Újhullámos makeup

Újhullámos makeup

Kölyök koromban a szeplősség még restellni való szépséghibának számított, és rengeteg okot adott a a piszkálódásra. Persze ez csak amolyan látszat dolog volt, mert már akkor is tudtuk, hogy a vöröshajú, szeplős lányok igenis szépek, sőt izgalmasak. Hemingway ezt úgy emelte föl a filozódia magasságába, hogy azt mondta: a férfi számára az abszolút gyönyörűséget nem okozhatja más, mint az együttlét egy vörös hajú – és talán szeplős – nővel. Nem ezeket a szavakat használta, de a lényeg így is kiviláglik. Ami pedig a fotót illeti: január 18-án készült a Berlinben megrendezett Mercezes-Benz divatbemutatón. A modellen lehetetlen nem észrevenni a mesterségesen kreált szeplőket, amelyek – bámulatos módon – teljesen passzolnak a  rozsdavörös hajzat és a naracssárga ajakfesték harmonikus egységéhez. És ebben most kivételesen nincs semmi irónia. (Fotó: Britta Pedersen/EPA)

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.