Milói vérnász (Első megmutatkozás)

Milói vérnász (Első megmutatkozás)

Vésztőy Brünhilda

(Első nagy regényrészleg)

 

 

A széptermetű, pillangószemű, intersztelláris kémnő, fenékig feketében, nem vette szívesen, ha férfiak ostromolják, félt, hogy testét, lelkét leigázzák, (nos leigázás nöm túl jóu szóu ide, egy íly szupőrfelötti nőüníl, de ne feledjík, bombanőü is. Így dizájnos pipihusát, ami pörsze roppant izomgípezet is, úgy zsongták környül a herék, mint ögyéb húsokot a légy. Tehát csinos koponyájában néha megfordút az is, már csak a nagy számok törvénye okán is, hogy milliombúl ögy szíp test-várát meg-hóudétja, lelkivel nem törődvén. De, mint tudjok, ez lehetötlen, mert őü nem leigázásra, hanem leigázónak születött.) Ezért örömest tetszelgett a végzet asszonya szerepben, nem fér hozzá kétség, kemény, feszes, rózsaüde húsa, és lénye anyagtalan zúgai önérdeket szolgáló magakelletésre predesztinálták, és persze kék vére is.

 

A Miló égitesten született, az Univerzum egy hűvös szegletében, -hol nemesek, szépek, ridegek tömörültek. (Áh, Milóu, hadd ejtsök Milóurúl ögy pár magyarázóu szóut: Milóu egy Jupiter-nagyságú bolygóu az Androméda-köd csillagröndszerben, az étertest-fokozatú, szoláris félisteni línyek szíkhelye.) Származása tehát előkelő, az amazonrendű valkűrök, a megkötözhetetlenek kasztjába tartozott, ugyanis őket még főbenjáró bűnök elkövetése esetén sem volt szabad megkötözéssel fenyíteni. Ők ellenben rabnőiket kényük-kedvük szerint lógathatták kötelékeken.

 

Bár családfája bizarrnak mondható, úgy tudják egyesek ugyanis, -bár őbenne még nem tudatosult,- hogy Vanda Geröyk Brün álnevén Szép Irén, -aki egyébként az alteregója- elkallódott, nem mindennapi bal alsó végtagjából fejlődött ki teljes átalakulással, így genetikailag is teljesen azonos vele, ezért bízvást mondható ikertestvérének. Ugyebár a történések fényében ismertté vált az intrikus Mirdroff ténykedése: csalafinta fondorkodása lehetővé tette egy asszonyi járó szervnek az anyaszervektől (magától az asszonytól) független létezést.

 

(És miért tevé mindezt Mirdroff? Mert halálosan szerelmes vala Vanda Greöyk testibe. És Vanda őnála (azaz Mirdroffnál) lévő gyönyörű lábával próbálá amaz bal lábától megfosztatott asszonyt (megintcsak Vandát) zsarolni, hogy néki csak akkor adándaná vissza az ő lábát, ha bizony eltöltene vélle egy kellemetes estvét.) Egyébként Mirdoff letétbe helyezte valakinél a lábat, arról viszont nem értesült, ismeretlen okból kifolyólag, hogy a csinos helyváltoztatást szolgáló szerv időközben delnővé vedlett, hogy kivé, arról pláne nem, csak Vanda és a szuperügynöknő közti roppant hasonlóság tűnt fel neki, persze a valós összefüggésekről mit sem sejtett.

 

Ám Mirdroffnak Vandánál még így sem volt (egy láb híján sem) semmi esélye, ezért neki, Vanda hasonmásának, az intersztelláris kémnőnek fenékig feketében, kezdte csapni a szelet. De ő is, Mirdroff közeledését még a végzetesség-lehetőség ellenére is elutasította, annyira viszolygott, feltehetően ikernővére-anyja-teste-gazdája-hasonmása iránti szolidaritásból, hogy leendő pénze-kiszívta áldozataként sem kaparintotta volna kéken lakkozott szép karmai közé.

 

De mielőtt még rátérnék az elkövetkezendőkre, hadd tudják meg, hogy miért kém(lel) a kémnő, és miért ügynök-öl a szuperügynöknő. Mert, kérem alássan, itten polgár- illetve gerillaháború folyik. Na lássuk csak, elkezdem hát Ádámnál és Évánál. Valamikor régebben békességben élt a két testvérbolygó, Miló és Dágon népe, a milóiak adták a királyokat, az amazonokat (katonai arisztokráciát), a hetérákat és a dívákat (a művészek) és a dágoniak a hivatalnok-apparátust és a tudósokat. Volt még egy népség, a Bölcsek (papok-próféták nemzetsége), azokat tisztelték. (AZOKAT KIK ADTÁK ???) A milóiak lettek volna az úgynevezett elit, de csak szellemi, esetleg rituális értelemben, gyakorlatilag viszont teljesen egyenlőek voltak. Ám a dágoniak egy orvtámadással felrúgták a hierarchia eme ősi monolitját, pedig közös szeretve tisztelt, áldott tanítóik a Bölcsek rendelték így. Elég az hozzá, hogy az éj leple alatt megkaparintották a teljes űrflottát, és álmukban meglepve lefegyverezték a szárazföldi csapatokat, így leigázták Miló egész népét, mert annyian voltak, mint a Sisera hada, hát így állunk most, kedves olvasó. Most, a dágoni érában kezdte el Hilda Geröyk Brün (a későbbi inter-galaktikus kémnő, fenékig feketében) az Űrcirkálógárdafőtisztképző Akadémiát, természetesen idejárt előzménye, eleven génbankja, tehát hasonmása, Vanda Geröyk Brün is. Egyszer, tanulmányai közepette villámcsapásként sújtott le rá a felismerés: fel kell számolni a dágoni elnyomást, vissza kell állítani az ősi milói rendet, tehát egyszemélyes gerillaháborúba kezdett, így lett ő szuperügynök.

 

Üldözőbe is vette a titkosszolgálat, Központy Ede, a Vérpirospozsgás Magister vezényletével, és Oerdvigg Mirdroff statisztálásával,- mert Mirdroff természetesen elkötelezett dágoni, így beállt titkosügynöknek-, Mirdroffot sikerült ártalmatlanná tennie, de Vérpirospozsgás Magister megsebesítette, EZÉRT, hogy egérutat nyerhessen, a földre materializálódott…

 

*

 

Nos, ott állt a pillangószemű, üzletszerű éjelgővé inkarnálódottan (kéjszakai pillangó)

jobb kezét hanyagul zsebében tartva,

fenékig feketében,

seggtől sarokig iker-henger-gömbös izom-bőrtömbben

csupasz húsbörtönben

az éjszakában,

bal kezében cigaretta, lenszőke haja eltakarta fél arcát,

közben fújt a szél, a Hetéra téri sebes basszát.

Igen leszállt a nagy istennő, a szent szajha,

Úgy vélte, hogy Mirdroff ügynök gerincét combjai közt

kettéroppantotta,

most rózsás-üde ribanchúsban,

rossz nő bőrben,

őskelepce bűn-tor-tőrben.

 

 

 

 

 

Hosek

(Második nagy regényrészleg)

 

De hej, motorzúgás hallszik

Dart Hosek ripi-apacs jő vadonat új striciklijén

(aki eddig még aludt, már nem alszik).

És megállt az álszajha zsebre dugott keze mellett,

és az izmos, feslett

nőre tekintett:

-“Ide a pénzt, kurva”- ezt mondván,

aztán ütött, ütött és ütött (talán az órája is),

s a pénzszajhászó, cirmos combú pillangó szeme alatt kék lett,

s most már ütött-cocotte, de a kurva,

jobb kezét zsebéből ki sem húzva,

a balt azonban használva, Hosek bikanyakát megragadta, és éles körmeivel

amannak gége-gigáját apránként kiszedegette, még mindig ugyanazon eddig

alkalmazott kézzel (a bal) a dúrva

néhai és sehonnai kitartottat megnyúzta

-“Na most megkrepáltál, apukám. Enyém a bőröd:

a lelked. De ne aggódj Dart,

drágám, jó leszel még anatómiai ábrának, Dart.”

vigasztalta a frissen cserzett hullát.

Majd nagy, combozatos-boltozatos-ívületes lábaival elfutott.

Ez a prostituállat bestiális.

 

 

Központy Ede, avagy a Vérpirospozsgás Magister

(Harmadik nagy regényrészleg)

 

Pár perc múlva ellepték a környéket a titkos szolgálat emberei: Vérpirospozsgás Magister a főnök, Mirdroff és Tammarg, a két majdnem-egypetéjű,

hígheréjű

ügynök.

 

Imígyen szóla ekkor “a” Magister, teljes egészében a hullanyuzadék Hosekre gúvadva:

-“Hej a bütykös büttyit, ez a cement-combú cemende, cirmos ciszternájú, colos

cocotte

illanó-pillangó-tangó lábszülött, vagyis, nohát, tehát, azaz, ahogy a tény váladékát

nézem, a nyúvasztási módozatok alapján csak a bőrnyűvő tehette emezt a galád, szőröstül-bőröstül szőrtelenítő-bőrtelenítő cselekményt.

Ő, ő…ez a..ez a…ez az intergalaktikus vámpír, a milóiak irkás-firkás combtövű spionja

a CDX 27 -es, az amazonok sine qua nonja,

csak ő lehetett, most kamu kéjnő-camouflage-ban, ennenmagácskáját sorozatgyilkosnak

tettetvén, hogy tő(r)be csalja nemünk, combtőbe: nyakunkra szorítván ádáz, python combjait.

Kéjjel öli a hímtényt ez a vas-beton-cement-lágy izomzatú nőstény.

De eljegyeztem, megjegyeztem, eltaláltam dumdumommal, megjelöltem golyócskámmal

jobb vállon és, avagy, tehát, nohát jobb felső felkaron találtam a veres

kígyó-fenevadon lovagló ringyót, vállon lőttem magnumommal, kilyuggattam

pisztolyommal, dum, dum, dum, dum, dum, a CDX 27 -est, a nyúzós macát.”

 

“Ó, leggé lett legenda, főnökök főnöke, hohó, hipp-hopp, azaz nékem mondja?” -udvarolt Mirdroff- “rettentő egy perszóna még éngem is leterített- holott én levettem az ikernővérét a lábáról, azaz az ikernővéréről a lábát – valahol az Androméda-köd környékén, s majd gerincem, nyakcsigolyom-sikolyom törte, azzal a híres combjai általi fojtásával csaknem kipréselte légcsőhurutomból szuflámat” -és a filmforgatónyomaték kedvéért kettőt köhintett- “feltűnt, főnök, hogy amikor rámvetette magát a ribanca, a rihe-he-he-he-he-he-he-herongy kanca

(nevetés helyett), csak azokkal a cement-kemény-lágy lábaival

és a bal kezével hadakozott, a jobb egyfojlytomban ohh, bocsánat egyfolytában a

zsebében nyugodott.

A szemét céda

még egykezest játsszva

is helybenhagyott éngem, Ővérpirospozsgássága

ügynökét, most henceghet

a cemende.”

 

“Mirdroff ügynök, nem arról van szó, a vállövésem, hát nem érti?”

örvendett a vérpirospozsgássága- “édes drága golyócskáim!

Érti már, Mirdroff ügynök, Tammarg, nem értik? Hát ideget, csontot, eret ért a lövésem,

már mozgatni se bírja azt az átkozott, szemtelen, gőgös jobb karját.”

“Ó Vérpirospozsgássága, Ővérpirospozsgássága”

szólott ekkor imígyen Tammarg-

“ez mind rendben van de, hogy csípjük meg a némbert, amikor állandóan változtatja

a térbeli koordinátáit, sőt az izomboltozatos, íves-míves, cimbes-combos

dimbes-dombos, völgyes-hölgyes külcsínjét-bínját, semmirekellő, magakellető

külsejét is.

 

“Csak egy biztos, az a magabiztos (pedig a biztos úr én vagyok), mindig bombázó”

vágott közbe Mirdroff, elolvadva a vágytól-

“én mindjárt szétdurranok, elfolyok, főnök (mint pezsgőspohár koromban), még letepertő acélcombfojtása általi elestem is jól esett őtűle, nékem ő az esetem: ez az erős, vállas, nagymellű, karcsú derekú, széles csípőjű, kívánatos, nagy, vaskos, hosszú combú, magas, szőke vamp.

 

“Mint az ikernővére, igaz, Mirdroff? Akinek a lába miatt majd’ haditörvényszék elé került, az a híres térdhódítása…….a maga leánykérése: lányszöktetés helyett lábszöktetés, ugye, Mirdroff ügynök? Ne vágjon közbe! Hát idefigyeljenek, ennek a maga nőügyének, Mirdroff, köszönhetjük ezt az egészet, ezt a bosszúszomjas gyilkoló gépezetet, ezt a nőszörnyeteget…. De, jól van Mirdroff, ha élve elfogja, a magáé lehet, azt csinál vele, amit akar.

Felőlem feleségül veheti,

akár rabszolgájává teheti,

háremébe viheti,

(oda Lisk! Sic!),

csak vonja ki a forgalomból, tűnjenek el az Univerzum egy másik szegletébe.”

 

És Központy Ede, a Vérpirospozsgás Magister hosszú, kenetteljes és szigorú monológja után (pár lehhel föllebb, nem a lehvalencárúl van emitten szó, kérem), félrevonta Tammarg ügynököt, hogy a huggyant-buggyant Mirdroff ne hallhassa őket, és így:

-“Tammarg, maga a fej, figyeljen erre a hülyére, nehogy elrontson valamit.

A nőt pedig, át kell adnunk a Császárnak, Őfelsége ünnepélyes

ceremóniák közepette és rituális kegyetlenkedéssel óhajtván kívánja nyilvánosan kivégeztetni, felszeleteltetni, felnégyeltetni,

vagy valami ilyesmi.

Jó kis hecc lesz mi

maga trepni,”

– és barátságosan hátba veregette Tammargot.

-“Tammarg, Mirdroff ezt nem tudhatja meg, libidója elvette az eszét, majd én cupido-n vágom azt a barmot. Egyébként, igaza van, Tammarg ügynök, ez a rima mindenre képes, ha külseje megváltoztatásáról van szó, hízni, fogyni, persze a megengedett kereteken belül. Még a medencecsontjából is hajlandó lefűrészeltetni, hogy csípeje esetleg véknyabbnak lássék, de hiú is a nyomorult, a derekát már nem vastagítná, combjait nem keskenyítné, melleit nem kebeltelenítené, ez egy kaméleóna, és meg kell hagyni, végtelen variációját tudja produkálni a szépnek. De én résen leszek és tudatom önökkel az éppen esedékes személyleírást. De sajna, ez mind kevés, mert, még ha megtalálnánk, se kaptuk el…”

 

“-Mi, főnök?” -vágott közbe Tammarg- “Van egy azonosító jel a kémnő testén elrejtve, hogy hol, megtudják idejében, és emez tetovált jel felmutatása híján a ribancot nem szállíthatjuk el a Földről, mert a Föld-Űr Védernyő Bizottmány emberei, nos maga a rendűrség, ezek az ügyfürkész, mindenre kész űrügyérek csak ezen valkűr-amazon kód dekódolása fogytán (sic! Folytán) győződhetnek és bizottságosodhatnak meg affelől, hogy valóban a rettegett intergalaktikus spionnőt fogtuk el, és próbálnánk magunkkal távoztatni e sárgolyó tekéről az ő jóváhagyományozmányozásukkal, és nem valami kéjnőcsempészet, vagy génhús általi génfrissítés tényálladéka forog fenn.

 

Eközben Mirdroff átadta magát a gyönyörnek, hát igen a libidó, a

libidó az libidó, nem karate dó, dzsúdó, kendó, sem taó-

nem szerette csak vágyott rá.

És arra gondolt, mikoris a macskatarkaszárnyas, csirkehúsú ütött-

cocotte gerinc-

agyára tekeredő kígyócombjaival találkozott, és ebbe majd el-

belefojtódott

Aztán fel is rohamván-riadott

mert feléje tartott

a Magister és Tammarg.

Majd így Magister: -“Fiúk, elefánt vagy nyúlnyi nagyságú

hallókürtökkel

nem híghere-tökökkel

tökösök, figyelmezzenek,

két oktalan filiszter, oktondi filiszteus

démonférgek,

agyammérgek,

várják jelentkezésem, akárhol előbukkanhatok”

-“Igen, igen, Magister.”- ekként, egyként a két titkos szolga-

zúgügyönc.

Aztán a huggyant-buggyant, ügyefogyott ügynöksereg

elhagyta a basszátos, pillangós, combos, lombos, darazsas Hetéra

teret.

 

Mindezek utánlag a gyorsiramú izomgépezet, pillangószemű szépség,

majdnemhogy tetőtől talpig épség,

más ruhában,

kissé álruhában,

hullaszínű apacsbőr zekében,

stricibőr miniszoknyában,

combjai-középig térdcsizmában,

vörös hajával fél arcát eltakarva,

jobb kezét még mindig zsebben tartva,

a Hetéra térre

visszatért tette

színhelyére

 

 

Peczéry gróf

(Negyedik nagy regényrészleg)

 

 

Félmámoros, boros, toros

éjszakában kábán liheg, didereg,

hemperegvén hempereg,

míg eljut a Hetéra térig,

hol bokavilláig, sőt térdig,

netán combközépig,

de nem derékig

esetleg derékaljig

csizmában állnak, várnak

sok pillangószemű, macskatarka-szárnyas,

csirkehusú, pénzszajhászó, ütött-cocotte fehérnépek

combvelőtőtől combhullásig épek,

nem sápadt ikonképek,

táguló, kozmoszszűkölő fekete lyukas izomgépek,

striciklin száguldó öklöktől kékek.

-“Most már legyenek elégek!”

Kiáltják, kajabálják

utcabéli utcabálnák,

utcabáli szemkaparnák.

-“Egyik hasa töppedt-pöffedt”- így szólamlik,

úgy szólamlik

főgroteszkőr félmámoros, boros, toros, didergő-hidergő

Jack Peczéry gróf:

-“Ember és eb fia,

palántája,

az ember kicsinyítőképzős néma fonémája,

taljános morfémája

az embrió,

azaz embriós világkuglóf.

-“Maga szent gróf?”- kérdi egy hang,

gongja egy gong,

hullik egy comb,

ritka egy lomb.

-“Völgyem, mellesleg két megtermett domb

terpeszkedik combjahullott hűlt helye felett két arasszal,”-

és jött, ki szólott, Peczéry,

ki bölcs ideáit maga véli,

sebbel-lobbal sebtapasszal

combjahullajtott kurvizánhoz sré vizavé.

-“Grófom,”- szólamlott izomgép és kék,

fekete lyukas nem ikonkép,

ütött-cocotte kurvizán- “mire a comb lehull, maga megtapaszthat

sebbel-lobbal, bögyörővel.”

-“Völgyem, teszem, teszem

nem ettem meszem,

hisz lehullott, most lehullott.

Az ütött-cocotte nem aggódott combja végett,

nem nézte,hogy hol a vége,

nem nézte, hogy selyembőr-hálózatos, vastag combtőgyökere

nem bomlik kecses combegész-lábazatvirággá,

combtőtompora combhiány-űrt fialt.

Ahonnét sarjadzott combja,

ott már csak combalakú semmi.

Csak ennyit mondott szép combjahullott kurvizán:

-“Jobb, hogy a bal.”

Így gróf Peczéry:

-“Das ist skandal.”

Nem érti:

-“Hogy?”

-“Grófom, édesem jobb, hogy a bal hullott porig, lett hulla-

lábam, combtetemem.”

-“Kérem, mogyorózza meg meg!” -Követelődzött Peczéry.

-“Mogyoró kell önnek, nem elég a két tojás, a banánkosztümje,

grófom?”

-“Mégis, hogy lett e rút baleset, szabadesése a bal íves-míves,

tömör, hosszú, vaskos, formás húsizomkötegnek, gondolom,

ilyen lehetett, ahogy a jobbat, bocsánat a jobbot

elnézem.”

-“Légyen ennyi elég, grófom, le kellett venni- le kellett adnom,

mint ahogy a kilókat szokás.”

 

A karcsútestű bombázó, far- és segédmotoros gép (erős combalkatú örömlány) csak állt, állt és állt, mint ama ánderzeni ólomkatona, merthogy az ő állása az állás, a téren állás, mégpedig a Hetéra téren most így: bal hóna alatt mankó (de miért), a jobb keze szokása szerint zsebben, táncosnő-forma jobb lába térdben behajlítva, (ez van) így teljes súlypontja az aliglétében is momentális csonkra esett (ez nincs: mármint ami a bal combból megmaradt elenyésző, kérem szépen, a nullával egyenlő,- ezt úgy olvacstuk, kérem, a médeiákokbany, a híroldalony) amit a mankó (a segédmotor) keresztrúdjára helyezett (hát ezért) ez a csonkaszárnyú bombázó.

 

*

 

-“Hallod, gróf, mily csacska téli-nyári regéket, állott-pállott meséket költenek rólam ezek az állat mesemondók?” -és a kurva néhány pillanatig egyetlen lábán balanszírozva (a jobb, ami erőben

és szépségben kettőt is kitesz, mert izmos és jókora) derékon vágta mankójával a Belmondo-képű énekmondót, ki- és bemondót, Kürthy Pált, a helyi lap, a Hí.mondó (sajna írásban még raccsolok) Harsona (már egy logopédikus kezelés után) munkatársát, az fájdalmában felszisszent, derekához kapván térdre rogyott.

 

-“Méghogy mi magázódunk, meghogy sebtapasszal akarod gyógyítani “

-és nagyot hahotázott az álkurtizán- “elhullott combom hűlt helyét”-és a kéjnő megint idéz a poétikus hírszerkesztményből: te, félmámoros, boros, toros éjszakában, Peczéry drágám, kábán lihegsz, dideregsz, hemperegvén hemperegsz, míg eljutsz a Hetéra térig. Édesem, szint józan voltál, amikor megismerkedtünk. De elég ebből,”-

egy elegáns mozdulattal elhajította az újságot.

 

-“Ezeknek a vájtfülű zúgfirkászoknak halvány sejtelmük sincs, miként vesztettem el, és miért, na nem a szüzezességemet” -és a jobb combja, térde és alsó lábszára melletti bal üresség felé kacsintott, közben megigazította piros térdcsizmája szárát (bal kezével) hosszú bronzvörös haja előre omlott- “pedig tudniuk kéne, ha már törpeéposzokat zengenek rólam, holott csak pár hete strihelek itt. Szerintem te is tudatlankodsz e téren, ámbár törzsvendégből lett kitartottamként sündörögsz, és állítólag odáig vagy tőlem Peczéryke, de jó, hogy elibém citáltad ez senki, gaz zsurnalisztát, nagyon jó, drágám, mert a pontatlanság, avagy a hazugság elítélendő, főként manapság, mikor kezd a költészet s a hírközlés eggyéolvadni. El is ítélem. -És a bal kezében levő revolverrel, amelyet hirtelen rántott ki sápadtszín bőrbekecséből, főbe lőtte a félelemtől reszkető információ-trubadúrt, aki egyből tetemmé lett.

 

Majd kényeskedő hangon így szólt: -“Grófom, édesem, nem jön fel hozzám egy teára, szerény lakomba, és megtudhat mindent, ha érdekli”- így gunyoroskodván,

a még-így-is-szexbomba

-“Hogyne, völgyem, dombom, hegyem, combom, de ingyen?”- kérd’ Peczéry.

-“Ingyen, barátom, ingyen, ingyen.”

-“Jack, szépen felidéztük első találkozásunk ama hírfa poéta vulgár-zsurnál stílusában ugye, drágám? Veled jól jártam Jack, te sokkal kedvesebb fiú vagy, mint az az átok Hosek.

-“Mi lett vele?”

-“Nyomában voltak a zsaruk. Lelépett. Nemrég megnyúzva találták meg itt a téren,”

-“Megölted.”

-“Nem. De megérdemelte.”

 

*

 

A féllábú nő kimerülten zuhant (hát ugye az állás a téren állás fárasztó egy műszak, főleg műtag

(bocs, ez kimaradt: vég híján) szintén-sápadt-hullaszín bőrkanapéjára, míves aranyozású mankó-botját hanyag eleganciával a kanapétól nem messze elhelyezkedő, kobaltkék huzatú kerevetre dobta. (A helyszín már a szinte tőből amputált lábú örömlány helyre kis lakhelye.)

Peczéry eleget tett a kurvizán (kurtizán) szíves téára-invitálásának.) A széparcú prostituált így szólánd Peczéryhez:

“-Grófom, van kedved egy kis társasjátékhoz?”

“-Azt….veled baby….minden pózban, akár póznán, de még Poznanban is a polákok között.

Mikor ezt mondta a kurvapecér Jack Peczéry gróf, tagba- és idegenbe szakadt hazánkfia, már a kereveten ült, és a kéjnő ép, (értsd: valós, létező, meglévő) combját markolászta, melleit fogdozta. E kellemetes művelet közben a kurva mankója Peczéry háta mögé kerevetedett (értsd: keveredett, került). És hozzátette:

“-Mekkora terjedelmes, szép, fognivaló comb, akárha kettő. Hidd el, szivi, engem nem zavar lábbeli hiányosságod, soha sem zavart, baby.”

 

“-Értsem ezalatt, hogy egy lábbelit vagyok kénytelen-kelletlen hordani? De félre a tréfával, Jack, grófocskám, Peczéryke, kisfiú -közben a férfi arcát megsimította- én nem egészen erre gondoltam

-és ekkor bal kezét (a jobb még azóta is zsebben) Peczéry (mármint a nő, Hilda Brün) combját markolászó kezére tette- egy igazi szfinxi kvízre, el is mondom neked szépfiú, a B variációt, és a kérdésed: a balesetem, azaz a bal lábam leeste mikéntje. Ki kéne találnod, édesem, mi módon vesztettem el….vagyis a lehetőségek közül,

amelyeket hamarost elődbe adok, kezdve a B variánssal, ki kell választanod az igazat, a helytállót. Mert ha nem, le kell, hogy puffantsalak téged is, szivem, de ha megoldásra lelsz, esetleg megfejted a talányt, Jack, megtömhetsz, megtapaszthatsz az üreges, sebes-völgyes, basszátos helyeken, Jack.

 

Rajta szépfiú, koncentrálj, mert kezdem: Álltam vagy sétáltam valahol, valaha, a hely és az idő, azt hiszem, per pillanat lényegtelen számodra. Egyszercsak valaki megszólított, nevezzük Libido márkinak, így: -“Mely isten alkotta, hölgyem, idomait ily gyönyörűre, kiváltképp tekintve combozatját?”- mondta nekem, Peczéry grófocskám, és én, a hamvas jóbőr, se szó, se beszéd, leakasztottam a faromról egy combot, melyet feljebbvalóim, az istenek kotyvasztottak szerves vegyületekből, hónom alá kaptam a jókora sonkának valót, ugrottam, mint a veréb, kettőt egy lábon és átnyújtottam Libido Aberra márkinak a zsírszegény hús-hentesárut”

 

-“Mi ez az egész baby, “B” variáns meg Aberra márki vagy ki az ördög, ne hülyéskedj, inkább keféljünk egy jót!”

 

-“Az “A” volt, szépfiú, amit az a már kobold éneklő kornyikált, az a tökkelütött trubadúr-álhírgyáros, tudod, aki kinyiffant” -és a nő nyomatékosan a zsebében lapuló revolverére tekinett -“Várj Jack”, -így a prosti, hogy megakadályozza a férfi ezúttal várható szómenését- “én sohasem viccelek! Most pedig, a “C” verzió következik: nem lesz olyan mesébeillő, prózai lesz, Jack, így hangzik, drágám: Hosek -stricielődöd- belökött a villamos alá és…..a kerekek ……. reccs…, sajna, Jack, a lábamnak lába kelt, vagy, Jack, a “D” pont: így születtem, vagy az “E”: nagytengeri fürdőzéseim során egy cápa alaposan seggbe harapott, és volt-nincs napbarnította combihusi, “F”: autóbaleset: a lábam péppé, “G”: sztyuárdessz voltam, lezuhant a gépem, irreverzibilis roncsolódás…..és kész, máris a szike közbelép, addigi szép… lábam rögvest a proszektúrában, “H”: egy monogott ország bigott törvényei szabadítottak meg egy féllábnyi fölös szexepiltől, alkotmányuk szerint a nő lábát teljes mértékben takarnia kell alsó ruházatának, ha nem, szoknyája rövidségéhez mérten megfosztják lábaitól, persze földig érő csadorban ez kíméli a lábat, de miniszoknyában….. kegyelemből, tudatlanságom miatt csak a balt…..de….tövestül, sajnos, Jack, nagyon rövid szoknya volt. -Mit szólsz, Jack? Pszt! -piszegett Brünhilda- “I”: ellőtték a vadászok (hekusok), Jack, “J”: olyan nyavalyában szenvedtem -Peczéry- gyerekkoromban, hogy a bal lábam csak pár hetes koromig nőtt, aztán abbahagyta……..

 

Kész, Jack Peczéry, Peczéry Jack, most te jössz, szépfiú, melyik az igaz a tíz közül, a tíz állítás közül, mondd, ó mondd! (figyelem: ez Gunyor és MAGYARázat)…de vigyázz, az életeddel játsszol. Ha kitalálod, mint Oedipus hajdanán akkor élhetsz, ezenfelül magammal jutalmazlak, sőt testemmel jutalmazlak. Másként mondva vesződsz az egyik és jókora (nagy azaz: hosszúkás és széleskés: a jóízlés határáig, csakis a jóizlés határáig vastag tehát: formás) alulsó testfüggelékem, puszom, pedesem (görög, latin: láb) vesztésével, vagy tenmagad veszesz el….bizony meghalsz akkor.”

-Ekkor Brünhilda, a nő előkapta revolverét a zsebéből a férfi, Jack Peczéry ereiben a vér hüledezni kezdett, rögtön elengedte a nő combját, amit, ugye, elENGeddig hevesen marcangolt, látván, hogy ennek még a fele se tréfa (gondolok itt a comb ideájára, amely egyesszámban is egy párt, azaz kettőt feltételez)

 

-“Te őrült lotyó -így az elébb ijedtében vére hűlt (még nem hullt) Peczéry- micsoda szajha vagy te? Életet kérsz cserébe a testedért?”                                                               -“Nem. A tesztem megfejtéséért életet hagyok, sőt adok. Díj az élet, ugye milyen szép ez, Jack?

 

-“Menj a francba, baby, te cynikus!”

 

-“A megoldást, Jack! A türelmem fogytán. -ripakodott rá a ringyó az ijedt képű grófra, a csaj, Brünhilda (a ringyó) ekkor már stukkerét bal mutatóujja körül kezdte pörgetni mintegy cowboy, a férfi Peczéry pedig felpattant a kerevetről és hátrált, egyre csak hátrált, valahogy Brünhilda mankója is vele sodródott, és ezt mondta remegő, elhaló hangon: -“Hát talán a……a…….a.”

 

-“Mondd már ki te, barom!” -vágott közbe Brünhilda kegyetlenül

 

-“Aaaa…Hosek lökött a villamos alá”

 

-“Hát lökött volt a fallosz, de ennyire?”- és a nő, Brünhilda cocotte ingatta a fejét, kacagott is, majd hirtelen felállt kanapéjáról és így:

-“Látom, cselezgetsz a mankómmal, te kis ülephalom, azt hiszed anélkül földbe gyökerezik a lábam”.- És combjára csapott egy nagyot bal tenyerével, jelezvén, hogy ez a párjanincs delcomb még

sokmindenre képes (a mordályt ezalatt álla és szegycsontja közé fogta. Miért nem használja ez a lány a jobb kezét, hisz megvan.)

 

-“Istenbizony véletlen volt”- hebegett-rebegett szegény Peczéry. Erre a nő, Vésztőy (Brünhilda) egy kecses gazella, esetleg kenguru, megkockáztatom, egy egyiptomi ugróegér ügyességével és gyorsaságával fél lábon (mert más lehetősége nem volt) odaszökdelt a férfi, Peczéry gróf kitartotthoz, és a férfiú nyaki verőeréhez szegezte pisztolyát, majd jobb vállával a kommódnak dőlt, hogy kissé kizökkent egyensúlyát helyrebillentse (HELYRETOLJA !!!) (mint Hamlet az időt), nagy, karcsú teste terhét egy időre egylábáról levegye, a szekrényzetnek átadván azt.

 

-“Neeee! Várj……! Az utolsó, baby, hogy a lábad lemaradt a növekedésben, vagy mi….legalábbis az egyik.

-“Ha….ha….ha….ha -röhögött még jobban a nő, az ütött-cocotte, fekete lyukas izomgép, már húzta is a ravaszt, aztán hirtelen újra zsebre vágta a stukkert, bizony azt.

 

Ekkor Jack Peczéry gróf szívéről mázsás kövek hullottak alá, és a padlózatot átszakítva két lakót agyonütöttek.

-“Idefigyelj, Jack, meggondoltam magam, még nem nyírlak ki. Szerelmeskedjünk…..aztán majd meglátom, talán megoldódik a talány”- és bal muatóujjával sejtelmesen a bal csípője helye alatti feneketlen ürességre mutatott. (Jah, bocs feneke az vót, méghozzá mind a két farpofa teljes épseggben tündökölt, szép, nagy feneket kerekítettek neki.), majd így folytatta:

-” Azért mégiscsak kedvellek.”

-“Eszelős egy ringyó vagy te” -rögvest széles vigyor terült el a férfi, Peczéry arcán- “az agyadra ment a nyomorod.”

-“Ja, édes, már több hete ismerjük egymást, és még tisztességesen be sem mutatkoztam. Az “Ütött-cocotte”, a “Zsebredugott kezű”, a “Féllábú ribanc”, a “Combjahullott kurvizán”, a “Szivi”, vagy

a “Baby”, és egyéb megszólító intézkedések helyett Vésztőy Brünhilda…….”- és már nyújtotta is a bal kezét a gróf felé.

-“Bocsáss meg….hisz tudod…..a jobb karom erősen magrándult, mozdítani se bírom….az az átok Hosek! Tudod, Jack. “Ekkor jelentőségteljesen a férfi, Peczéry képébe nézett. A gróf szeme megcsillant. Kezet fogtak. (A bemutatkozás hivatalos aktusa megtörténtté leend téve.)

-“Tudom baby, hozzá sem érhettem….úgy kellett kihámozni a dudáidat a dzsekidből, mert le se vetted, még kettyintés közben sem, úgy fájt a vállad, tudom….semmi baj, szivi”

-“Brünhilda”

-“Bocs. Erről jut eszembe, milyen érdekes, a neved, Vésztőy: mintha a lábad comboddal és combtőddel egyetemben való elvesztésére utalna, meg azt is hallottam, combod, combtőd vészthozó egyesekre, másokra nézvést.”

 

-“Hát idefigyelj, Jack” -hirtelen letépte magáról bőrdzsekijét, duzzadó, formás, nagy keblei majd szétfeszítették hosszúujjú blúzát”-te teljesen hülyének nézel engem, Peczéryke, szépfiúcska”- (és ez már az el-kifolyott hidegvér helyett bekövetkező forróvér, sőt főbeszálló vér szava voút, ez itt kérem képesbeszéd), és bizonyára mondanivalója hangsúlyozása végett megragadta bal kezével saját jobb karját, és egy gyors, határozott rándítással tőből kitépte azt, ingujjastul. (A végeredmény):

 

Brünhilda ívelt, széles válla alatt a hajdan volt, telt, erős jobb kar rendeltetési helyén egy jelentéktelen, (pár centis) semmi-húscsomó fityegett. (A műkartépés nagy lendületétől kissé eltávolodott a kommódtól, és nagy híján majd elvesztette az alapos műgonddal egy lábon három percig fenntartott egyensúlyát.)

 

-“Nézd! Nézd meg jól! -kiáltott le Brünhilda, hisztérikus dühe tetőfokáról, és az imént általa elég radikálisan leoperált műkar végével megérintette vállból csonkolt jobb felső végtagja helyét

közlendője alátámasztásául, és újra nekidőlt a kommódnak, sudár alakja megtámasztásául.

 

-“Ezért jöttél, nem? Most láthattál teljes, igaz valómban, -(valamivel higgadtabban) -Azt hiszed, nem tudom, ki küldött? -(nem sokkal)- Az az agyalágyult Központy Ede, a Magistered, ahogy ti barmok hívjátok.”

 

-“Hát alaposan megjelölt emésztő tüzével Magisterünk, de a tied is, beszélj róla nagyobb tisztelettel. Hát igen, a szimata csalhatatlan. Golyójával megkérte a kezed, és eljegyezte a semminek. De még ő se gondolta, hogy a dumdumja leszakította a karod.

-“Köpök én az ő tiszteletére”

-“De most megvagy, és egész bizonyosan te vagy meg, te, áruló, gyilkos, veres fenevadon lovagló ringyó”

-“Csakugyan, Jack? Megvagyok? Úgy gondolod? (Gyanús ez az oly hirtelen lött nyugodt hang, nagyon gyanús egy ilyen spinyénél, ugye.)Egyről viszont megfeledkeztél, drága Jack, hogy a fegyver még mindig nálam van. Azt hiszitek, nem vettem észre, nagyokosok, hogy a sok ribanc közül miért pont engem, -a zsebredugott kezűnek tituláltat- szúrtatok ki. Szegény Jack, az egy láb, a mankó igencsak

megzavarhatta azt az édes, buksi fejedet. Ez nem volt a pakliban, ugye, szépfiú? De hiába találtál meg, Jack, valódi kilétem egyetlen bizonyítékát megsemmisítettem.”

 

Aztán Peczéry motyorogni kezdett magában, szinte hallani lehetett észkereke kattogását ekként:

“Kikezdhetetlen étertetoválás a bal combtövön, valkür-amazon beavatási rítus eredménye, faji specifikum. Mondta is Ővérpirospozsgássága, a Magister, ha testközelbe kerülök egy spiongyanús nőszeméllyel, rögtön keressem azt a bizonyos jelet a bal combján. Ezért is vagyok strici, mert a gyanúsítottak mind kurvák, és a leggyanúsabb….én hülye, hát persze, a bal comb teljes hiánya.

Ezért az a váratlan, rút baleset”- Peczéry most elképedt, de hallhatóan:

-“Képes voltál a lábad tőből levágatni csak azért hogy inkognitód zavartalanságát megőrizd!?”

-“Elrendeztem a dolgokat, Jack.”

-“Hogy merészelted? És egyáltalán mikor? Brünhilda, te perverz, te baby, te nyomorult állat!”

(Szegény,derék Jack egészen kikelt magából, egy jó nyomozó ugyanis nehezen viseli, ha alanyi-tárgyi bizonyítékai megsemmisülnek.)

 

-“Csigavér apuci, szépfiú, ne légy kíváncsi, mert hamarabb meghalsz. Ám a Magistered megfizet, hogy ezt az átkozott, nehéz, muanyag vackot vagyok kénytelen hordani a karom helyén, ez, tudod, Jack, nem volt betervezve”- és meglóbálta a még mindig a bal kezében lévő ormótlan műkart- “de rád nem haragszom, Jack” -és telt, meggypiros ajkaival csókot lehelt a szépfiúi gróf magas homlokzatára. Közben Peczéry (meg kell jegyeznem, hogy a szigorúan titkos ügynök és a lotyó továbbra is ott állt egymás közvetlen közelében, Brünhilda a kommód mellett, Jack a kommóddal szemben) kihasználva Brünhilda abbéli állapotát, hogy egyetlen egy karjának egy keze, ama bizonyos előbb említett művégtag fogásával elfoglalt, ennek a makacs ténynek a következtében nem tud az imént általa földhözvágott bőrzekéjének zsebében lapuló revolvere után nyúlni,(mivel több keze nem lévén) elérkezettnek látta a pillanatot a férfi, Peczéry Jack, hogy a földön heverő bőrruhadarab zsebében elhelyezkedő lőfegyvert magához szólítsa, sőt mitöbb, a nő, Vésztőy Brünhilda csinos fejecskéjét azzal célba is vegye. Majd így szólamlott egykori főgroteszkőr, didergő-hidergő, félmámoros Jack Peczéry gróf:

 

-“Vége a játéknak baby, bbbaby, bbbaby”- külön hangsúlyozta a baby-t Peczéry, boros, toros, félmámoros- “Hosek bajtársam bőre, azaz bére bosszúért kiált, azt hiszed, nem éreztem hullagyalázó zekéd embertelen, penetráns, vesalius-i hullanyuzadék….”

-“Hoseggszagát”- vágott közbe az eleddig sejtelmesen mosolygó, csöppet sem rémült álribanc.

-“Gúnyolódsz? Te, anyanyomorító, nyomorék lotyó.”

-“Szivi, megengednéd, hogy leüljek?”- Peczéry a fejével biccentett, mintegy emez gesztussal jelezvén, hogy a kérésnek helyt ad. Az ütött cocotte-ként is nevezetes, széparcú, félvilágú nő megfordult

segédmotorért, mankóért hajolt (a földre. A sutánfutó!) és elbicegett, helyesebben elsántított, még pontosabban ugrálván-szökdelvén lépegetett a legközelebbi ülőalkalmatosságig.

-“Tudod, Jack” -mondta a nő, Brünhilda, miután leült- “talán látod is, nekem egy lábbal kevesebb jutott, szegénykének, szegény egykének(de, hetykének) kisebb a teherbírása” -mutatott rá a tényre, és árválkodó lábára is- “ha izmos is, nagy is, vaskos is.”

-“Mindjárt sírva fakadok” (ez cinizmus).

-“Nem vártam sajnálatot.”

-“Hogy csináltad, te szuka?” -és odament az utcalány közvetlen közelébe, karabélyát (PISZTOLY !!!) továbbra is a nő, Brünhildára szegezte.

-“Ne aggódj Jack, felette nagy sterilitásban, (comb)ispotályban.

-“És főleg mikor? Ugyanis Hosek bajtárs legutóbbi jelentése szerint még mindened a helyén volt. (kivéve, amit ő kékre stricpángolt). Csak hát az a mozgásképtelen jobb kar, az volt gyanús, ezért is szálltunk rád. Alig telt el egy-két nap és Hosek bajtársunk eltávozott közülünk” -közben Peczéry őrgróf, a boros, toros, félmámoros könnyeivel küzködött”- ekkor kerültem én bevetésre a nyomodba a Hetéra térre, és csodák csodája, akkor már mindenki csak sánta sellőként ismert. Áruld el, hogy rövidítetted meg lábad, s lábadozásod idejét olyannyira, hogy másnap már kinn striheltél?”

-“Jack, jól regenerálódom, ennyi az egész, te tudod a legjobban, hogy én nem vagyok holmi halandó. Hullik egy combom, sebaj: leadom s felveszem, mint a kilókat, ahogy elvetélt költőnk írta.”

-“Egyébként, baby, jól csináltad, a lábad, mármint a hiánya ….. Tényleg! Komolyan összekuszálta a szálakat.” (Némi szünet után):

-“Brünhilda, én nagyon megkedveltelek, igazán kívántalak, és bíztam benne, hogy nem te vagy a CDX 27 -es orgyilkos spionnő. De, sajna, te vagy, így hát vége a dalnak. Mész a Magisterrel Daimoniába, adatsz Őcsászári felsége, Mikroszentség hohéri kezére, a cukormentes morbidok őrizetire, további daraboltatásra, de rituális keretek között, amit már balgamód tenmagad önkezeddel megkezdettél.”

 

Aztán váratlanul Brünhilda éktelen nevetésbe kezdett. Majd így:

-“Mit akarsz tőlem, Jack? Hiába adsz át annak az otromba, barom Vérpirospozsgás Magisternek, annak a karomgyilkosnak. Semmilyen módon nem juthattok át velem az enrgetikus védopajzson, ha úgy tetszik a Védernyővirágon…. a Rendűrség emberei ott lebzselnek mindenütt, apuci. Ismered a törvényt: humanoid rendű, halandó természetű, nőnemű egyednek a Földről való kivitele tilos. Sajna kifogyóban vannak a valódi nőcik nálatok mostanában, szépfiú, tele van már a tököd a sok

kiborggal és androiddal ugye, drágám? Téged is pipihusival vesztegettek meg azok az impotens dágoniak, vett rá az ügynökösködésre, a piszkos munkára a bugyuta daimóniai vezérkar, nemde? Ezért vagyok oly nagy csalódás neked, Peczéryke, ugyebár?”

-“Elég! Hallgass, te átok!”

De Brünhilda bátran folytatta így:

-“Nem-ember (némber) ál- és félhalandó (kb. feléig halhatatlan vertikális nézetből) voltom egyetlen bizonyítéka volt az a tetoválásnak látszó, de valójában materializáció utáni asztráltestmaradvány a bal combomban, semmi sem tökéletes, Jack, de tudod, Jack, ha nincs comb, nincs tetoválásnak látszó látszó tünemény sem, tehát bizonyíték sem.”

Ha lehet, most még ördögibb kacajba kezdett a combjahullajtott nőstény, de milyen: külsőleg emberhúsból készíttetett, roncsolható szövetekkel, de a regenerálódási képessége, az energiái emberfelettiek, nem mondtam, hogy isteniek, nem is angyaliak, még tündéralattiak, talán éteriek sem, de egy egyedi darab, az tutti, ez az: egy félistennő szószerint: mert a jobb lába sebezhetetlen (a bal nem, mint látható) a bal karja is, de csak könyékig (a jobb nem, mint látható is), természetesen arányos törzse és szép feje teljes egészében halhatatlan, egy igazi heroina (nőhérosz), (bocs a közbeszólásért).

 

-“Nem fogsz sokáig röhögni, te nősténytigrisringyó!”- így Jack.

Peczéry gróf izmait már az indulat kalodái kezdették vészjóslóvá csomózni, arányosra szabott orcája, koponyája, langyoskék szeme erőteljesen villódzott:

-“Most lelőlek, te pondró.”

És az eddig is Brünhilda sima homlokához szorított fegyver ravaszának meghúzásával próbálkozott, de keze azonnal nagyfokú remegésbe fogott.

-“Nem mersz.” -mondta Vésztőy vihogva- “Nem tudsz. Te senki” -így ismét Vésztőy.

-“Megöllek.”

És a férfi egy merő ordítás.

 

A nő, Brünhilda, látva a gróf te(l)hetetlen gyengeségét, előbb ültőhelyéből hasba rúgta, majd felugorván egy jól irányzott bal horoggal – persze az ormótlan műkar segítő kezét is igénybevéve- a földre terítette, és még egy kézzel is könnyűszerrel lefegyverezte a férfi Peczéryt.

 

*

 

Gróf Peczéry Jack a nő ütése okozta kábulatból sonkai megkötözöttség állapotában eszmélt fel.

-“Helló Jack, üdvözöllek az élőknek földjén (az élők között)” -Vésztőy Brünhilda eközben levette a férfi szájáról a sebtapaszt, amivel azt beragasztotta.- “Én csalogattalak ide, hogy csali lehess az én kis nagyhalam megfogásához, ha azt teszed, amit mondok, továbbra is az élők sorában maradhatsz.”

És egy telefonkagylót préselt a gróf füléhez.

-“Ne aggódj én tartom majd a kagylót,…..ja, arra gondolsz, hogy mimódon fogunk tárcsázni, nyugodj meg, tisztában vagyok vele, hogy jelenleg kevés kezem van és neked foglaltak ugye, Jack. De számoljunk: csak egy kéz és egy láb áll rendelkezésünkre, mindkettő az enyém. Nos….”

Vésztőy nyomban Peczéry formás fejének közvetlen közelébe ugrott egy sánta veréb leleményességével, majd ezt mondta:

-“Figyelj szépfiú, suvaszd a kagylót a fejeddel a combomhoz, így felszabadul az az egy nyomorult kezem, és tudok tárcsázni. Na gyerünk! Mi lesz már? Gyere a mamához! (Ez utóbbit már álkedvesen)

-“Minek ez az egész felhajtás”- mordult Jack, de a félsz szolgai engedelmességre kényszerítette belátta, hogy nincs kecmec.

-“És most elénekeled szépen, kis madaram, a Központy Ede Magister szigorúan titkos, bizalmas személyi hívójának a számát. Én tárcsázok, te meg azt mondod neki, hogy a “zsebredugott kezű” céda, akire ő ráállított, teljességgel azonos a CDX 27 -essel, a milóiak cirmos combtövű spionjával, ahogy hívtok magatok közt, ugye, Jack” -és finoman megbökte jobb vállával, amelynek alatta az űr kezde

meredezni,- “hogy műkarom van. és persze a lábamról egy szót se. És így folytatod: a kurva most újságárusnak adja ki magát, a Metamorpho Színház környékén van a pavilonja. Szürkületkor, amikor zár, bizony rajta üthetünk.”

-“Te rohadt ribanc, soha, soha!”

-“Azt akarod, hogy tárcsázás helyett szétdurrantsam azt a csini koponyádat?” -és már nyúlt volna a revolver után,- “áááh” -így Vésztőy Brünhilda- “stukker se kell, a mellbimbóimra borotvaéles tűk

vannak erősítve, ha véletlenül megbotlanék,- ami most nálam könnyen megeshet ugye,… a lónak négy lába van nekem meg…, de nem fárasztalak inkább közmondásokkal- és rád esnék, szép halálod lenne, elhiszed, Jack?”

-“Győztél, Brünhilda.”

-“Hát akkor rajta, Jack!”

*

Miután megtörténgetett a kikényszerített telefonbeszélgetés lezajlása gróf Peczéry Jack és Központy Ede, a Vérpirospozsgás Magister között, a Magister bizony, bizony alaposan bekapván kapta a horgot.

 

Szóljon hozzá