213.151.0.136

A nap, amikor visszatértünk a jövőbe

2015-10-21
530 olvasó

Ma nevezetes dátum van: 2015-ben ezen a napon, október 21-én érkezett meg Marty McFly a háromdés cápafogakkal bekeretezett cintányéros cudar világba, más szóval a jövőbe. A filmtrilógia világsikere máig töretlen, ezért az írott és íratlan sajtó alkalmi összevetésekkel, elemzésekkel és egyéb nyalánkságokkal emlékezik meg erről a jelenbe átvándorolt, virtuális fontosságú jubileumról.

Magánemberként és hivatásosként is kellemes dolog azon évődni, mi lett volna, ha ez vagy az nem úgy történik, ahogy. Főként úgy, hogy ennek az egésznek nincs semmi tétje, mert a jövendöléseket egy ideje már senki sem kéri számon utólagos elszámoltatással. Kétségtelen, hogy az erőteljesen felvilágosult emberiség egyik fő jellemvonása pontosan ez a józan, szkepticizmusba hajló magatartás: egy ideje már nem nagyon hiszünk a jövőben. Minél tájékozottabbak vagyunk és minél fejlettebb a technológiánk, annál kiábrándítóbb a jövőképünk. A sci-fi egy ideje már csak rémisztget bennünket, nem beszélve a médiáról, amely úgyszólván ebből él. Szegény Marty McFly sorsa is csupa szomorúság. Annak idején a film készítői nem gondoltak arra, hogy ebből az ötletből a Csillagkapuhoz hasonló, se vége, se hossza sorozatot gyártsanak, és ezt bölcsen tették, mert az egymásba ágyazódó időparadoxonokból a trilógia három folyatásából is majdhogynem megártott a sok. Aztán bekövetkezett az, ami a legszomorúbb ebben az egész jövőutazós históriában: Michael J. Fox megbetegedett és vissza kellett vonulnia a filmezéstől. Mindez az esetleges folytatások sorsára is rányomta a bélyegét, mert bár mostanában azt rebesgetik, komoly esély mutatkozik a Vissza a jövőbe újrafeldolgozására, nekünk, ős-rajongóknak ez olyasféle szentségtörés lenne, mint a Hyppolit, a lakáj 2.0 volt a nagyszüleinknek.

A mai nap számomra több ok miatt is szomorúságtól terhes: bánt, hogy 1985 óta ilyen riasztóan kibicsaklott a jövő (Csernobil, klímaváltozás, véres polgárháborúk, AIDS, stb.), és bánt, hogy a kölyökképű Michael J. Fox színészi pályája nem futhatta be azt az ívet, amely a Vissza a jövőbe után előlegeztünk neki. A neten nemrég fölbukkant egy hír, hogy készítettek egy viccesnek szánt szkecsfilmet vele Christopher Lloyddal. A sztori szerint a két jövőutazó a DeLorean nevezetes megsemmisülése után mégis találkozik itt, a jövőben, és elbeszélgetnek a világ dolgairól. Két olyan kiválóságról van szó, akik humorért, viccelődésért biztosan nem fognak átkopogtatni a szomszédba, de nekem valahogy nem akaródzik ezt a produkciót végignézni. Ugyanúgy vagyok vele, mint Proust a fiatalsággal, köztudott, hogy azt az eltűnt idő nyomában próbálta fölkutatni. Neki sem sikerült, pedig egy egész regényfolyamot írt hozzá.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL