Messi cipője

Messi cipője

Az argentin futballsztár vérig sértette egész Egyiptomot, mert egy tévéműsorban jótékony célú árverésre ajánlotta fel a cipőjét. Annak ellenére, hogy a gesztus nem a Nílus menti államra vonatkozott, vagyis egyetlen árva szó sem esett arról, hogy a topánkát ott kell elárverezni, Ramses fáraó kései leszármazottjaiból kibukott a felháborodás.

A hivatalos magyarázat szerint a sértést az váltotta ki, hogy Messi nem vette figyelembe a tényt, mely szerint a cipő az egyiptomi kultúrában a piszkosság jelképe. Teljesen mellékes, hogy a jótékony akciónak semmi köze hozzájuk, szerintük igenis figyelni kellett volna erre, és nem a cipőt, hanem valami mást ajánlani fel.

Magánügy, hogy ki, mit gondol erről a dologról, de ha egy falusi kocsmában mindez terítékre kerül, a természetközeli népek biztosan azt mondják rá: ha az egyiptomiak ezt sértőnek találják, miért néznek oda? A pornót sem kötelező bámulni, de volontőr alapon bárki becsatlakozhat. Ami meg a cipő tisztátalanságát illeti, mi pestiek aztán tudnánk erről mit mondani: bár csak annyi ezres keletkezne a zsebünkben, ahányszor a lábbelink interakcióba kerül egy adag kutyaszarral, mégsem helyezzük kulturális alapokra a tisztátalanságát.

Az érzékenység egyébként is magánügy. Még akkor is, ha vallási vagy pártállami keretek közé préselődik. Van, aki rögtön kést ránt, ha szidják az anyját, van aki csak nevet ezen, és az is nyilvánvaló, hogy másként, más okból vagyunk érzékenyek otthon, lakásunk zárt burájában, mint az utcán hömpölygő tömegben. Néha ez a nagy volumenű, hogy úgy mondjam, össznépi érzékenység szervesen egybekapcsolódik az érdekkel, ám itt megint kétfelé ágazik az út: egyik a magánérdek, a másik a közösségi érdek felé vezet. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az utóbbi a vékonyabb.

Messi cipője kapcsán még az elvakult hőbörgés az, amiről szót kell ejteni. Egy olyan példát említenék, ami részben felmenti az egyiptomiakat. Az idősebbek talán még emlékeznek arra a botrányra, amikor a Beatles abszolút fénykorában Lennon azt találta mondani: „Népszerűbbek vagyunk, mint jézus”. A keresztény világban akkora őrjöngés lett ebből, hogy bármelyik pszichopata szende kóristalánynak tűnik mellette. Csak azért nem vetették Lennont máglyára, mert akkoriban éppen drága volt a tűzifa, pedig csak azt mondta, amit tapasztalt: a fiataloknak bizonyos módon és értelemben valóban többet jelentett a Beatles, mint Jézus.

Van ez így: a szent, magasztos eszmék olykor a pillanat kínálta eufória miatt háttérbe szorulnak, de ezt a megfelel ő módon begyöpesedett gondolkodással nehéz megérteni. A közérdek és a közérzékenység ilyenkor Godzilla-méretű szörnyeteggé hatalmasodik, és világromboló pusztítást helyez kilátásba. Pedig csak várni kéne egy kicsit, és a dolgok maguktól helyrerázódnának: a keresztény fiatalok rájönnek, hogy Jézus mégiscsak fontosabb Lennonéknál, a muzulmánok pedig, hogy messzi cipője mégiscsak azoknak a lábaknak ad otthont, amelyek csodára képesek.

A tisztátalanság egyébként is relatív, mert hiszen ki mondhatja meg, hogy ki, vagy mi a tökéletesen tiszta? Nem beszélve arról, hogy a cipőinket, mi emberek tesszük tisztátalanná. Ha nem lennének, meztéláb kéne járkálnunk, és a lábunk lenne tisztátalan, de mivel egyetlen szervünk sem választható el a többitől, hamar eljutnánk odáig, hogy valójában mi, emberek vagyunk tisztátalanok.  Cipőtől függetlenül.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.