Újraindult honlapunkon a közös regényírás!

2016-09-28
852 olvasó
A hozzánk intézett levelekben sokan nehezményezik, hogy a Regénytárról hiányoznak a valódi regények. Régi látogatóink talán emlékeznek még rá, hogy az ős-Regénytáron éveken át nagy sikerrel működtettük a „közös regényírás” nevű játékot, amely nemcsak az alkotóknak, hanem az irodalom körül sertepertélő, menedzserhajlamú olvasóknak is kibontakozási lehetőséget nyújtott. A játék formabontóan érdekes volt, de talán túl bonyolulttá tettük, ezért most sokkal egyszerűbb, szinte minimalista módon keltjük életre.

A megújuló Közös regényírás lényege változatlan: bizonyos időközönként közzéteszünk néhány témát, amelynek megírásába bárki bekapcsolódhat, aki regisztrálja magát a honlapunkon. A regényrészeket kommentelés formájában kell rögzíteni, és eközben csupán néhány apró szabályt kell betartani (a játékszabályokat itt olvashatják el). Természetesen az alkotómunkában részvevőknek jelképes jutalom is jár, ami megfelelő hozzáállás és aktivitás mellett, akár forintra is átváltható (erről bővebben itt olvashatnak).

 

Az első ciklusban hat témát kínálunk meg-, illetve továbbírásra, ezek a következők:

 

meg_nem_tortentGabriel Garcia Márquez világhírű kisregényének, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikájának mintájára gyártott paródia, amikor a nekifeszülős szándék csupán elmélet marad, de a bürokratikus és begyöpesedett bűnüldözési apparátust mindez nem akadályozza meg abban, hogy ne találjon okot a nyomozásra, és – habár gyilkosságnak semmi nyoma – ne bonyolítsa agyonra ezt a gyakorlatilag nem is létező ügyet. Mivel ez a szituáció a mai magyarországi belviszonyokra igencsak jellemző, a történetnek itthoni környezetben, itthoni szereplőkkel, figurákkal kéne kibontakoznia. De ez egyáltalán nem kötelező.

 

pillantasE. A. Poe-t idézően misztikus kalandtörténet, illetve thriller állhat a dolgok hátterében, amely kiválóan alkalmas a természetfeletti erők, valamint a jó és a gonosz örök küzdelmének bemutatására. Akár fantasy, akár hagyományos fikciós irodalom bontakozik ki ebből a történetből, kellően hátborzongató és fordulatos lesz ahhoz, hogy az olvasó ne mutasson közömbösséget iránta. A köd, a lebegtetés, a furcsa helyzetek és megdöbbentő találkozások mögé tolakodó feszültség adja meg a téma igazi savát-borsát. Írónak, olvasónak egyaránt jó szórakozás lehet.

 

 

idofosztogatoHamisítatlan sci-fi, némi Isaac Asimovos beütéssel. A kiinduló helyzet egy anomália: valaki észreveszi, hogy változás állt be az idő múlásában. Mintha egy rejtélyes erő lopkodná tőlünk az órákat meg a perceket, és hogy az egész még döbbenetesebb legyen, ez a jelenség nem globális, hanem privát szinten történik. Magyarán: a világ egészét tekintve az idő változatlanul múlik, ám bizonyos személyek életéből megmagyarázhatatlan módon eltűnik néhány hosszabb-rövidebb periódus. Vajon mi állhat a dolog hátterében: egy újfajta természeti jelenség, vagy egy őrült tudós mesterkedése?

 

szegyen

Jane Austen világát idéző, a Büszkeség és balítélet nyomdokait követő, ám attól a paródia felé elkanyarodó, 18. vagy 19. századi szerelmi történet. A szerzők a jellemábrázolás és a szereplők között kialakuló, intrikán és/vagy jóhiszeműségen alapuló viszonyrendszer feltérképezés terén is jeleskedhetnek. Fontos az adott korszakra jellemző tárgyi tudás, és a dialógusokra támaszkodó, laza, mesélő stílus. Ha mindezt a maga egészében vizsgáljuk, akkor ez a regény bizony romantikus történet a javából, és az ilyesmire ugyebár mindig van igény.

 

 

bicskapuszta

Mivel (majdnem) minden apokaliptikus vízió valamilyen nagyvárosban, vagy legalább urbánus környezetben játszódik, végső ideje megírni egy olyan regényt, amelyben a világvége gyéren lakott, Isten háta mögötti területen köszönt rá a jónépre. Már ez is izgalmas kihívás, hát még ha ez a helyszín ízig-vérig magyar! Bicskapuszta pedig magyar, és ahogy a neve is mutatja, nem szépléleknek való vidék. Akár ez is lehetne a regény alcíme, amely az abszurd és a groteszk Rejtő Jenőt idéző módján vegyíti kellemes egésszé a szerzők képzeletéből felszabadult vad poénkodást.

 

 

lemegyA korlátlan alkotói szabadság színtere ez a regény. Gyakorlatilag bármi megjelenhet itt, az alkonyzónás pszichológiai thrillertől az individualista „énregényen” át egészen az esszéisztikus elmélkedésig. A cím is csak irányadó, és az sem biztos, hogy valamilyen történetet sejtet. A szöveg szabadon kanyarog, úgy, és ahogy a szerzők az elképzelik és megvalósítják.

 

 

 
 
 
 

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

5 Comments

  1. Kedves riverina55! Írtam egy rövidet az ominózus műhöz. Üdv: babyboom

  2. Megpróbáljuk elérni. A régi regénytár adatbázisában valahol megvan az emilcíme. Megkeressük 🙂

  3. Üzenni szeretnék! Babyboom – folytasd a Világvége Bicskapusztán c. írást!
    Ihlető, meg hogy nézne ki, ha önmagam folytatnám, mikor most nem ez a fősodor! Légy szí’!
    Alkotótársi üdvözlettel maradok tisztelettel: riverina55

  4. A régi sztárszerzők is előkerülnek? Bárányfelhő, Leon a profi, Jud, stb. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL