Játszódhat-e időutazásos regény Budapesten?

2015-06-09
833 olvasó

A téma már régóta izgat: egy olyan sci-fi, amely a manapság túlkínált időutazásos témában utazik, a helyszíne pedig Budapest, vajon számíthat-e érdeklődésre? Gyanús az erőm, hogy médiatámogatás nélkül aligha. Tévés hírverés kéne hozzá, hogy a műfaj kedvelői egyártalán észrevegyék, mert enélkül az egész csak macskafütty. Mégis úgy érzem, érdemes tenni egy kísérletet. Valahogy úgy, ahogy annak idején Rahim Berishával, pontosabban a Közelebb, mint amilyen távol című kalandregényemmel tettem. Ezt sem igen olvasta senki, de tán azért, mert a tálalásában elkövettem egy nagy hibát: a Rahim Berisha álnév azt sejtette, hogy egy albán szerző áll a regény mögött, és ebben az agyonamerikanizált világban ez nem valami jó ajánlólevél.

Ezen a tapasztalaton okulva tervbe vett nagyszabású időutazásos regényemet a valódi nevemen próbálom majd megírni, és ha Isten is úgy akarja, publikálni. A kéziratot nem fogom teljes terjedelmében közzétenni, de ha már itt van ez a szép, megújuló, átláthatóbbá váló Regénytár, egy alkotói mikroblogot talán érdemes lesz rászánni a témára.

Azt tervezem, egyfajta netes napló formájában számolok majd be az időutazásos sztorim alakulásáról. Fogalmam sincs, mire jutok majd, mert a módszer nekem talán nagyobb újdonság, mint magának az olvasónak, akit máshol valószínűleg már találkozott hasonló kísérletezgetéssel. Különösebb hírverést sem tervezek a dolognak – leszámítva egy-két faceebookos megosztást – így ha lehet, még érdekesebb lesz, mire jutok.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

2 Comments

  1. Érdekel a téma,már régóta.
    Szerintem a helyszín választás szinte mindegy ha előre felé utazunk az időben.
    Viszont ha vissza…, nos akkor kezd érdekessé válni Budapest !

    Sok sikert a műhöz!
    Szorítok érte. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL