Az Udvar

Az Udvar

Valami furcsa mindig volt ebben a családban. Valami furcsa, megfogalmazhatatlan.

Különös szimbiózisban éltek együtt az Udvarban, a nagy falusi házban, külön lakásban a szülők, Kati néni, Károly bácsi, és külön-külön két gyerekük, Katika és Bandi, férjjel és feleséggel, no meg lassanként a két-két unokával.

Az Udvarban minden közös, a kert, a garázs, az infrastruktúra. Az unokák pedig zajongtak, rajcsúroztak. Mind-mind potenciális konfliktusforrás.

Nem is beszélve a megvalósulatlan álmokról, az értelmiségi szülők többet reméltek a gyermekeiktől, mint amire vitték. Ehhez adódott a „méltóságon aluli” párválasztás – óvónő, villanyszerelő, tehergépkocsi vezető, hivatásos pártfogó – ezt a szülők nehezen viselték.

Csupa-csupa napi szintű és a lelkeket emésztő hosszabb távú konfliktusforrás, vagy éppen a konfliktusok elkerülése érdekében az elkülönülés, visszahúzódás és persze ebből adódóan a kapcsolatok formálissá, felszínessé válása.

Károly bácsi évekkel ezelőtt meghalt. Hamvait Kati néni – ki tudta akkor még, hogy milyen okból – a vitrinjében tárolta. Aztán Kati néni is elhunyt. Katika értesítette a rokonokat, de a temetésről egy szót sem említett. Egyedül unokatestvére, Péter kérdezett rá, mikor lesz Kati néni temetése.

Katika megírta, hogy nem lesz temetés, Kati néni és Károly bácsi hamvait szétszórják a Hegyen. Péter óvatosan bekéredzkedett erre a különleges szertartásra, úgy érezte, tartozik annyival a nagynénjének és a nagybátyjának – akiknek sok kedves percet, élményt, figyelmességet, családi anekdotákat, testre szabott könyveket köszönhetett –, hogy megtisztelje őket ezen a végszertartáson.

Óvatosan, mert nem tudta, milyen körben tervezik az eseményt, lesznek-e meghívottak, vagy csak a belterjes Udvarhoz kötődő személyek.

Katika azt is megírta, hogy szombaton délután 1 és 2 között lesz a „gyülekező”, 2-kor pedig indulunk a Hegyre.

Péter fekete nadrágot és fekete pólót vett fel, útközben vett két többszálas krizantémot. Negyed 2-kor érkezett az Udvarba. Az ott lakó régen látott rokonai egykedvűen számítógépeztek, pötyögtek okos telefonjukon, vagy valamilyen sportcsatornát néztek.

Nehezen ment a társalgás, igazából be sem indult. „Hogy vagy, mi van Veled, mi van a gyerekekkel?” Formálisak voltak a kérdések. Lehettek volna őszinték is, de a bekapcsolva hagyott sportközvetítés nem erre utalt. Péter azt érezte, hogy hiába a rokonai, ez nem az ő világa, most kell innen elmenekülnie, amíg nem késő. Ám Péter nem akarta megsérteni őket és nem akart tiszteletlen lenni az elhunytakkal, így maradt.

Nemsokára Katika lehívta az Udvar lakóit a szépen gondozott, virágokkal teli kertbe és sütiket kínálgatott. Eszegetés közben elhangzott, hogy Kati néni végakarata szerint a kedvenc lábasában – amiben annyit sütött-főzött – kell felvinni a Hegyre. Bandi megjegyezte, hogy a lábas még mindig olajos.

Péter a tornácra nézett. Az egyik ajtó ki volt támasztva egy koszos bevásárló szatyorral, illetve az abban lévő valamivel. Kíváncsisága odavezette.

Igen, a szatyorban volt a vaslábasban, legumizott piros fedővel letakarva Kati néni és Károly bácsi. Ki tudja, mióta nyugodtak ott.

Péter szépen lassan arra is rádöbbent, hogy ő itt kívülálló, mert az Udvar lakóin kívül senkit nem hívtak meg a végtisztességre. Ráadásul nem tudott bekapcsolódni a társalgásba, másodszor érezte, hogy menekülnie kell.

Miután az Udvar lakói teleették magukat a citrom tortával és a francia krémessel, eljött az indulás ideje. Mikor Bandi lánya meglátta Péter krizantémjait, megkérdezte apját, vigyenek-e ők is virágot a kertből. Bandi szikár válasza az volt, hogy nem. Arra a felvetésre, hogy a nagymama kedvenc virágjából vihetnének pár szálat, ismét szikár nem következett.

Lassan elindult a halottas menet. Az Udvar lakói és Péter. Volt, aki melegítőben, volt aki shortban, mindenféle színű és mintázatú pólóban. Bandi vitte először a koszos szatyrot, a még mindig kicsit olajos lábassal. Nehéz volt a lábas és nehéz volt Kati néni, meg Károly bácsi. Bandi a nagy melegben először a melegítő felsőjét hajintotta bele a szatyorba, majd kis idő múlva a pólóját is.

Ment a temetési menet, az élén a félmeztelen, izzadt Bandival, a végén a feketébe öltözött, krizantémot hurcoló Péterrel. Az egy órás út alatt tíz percenként más vette át a nehéz szatyrot.

A Hegyen a társaság megpihent, vizet ittak és élvezték a hűsítő szellőt. Vidám, színes családi fényképek készültek, viccelődtek. Nem volt, aki kezébe venné és irányítaná a folyamatot. Péter kicsit kényszeredetten toporgott és jópofázott a rokonaival.

Egy idő után ezt is elunta a társaság. Bandi komótosan rágyújtott. Félmeztelenül, szürke melegítő alsóban, foszló félben lévő sportcipőben, amin azonban még rajta volt az árcédulához használt műanyag hurok.

Fogta a szatyrot és odaballagott egy bokorhoz, a többiek követték. Elővette a lábast, levette a gumit és a fedőt, előtűntek a hamvak. Kati néni és Károly bácsi nem volt homogén, sok fehér apró darab volt a hamu állagúnak tűnő porban.

Bandi kérdőn nézett a társaságra: Most akkor egy kézzel, vagy kettővel? A társaság a két kezes megoldás mellett döntött. Bandi mélyen belemarkolt Kati nénibe és Károly bácsiba, majd – mintha nyeretlen kétéves lenne – hatalmas lendülettel elhajintotta őket széllel szembe. A finom fehér por egy része visszaszállt izzadt, félmeztelen felsőtestére. Kis pislogás után még a cigarettát is kivette a szájából, hogy köpjön egy jó nagyot, mint akinek homok került a fogai közé.

Újabb engedélyt kért, hogy most már az egész lábassal hadd végezzen. Megfogta a két fülét, kicsit oldalra fordult és beledobta a szélbe a hamvakat. Kati néni és Károly bácsi morzsalékos része a földre, örök nyughelyükre érkezett, a finom, lösz szerű poruk pedig, mint füst gomolygott egy ideig.

Péter letépett egy-egy virágot a krizantémról és mindenkinek adott egy szálat, hogy rádobhassák a hamvakra és végső búcsút vegyenek. A maradékot ő is rájuk tette.

Katika sírt egy kicsit a lányával a vállán, Bandi elszívta a cigarettáját, Katika férje pedig odament Péterhez és azt mondta neki, hogy ide legalább nem kell évente virágot hozni. Itt úgy is megterem.

Vidám hangulatban ment lefelé a temetési menet, könnyebb lélekkel és könnyebb szatyorral.

A kertben Bandi lánya azt kérdezte, kimossák-e a lábast és használják-e még. A döbbent csendet Péter törte meg. Szerinte ki kellene tenni a kertbe, földet tenni bele és a nagymama kedvenc virágát beleültetni. A csend már nem volt döbbent. De csend volt. Válasz nélkül.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.