Hogyan nézzünk a török lobogóra?

Hogyan nézzünk a török lobogóra?

Törökországi pillanatok – 1. rész

 

Magyar embernek temérdek gondolata támadhat egy török lobogó láttán, de hogy ez a vörös alapon fehér kifliholddal és csillagocskával díszített textildarab a gyors meggazdagodást is eszébe juttatja, az alig valószínű. Törökföldre kell mennünk ahhoz, hogy megéljük és megtapasztaljuk ezt a lehetőséget.Törökországba érkezvén az első vizuális élményünk egy szinte az edirnei határátkelőre épített dzsámi. Alig tudjuk levakarni róla a pillantásunkat, pedig később kiderül, hogy az egész komplexum kényelmesen elférne az Edirnében látható csoda, a Selimiye Camii árnyékában. Az országgal kapcsolatos első konkrét tapasztalat – vagy inkább fölfedezés – pedig az, hogy a törökök földjén a céges zászlók mellett mindig ott büszkélkedik egy kicsit magasabbra húzott nemzeti lobogó. Olyan következetesen betartják ezt a szabályt, hogy nem lehet kétséges: valamilyen törvény – netán az alkotmány egy bizonyos cikkelye? – áll a dolog hátterében. A távolsági buszok hátulsó ablakára is gyakran kibiggyesztik a nemzeti lobogót, természetesen Kemal Atatürk fényképével együtt, amelyeken a nagy hazafi kísértetiesen hasonlít a fekete-fehér Drakula-filmekből ismert Lugosi Bélára. A magyar utazó arra gyanakszik, csak kétféle Atatürk portré létezik. A legtöbb helyen ezt a kicsit hátrafelé sandítós Drakula-szerű képet látni, vagy egy másik, kucsmás verziót, amelyen a mai Törökország megteremtője már azzal a határozottsággal tekint vissza ránk, ami egy katonatisztből lett államférfitól elvárható.

A török zászlót mintha nem bántaná az anatóliai napfény: sehol sem látni elrongyolódott, kifakult, hártyavékonyra foszlott példányokat. A messziről szimplán csak pirosnak látszó lobogó ott díszeleg minden egyes fontosabb hegycsúcson és magaslaton. Több kilométeres távolságból is kikövetkeztethető, hogy irdatlan méretű textilekről van szó. A nagyvárosok épülettömbjei között – az augusztus 30-i nemzeti ünnep tiszteletére – általában mozivászon nagyságú kelméket lenget a szél, és ami igazán furcsa: török postaláda sem létezik nemzeti jelkép nélkül.

Autentikus viseletben pompázó hölgy az edirnei nagymecset előtt
Autentikus viseletben pompázó hölgy az edirnei nagymecset előtt

Ha belegondolunk, hogy Törökország csaknem tízszer nagyobb Madzsarisztánnál (a régi, közös idők emlékére tisztelnek így bennünket), és hetvenmillió ember lakja, a hivatalokra, postaládákra, autókra, ablakokba, kereskedésekre, stb. kitett zászlók száma százezrekre rúghat, és akkor még egy szót sem szóltunk a céges lobogókról. Csak annyit kéne tenni, hogy valami úton-módon megszerezzük a török zászló forgalmazásának kizárólagos jogát, és már leshetnénk is az isztambuli Expresszben a luxuslakás-hirdetéseket. (Isztambul Bebek nevű negyedében, ami magyar viszonylatban a Rózsadombnak felel meg, egy Boszporuszra néző kégli alapára kétmillió dollár, de a Galatasaray egyik sztárfocistájának tavaly állítólag 30 millióért vettek hajlékot.)

Az ország lakóinak több mint kétharmada városlakó – a 13 milliós Isztambul lakossága kb. 150 fővel gyarapszik naponta – és a városok környékét vastag gyűrűbe fogják a nem ritkán csúcstechnológiát alkalmazó világcégek (Törökországban van a Mercedes kamiongyára és az F-16-os vadászgépeket is itt szerelik össze.) A legtöbb firma saját lobogóval is büszkélkedik, ami plusz egy török zászlót hoz a konyhára. Nem tévedhet nagyot az, aki sokmilliós nagyságrendre tippel, s ha mondjuk tíz lírát számolunk zászlónként (egy líra durván 150 forint), akkor egyáltalán nem járunk rosszul.

Csúcsforgalom a Boszporuszon
Csúcsforgalom a Boszporuszon

A céges logók fölé rendelt vérvörös selymek irdatlan mennyisége a legbiztosabb jele annak, hogy a visszamaradottnak hitt Törökország jó néhány európai államot maga mögé utasított. Kész csoda, hogy előttünk sunnyogtunk be az unióba, bár erre alighanem a kurdok adják az igazi magyarázatot. Az unió valószínűleg nem meri felvállalni egy tizenvalahány milliós nomád, vagy félnomád nép beözönlésének kockázatát. Derék politikusaink biztosan úgy vannak ezzel, hogy ezt a kérdést rendezzék le a törökök a maguk módján és eszközeivel, utána beszélgethetünk. Pedig a törökök sok mindenben példát mutathatnak Európának: kifejezetten csinosak a lakótelepeik, szemétnek szinte hírét sem látni és nincsenek hajléktalanjaik. A statisztikák szerint ezer főre mindösszesen három bűneset jut, ami egészen elképesztő, ha figyelembe vesszük, hogy Amerikában és Európában ez a szám bőven 100 fölött van. Atatürk óta minden tanítási nap azzal kezdődik a török iskolákban, hogy a gyerekek fennhangon elmondják: „Szerencsés az, aki töröknek mondhatja magát”. Annak alapján, ahogy a zászlójukkal bánnak, úgy tűnik, ebben nincs semmi túlzás.

Hivatástudattal áthatott archeológus díszes ótörök feliratokat tanulmányoz
Hivatástudattal áthatott archeológus díszes ótörök feliratokat tanulmányoz

A lobogó az egyik legnagyobb metafora, amit az emberi elme létrehozott, és a metafora olyan, mint egy érzékeny növény: állandóan öntözni kell, hogy el ne hervadjon. Nem valószínű, hogy a törökök bokszergatyákat és tangabugyikat készítenek a nemzeti lobogójukból, mint az amerikaiak, aminek egyik lehetséges magyarázata az, hogy itt nem kétszáz évből kellett kibogarászni a történelmet, mint az óceán túlpartján. A török történelem ugyan nem ezer éves, mint a miénk, de ott vannak benne a hettiták, a szelcsukok és az oszmánok is, s mert ezek mind építő népek voltak, bőven van alapja annak a sokfelé megtalálható, büszke lobogónak.

Nem tagadom, irigykedtem a törökökre azért, hogy rájöttek, milyen fontos a nemzeti lobogó mutogatása. Úgy működik ez náluk, mint egy ima, amit sokszor elmondanak: az ember addig hajtogatja azt a bizonyos formulát, amíg a mögöttes tartalom megkérdőjelezhetetlen axiómává nem válik. A törökföldre érkezett magyar ember pedig abba kapaszkodik, amije van: a költségvetési hiány tekintetében világelső kis hazájára, amelyben itt-ott azért a magyar trikolort is megmozgatja a szél.

Jó lett volna megmondani a törököknek, hogy Madzsarisztánt is erős és büszke népek lakják, de ez részint nem igaz, részint olyan földön jártunk, ahol kétezerben még hiperinfláció volt és óriási gazdasági válság. Meg kellett volna kérdezni: hogy a csudába tettek rendet ilyen hirtelenül? Ha van rá a recept, jó pénzért itthon is biztosan eladható.

 

A riport 2010-ben készült

 

Szóljon hozzá