Aki megríkatta az ördögöt

Aki megríkatta az ördögöt

Volt egyszer egy szegény ember. Olyan szegény volt, hogy laboratóriumban, elkülönítve kellett volna tanulmányozni, mint valami fenomént. Ez a szegény ember mindent megtett annak érdekében, hogy a szegénységétől megszabaduljon, de hiába hirdette újságban, neten, villanypóznán, kóbor kutyákra tűzött cetliken, nem akadt jelentkező, aki egy közepesen leamortizált gazdagságért elcserélte volna.

Aztán egy éjjel megjelent nála az ördög! „Na te szegény ember, ha engem megríkatsz, de úgy, hogy potyogjanak a könnyeim, levakarom rólad ezt a fertelmes szegénységet. De vigyázz, csak egyszer próbálkozhatsz, és ha nem fakadok ríva, testestül-lelkestül elviszlek a Pokol, legmélyebb, legfertelmesebb fenekére”, mondta vigyorogva.

Erősen gondolkodóba esett ettől a szegény ember, és bár fogalma sem volt, hogyan ríkathatná meg az ördögöt, úgy vélte, ez a szegénység már önmagában is maga a pokol, úgyhogy nincs veszíteni valója. És mivel az ördög nem szabott semmilyen határidőt, belement az alkuba. Azt gondolta, előbb vagy utóbb kitalál valamit, de nem így lett. Ballagtak egymás mellett, járták a várost keresztbe, hosszába, de az ördög hiába noszogatta, hogy na, mi lesz már, mikor fakadok ríva?, a szegény ember csak hallgatott.

Az ördög meg egyre jobban pökhendiskedett. Már-már ott tartottak, hogy a szegény ember falad el ríva, nem az ördög, ám ekkor esni kezdett az eső. Ez visszavette egy kicsit az ördög jókedvét, mert a Pokolban nem ilyesmihez volt hozzászokva. Nem ugrabugrált már olyan önfeledten, mint korábban, mert az elázott járdán csúszott a patája. De ez még mindig messze volt ahhoz, hogy ríva is fakadjon.

Aztán egy helyen megszakadozott a felhőzet, és előbújt a nap. Az esőcseppek szivárványos ívet feszítettek az égre, ami bárkit a világon romantikus sóhajtozásra késztet, csak nem az ördögöt.

Egyszerre esik az eső, meg süt a nap, tehát veri az ördög a feleségét, jegyezte meg a szegény ember, csak úgy magának, ám az ördög füstös ábrázatán mintha felhő vonult volna keresztbe. Hagyjuk ezt a magánéleti nyűgöt!, mondta repedtfazék hangon. A szegény ember szegénynek ugyan szegény volt, de nem hülye. Érezte, hogy itt az alkalom.

Mond csak te ördög!, fordult oda a kísérőjéhez. Miért gyepálod folyton azt a szegény asszonyt? Mit ártott az teneked?

Az ördög megtorpant. Mit ártott, mit ártott!, kiáltotta indulatosan. Megcsal az átkozott! Ha kiteszem a patám otthonról, föllopakodik a Mennyországba, és ark- meg közangyalokkal kokettál. Amikor számon kérem, mindig azt mondja, csak a jószomszédi viszonyokat megy ápolni, de én tudom, hogy másról van szó. Lelki társat keres a cudar.

Nocsak! Angyalok huppangatják a nejed őnagyságát?, fordult az ördög felé nyílt csodálkozással a szegény ember.

Még ha huppangatnák!, legyintett az ördög nekikeseredetten. Arra én rá se bagóznék, mert az nekem hazai pálya. De az angyaloknak ehhez nincs megfelelő szerszámuk, így csak trécselnek, meg minden. Az számomra az elviselhetetlen, hogy az asszony jól érzi velük magát. Velem csak kelletlenkedik, az angyalokkal meg magasabb röptű dolgokról tárgyal. Nem marad számomra több öröm ennél a kis verésnél, amit hébe-hóba kiosztok neki.

Az ördög szája széle ezeknél a szavaknál egészen lefelé görbült, és a szegény ember megérezte: itt a ragyogó alkalom. Hát igen pajtás, így van ez: a nő mennyország és pokol is egyszerre a férfinak, és ez ellen nincs mit tenni, mondta az ördög vállát részvétteljesen veregetve.

Az ördög szeme erre kidülledt, sok kénkőfüsttől megkérgesedett szemöldöke remegni kezdett, amivel párhuzamosan a mocskos, bűzös szája is, majd pedig, mint amikor a duzzasztógát a nagy esőzés következtében átszakad keservesen óbégatni kezdett: Így van, nagyon így van! És ha valamit kiszemelnek maguknak, azt meg is szerzik, és mindig nekünk nyújtják be a számlát!

Na, te szegény, ótvaros pára!, tapogatta az ördög lapockáját a szegény ember. Hát mit gondoltál, miért vagyok én a világ szegénye? Még szép hogy egy nő miatt! Ráment mindenem a válóperre, meg a tartásdíjra! Úgy legyek én gazdag, ahogy rád is ez a sors vár, ha az asszonyod tovább időzget ott a hetedik vagy a ki tudja, hanyadik mennyországban!

Az ördögnek ettől a szívhez szóló igazságtól rögtön eleredtek a könnyei. Potyogtak, mint a játékosok a Maradj talpon-ban, vagy még annál is jobban. A szegény ember meg csak állt és mosolygott és nem is érezte magát annyira veszettül szegénynek.

 

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.