Szóban vagy írásban?

Ma van az írástudatlanság elleni küzdelem világnapja. Kerékgyártó György remek miniatúrájával tisztelgünk a nemes erőfeszítés előtt.

Szóban vagy írásban?

Platón – ha jól emlékszem, a Phaidón című dialógusában – megjegyzi, hogy az ember butulni kezdett, amikor az írást feltalálta, hiszen így levette magáról azt a terhet, hogy mindenre emlékeznie kelljen. Ez egy jó példa arra, hogy neves értelmiségiek is beszélhetnek ökörségeket. A hellén égbolt alatt sétálva vagy lakomázva elmélkedő filozófus még mit sem sejthetett az írás valódi jelentőségéről: a betűkben rögzített szöveg célja valójában nem az, hogy elraktározzon egy gondolatot, hanem hogy tovább adja, megossza azt. Rengeteget lehetne elmélkedni és vitázni a humanizmus, valamint a proteastantizmus törekvéseinek hosszan gyűrűzű hatásáról – de azt, hogy a könyvnyomtatás és az írni, olvasni tanulás széles körű szorgalmazásával hozzájárultak a modern nyugati civilizáció létrejöttéhez, nehéz volna tagadni. Gondoljuk csak végig, mit jelent saját kultúránkban atz írott szó, mennyit számít információcserében, archiválásban, szerződéskötésben, tájékoztatásban, vagy éppen – akár tetszik, akár nem – tömegmanipulációban. Az írás nélkül nem azok volnánk, akik.

Mindezt azért írom, mert ma van az írástudatlanság elleni küzdelem világnapja, amely napon az UNESCO kitünteti azokat, akik az előző években a legtöbbet tették ebben a kérdéskörben saját tevékenységi területükön.

Nem kerülhette el a figyelmemet egy néhány évvel ezelőtti grafikon, amelyet az UNESCO tett közzé, és amely most bukkant elő az internet rejtett bugyraiból. Az analfabetizmus a következő elképesztő méretekben van jelen a lakosságon belül a következő világrészekben: Dél- és Nyugat-Ázsia (41%), Afrika a Szaharától délre: (39%), arab országok (34%). A következőek a vezető országok: Mali (81%), Burkina Faso (78%), Csád (74%), Afganisztán (72%), de még a tizedik helyen álló Bangladesben is 57 százalék.

Nem lehet nem észre venni, hogy ezek azok a területek, országok, ahonnan a legtöbben érkeznek most Európába, hogy – állítólag – munkát találjanak, beilleszkedjenek. A kérdés: hogyan?

Az UNESCO rendszeresen fogalmaz meg felhívást a problémában leginkább érintett országok számára, hogy küzdjenek az analfabetizmus ellen. Bárcsak lenne értelme!

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.