Kalandtúra

Bányai Tamás riportszerű jegyzete egy nem mindennapi helyzetről

Kalandtúra

A pasas amerikai. Korát tekintve hatvan és hetven között. Erősen kopaszodik és nagy pocakja van. Felesége aggodalmas pillantásokat vet feléje. Amikor feláll a nyugágyból, rászól: Óvatosan drágám. Ez akkor is elhangzik, amikor egy tölcsér fagylalttal tér vissza. Sőt, a továbbiak során állandó figyelmeztetés lesz. A pasast ez nem zavarja. Nyilván megszokta már az évek során.
A luxushajó Izrael partjai felé közeledik. A pasas körül kisebb társaság verődik össze. Egymás szavába vágva ecsetelik a várható látnivalókat. Jeruzsálem valóban sokat nyújt a turistáknak. Valaki már járt ott és nagy hangon sorolja, mit érdemes megnézni. Feltétlenül. Mert négy-öt óra nem elég mindenre. A beszélgetést a hangosbemondó szakítja félbe. A kapitány ad tájékoztatást.
Izraelben elszabadultak az indulatok, mondja a kapitány, egy embert megkéseltek, egy turistabuszt felborítottak a lázongók, frissen érkezett hírek szerint lövöldöztek is. Erre való tekintettel és az utasok biztonsága érdekében nem kötünk ki Tel Avivban. Tudom, hogy ez sokaknak csalódást okoz, de remélem, hogy mindenki megérti.
A bejelentést valóban csalódott moraj követi. Amerikai pasasunk felháborodik. Hülyeség, jelenti ki nagy hangon. Izraelben az ilyesmi mindennapos dolog, ettől még nyugodtan partra szállhatnánk, egy kis kalandban is lehetne részünk. Mert más ám az ilyesmit megélni, mint a tévében végignézni. Egy embert megkéseltek. Nagy dolog! Nálunk a kocsmában hetente késelnek meg valakit.
De Mervyn!, szól rá a felesége. Miket beszélsz? Pasasunk legyint. Te nem tudhatod, még egyszer sem jöttél velem a kocsmába. Egy kis késelésbe még nem feltétlenül halnak bele az emberek. Lövöldözés. Ugyan már! Egy egész hajórakomány turistát nem tudnak kivégezni. A kapitány eltúlozza a dolgot. A bolondja!
Lassan megnyugszanak a kedélyek, a Szuezi csatornába hajózva Izrael már a múlté. Az utasok békésen nézelődnek a fedélzetről. A csatorna két partján nem sok látnivaló akad. Fő téma a következő állomás: Jordánia. Meg az, hogyan öltözzenek a partra szálló hölgyek. Vállat, bokát takarni harminkét fokos kánikulában. Fura ízlés az araboké, fura vallás az iszlám.
Aztán Jordánia partjait is elhagyja a hajó. Másnap ismét a kapitány szól utasaihoz.
Sötétedés után a negyedik szint külső fedélzetét napkeltéig zárva tartjuk. Kérem a tengerre néző hajókabinok utasait, függönyözzék el az ablakaikat, ha ég a villany a kajütben. Úgyszintén figyelmeztetek mindenkit, hogy napnyugtát követően jelentősen csökkentjük a hajó külső kivilágítását, ezért kérem, óvatosan közlekedjenek a fedélzeteken.
Pasasunk szemlátomást izgalomba jön a kapitány szavainak hallatán. Tudják miért van ez?, kérdi a körülötte állóktól. A kalózok miatt. Kalózok már rég nincsenek, veti ellen valaki. Mervynnnek nevezett emberünk rögtön lehurrogja. Hol él maga? Nem olvas újságot, nem néz televíziót? Arra, mutat a hajó jobb oldala felé, terül el Szudán meg Eritrea, és bizony onnan gyakran támadják meg a teherhajókat tengeri gengszterek, magyarán kalózok. Fogságba ejtik a legénységet és váltságdíjat követelnek értük. Ha nem kapják meg a fejpénzt, nyissz, elvágják a torkukat. Néhány éve egy svéd hajótársaság több millió dollárt fizetett ki alkalmazottainak szabadságáért. Meglehet, hagyja helyben a másik utas, csakhogy a mai teherhajókon mindössze egy tucatnyi ember szolgál, ezen a hajón meg háromezer utas van, plusz a személyzet.
Háromezer utas. Na és? Ezek a tengeri haramiák gyorsnaszádokkal jönnek és nem kell nekik háromezer ember. Leszednek a hajóról tízet-húszat, az akció nem tart öt percig és már el is tűntek a túszaikkal.
Ez az egész a kalózokkal csak halandzsa, jegyzi meg valaki.
A kezdődő vitát újfent a kapitány hangja szakítja félbe.
Néhány percre egy kisebb hajó fog csatlakozni hozzánk, műszereket veszünk fel a fedélzetre.
Az amerikai pasas diadalittasan tekint körbe.
Tessék, mondja önelégülten. Azt hiszik viccelődöm. Nézzenek körül! Szárazföldet egyik oldalon sem látni, de műszereket hoznak. Mesebeszéd! Amire szüksége van ennek az óceánjárónak, azt már felvették a legutolsó kikötőben. Terrorelhárítók szállnak fel, hogy megvédjenek minket egy esetleges kalóztámadástól. Talán majd látunk egy kis csetepatét. Ha szerencsénk van, még lövöldözés is lesz.
Van, aki hiszi, van, aki nem. Mervyn felesége levegő után kapkod. Hogy mondhatsz ilyeneket, Mervyn? Pont te, akinek vigyázni kell magára? Az orvos megmondta, hogy…
Te csak fogd be a szádat!, hurrogja le nejét a pasas. Az összes doki ezt hajtogatja. Ne igyon, ne egyen, ha lát valamit, ami felizgatja, csukja be a szemét. Márpedig én nyitva fogom tartani a szemem. Látni akarom, ha történik valami rendkívüli, látni akarom a kalózokat.
Csakhogy kalózok nem jönnek. A luxushajó eseménytelenül közelit Dubaj felé.
Valaki megszólal: ott már nincs mitől tartani. Úgy hallottam, Dubajban három százalékot sem éri el bűnözés.
Az amerikai pasas kiábrándultan morogja: a fenébe! Egy szanatóriumba érkezünk?  És bánatosan néz a feleségére, mintha csak azt kérdezni: érdemes volt ezért hajóra szállni?

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.