

Az időutazás irodalmi dilemmái

A fellengzős cím ne tévesszem meg senkit: ez nem lesz egy komoly írás. Azon próbálok eltűnődni, miféle evolúciója lehet az időutazásnak azokban az írásművekben, amelyek a fikció eme speciális területét bolygatják. A legáltalánosabb megállapítás az, hogy időutazásos műveikben az írók többnyire fittyet hánynak a fizikára, vagy ha mégis belebonyolódnak, úgy halmozzák egymás tetejére a marhaságokat, […]

Játszódhat-e időutazásos regény Budapesten?

Játszódhat-e időutazásos regény Budapesten?

A téma már régóta izgat: egy olyan sci-fi, amely a manapság túlkínált időutazásos témában utazik, a helyszíne pedig Budapest, vajon számíthat-e érdeklődésre? Gyanús az erőm, hogy médiatámogatás nélkül aligha. Tévés hírverés kéne hozzá, hogy a műfaj kedvelői egyártalán észrevegyék, mert enélkül az egész csak macskafütty. Mégis úgy érzem, érdemes tenni egy kísérletet. Valahogy úgy, ahogy […]

A Vonnegut-effektus

A Vonnegut-effektus

A humort a komoly(talan)sággal virtuóz módon ötvöző, jellegzetesen egyéni stílusú amerikai író, Kurt Vonnegut nyilatkozta egyszer, hogy valamelyik barátja készített egy tanulmánykötetet a XX. századi amerikai irodalomról, amelyben őt meg sem említette. Amikor szóvá tette ezt a barátjának, azt a választ kapta, hogy nyugodjon meg, csak egy erős vázlatról van szó, hamarosan elkészíti majd a téma alaposabb, […]

Megszelídíthető-e a könyv?

Kevesen tudják, hogy az etológia a könyvekre ugyanúgy érvényes, mint például a kőrisbogarakra. Azzal az apró, nüánszbeli kitétellel, hogy a kőrisbogarat nem lehet megszelídíteni, a könyvet viszont igen, de a kőrisbogár is rendelkezik bizonyos viselkedéskultúrával, ami a könyvre szintúgy jellemző. Mindenki tudja és ha már tudja, akkor hangoztatja is azt a kőbe vésett igazságot, hogy […]

A könyv rendeltetése

A könyv rendeltetése

A nyár kezdete magyarföldön egybeforr a honi könyvszakma éves manifesztumával. Ez az a bizonyos könyvhét, amit a kiadók és a forgalmazók úgy várnak, mint lencseárus a karácsonyt. Ilyenkor a magyar ember ugyanazzal az érzéssel hagyja magát sodródni a friss, ropogós kiadványok között, ahogy az orosz turista Antalyánál ringatózik a Földközi tenger hullámain. Egyetlen hatalmas dunyha […]