A négylábú boszorkány

A négylábú boszorkány

Ma is úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna, pedig évtizedekben lehet mérni az azóta eltelt időt. Legjobb pajtásom, a mindentudó Kurják Pisti egy mélabús, unatkozós napunkon azzal jött elő, hogy a szomszédunkban lakó Rikács Maris néni állítólag fordítva olvassa a Bibliát.

Döbbenten bámultam rá, mert hamarjában az jutott eszembe: kötözni való bolond az, aki bármilyen könyvet fordítva vesz a kezébe, de rögtön utána, mint valami nyúlós, ragadós zsinegen, előjött egy másik gondolatom is. Csakúgy, mint minden fölvilágosult ember, én is citeráztam a sötétben, és ez a másik gondolat a sötétséget, vagy ami még ennél is rosszabb, a sötétségben kushadó, áldozatra váró félelmet hozta magával.

Másoktól is hallottam már, hogy a Bibliával nem szabad viccelni. Az egyik sógorom leverte a polcról, egyenest bele a mosogatólével töltött vödörbe, és ott, helyben szélütést kapott. Úgy tűnt, Maris nénit ez a veszély nem fenyegeti, mert kissé szalajtott, de ez a fordítva olvasás még így is túlment a határon. Ha az újságot kezdte volna a hátuljáról, ahogy mindenki, a sporthíreknél, senki sem szólt volna rá egy rossz szót sem, de a Bibliában nincs sportrovat, úgyhogy erre a dologra egyetlen magyarázat maradt, és ezt Pisti azonnal a képembe is vágta: a szomszédasszonyunk bizony boszorkány. Mert nem úgy kell ezt a fordítva olvasást érteni, hogy fejjel lefelé tartja, és úgy próbál benne eligazodni, hanem igenis a végén kezdi el, és hátrafelé biflázza a szöveget, ami ettől gonosz varázsigévé változik.

Képtelen voltam fölfogni, mi szüksége lehet ilyesmire a vén banyának, de Pisti rögtön felvilágosított. Megjegyzem, nem csak a babonákhoz értett, hanem a teljesen praktikus, ám nem kevésbé izgalmas hétköznapi dolgokhoz is, így például széles körű tudást mondhatott magáénak azon a téren, hogy miként lesz egy nőnek gyereke. Engem ez százszor jobban érdekelt, mint Maris néni, de a Biblia fordított olvasásában megszimatoltam azt a jelentőséget, ami túlmutatott a világ egyéb hívságain.

Azért csinálja ezt, mert meg akarja idézni a halottakat, súgta a fülembe Pisti barátom, nem tudván, hogy ezzel tovább fokozza a kínjaimat. Hidegrázásos éjszakáimon gyakorta álmodtam azt, hogy Maris néni, mint egy kivénhedt, a sok tyúkszar seprésébe belegörbült kóróseprő, ott áll az ágyam fölött és csak néz meredten a valójában nem is létező szemével.

Pisti eközben kéjes beleéléssel folytatta: mindjárt itt lesz október 31., a sírjukból kikelő halottak és az őket befogadó boszorkák éjszakája. Maris néni bizonyára úgy tempírozza a dolgot, hogy a Bibliából fordítva kiolvasott szavakból addigra kialakuljon az a láthatatlan sugárnyaláb, amin ezek a lények végiggyalogolnak. A baj csak az – mondta és jelentőségteljesen rám sandított –, hogy mivel itt lakik a szomszédodban, egy-két eltévedt halott biztosan bekopog majd az ablakodon is.

Úgy néztem a barátomra, ahogy a halálos beteg néz a tudását érthetetlen és felháborító módon titkoló orvosára. De Pisti nem pályázott ilyen babérokra. Az lesz a legjobb – mondta –, ha készítünk egy töklámpást és október 31-én éjjel kitesszük Maris néni portája felé, a spájz ablakába. Ahogy az izomlázat a rádolgozás szüntetheti meg, a rémséget csak egy másik rémség képes semlegesíteni.

Így aztán buzgón nekiláttunk töklámpást készíteni: kimentünk a határba, és a még lábon álló kukorica közül hazacsempésztünk egy tisztes sütőtököt, amit a padláson gondosan kibeleztünk, és némi méricskélés, skiccelés után vicsorgó szörnyeteggé műtöttünk. Egy üres cipőpasztás dobozból készítettük hozzá mécsest, majd október 31-én, alkonyatkor az egészet betuszkoltuk a spájz szellőző nyílásába. Pisti eztán gyorsan elslisszolt – tán nem is bízott annyira az elméletében, amennyire mutatta –, így egyedül maradtam ezzel az eszközzel, aminek hatékonyságát a sötétség sűrűsödésével egyenes arányban vontam kétségbe.

A langymeleg estéből fátyolos ködöt borogató éjszaka lett. Görcsös mozdulatlanságban lapultam a dunyhám alatt, visszatartott lélegzettel figyelve a kinti neszekre. De nem történt semmi: a halottak nesztelenül közlekedtek azokon a titkos utakon, amelyek nem érintkeztek az álmaimmal, mert hirtelen arra eszméltem, hogy reggel van és süt befelé a nap.

Első utam a spájzba vitt, ahol a töklámpást a helyén, bár egy kissé elmozdítva találtam. Nagyot koppant a szívem: hát mégis igaza volt annak a hóstapler Pistinek! A banya megpróbált bemászni a lyukon, de nem bírt a démonűző lámpással. Már vittem is volna a hírt a harcostársamnak, de a gangon megpillantottam a kandúrunkat. Akár egy másnapos transzportmunkás, mélabús ábrázattal, révetegen bámult maga elé, és a vak is látta, hogy a farka furcsán megpörkölődött valamitől. Meglehet, hogy egy sötét, démoni szándéktól vezérelve megpróbált bejutni a spájzba, és míg ezen dolgozott, nem vette észre, hogy bizonyos testrésze rossz helyre tévedt.

Sokkal jobban járt volna, ha ő is fordítva olvassa a Bibliát.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.