Rotter Dáma

Rotter Dáma
Rotterdamról tudni kell, két kikötője van. Egy légi meg egy régi. A légikikötőt nem láttam, mert a régibe érkezett a hajónk. Oda, amit Európa kapujának is neveznek, mert öreg kontinensünk legnagyobb kikötője. A városnak Abdul Aboutaleb személyében marokkói származású muzulmán polgármestere van, aki hollandul is jól beszél. A helybéliek tökéletesen megértik. Én nem. De ez maradjon az én bajom.

Rotterdamban nyolcvanezer muzulmán lakik, de rajtuk kívül is sok az idegen, alig minden második ember holland, ezért, ha a turista útbaigazítást akar kérni, legjobban teszi, ha mindig csak a második járókelőt szólítja le. Az elsőből sem hiányzik a jóindulat, legfeljebb helyismerettel nem rendelkezik.

Embertömeg a rotterdami csarnokban.
Embertömeg a rotterdami csarnokban.

A kétségtelenül hatalmas kikötőben rendezik meg évente a Világ Kikötőinek Napjai elnevezésű fesztivált minden szeptemberben. Erről sajnos lemaradtunk, mert október első napján érkeztünk meg. Mégis szerencsénk volt, hiszen egy csoportot ott felejtettek a fesztivál után, ők pedig lelkesen fogadták a hajónkról leszállókat.

A régi Rotterdamból kevés maradt meg, mert 1940-ben a Luftwaffe szinte porig bombázta. Érdekes, hogy a bombázást valami különleges oknál fogva, egyedül a városháza úszta meg épen. Hollandia második legnagyobb városa a háború után új köntöst kapott, mint egy dáma, aki ráunt régi ruháira. Éppen ezért javasoltam barátaimnak, menjünk át inkább Amsteldamba, mert ott jó sört lehet kapni. Javaslatomat elfogadták, azzal a helyreigazítással, hogy Amsterdam, ami valóban szép, tele a németalföldi építészet remekeivel, aranyos kis kanálisokkal és macskaköveken kopogó holland facipőkkel. És ha nincs Amstel, megteszi a Heineken is.

regi_rotterdam
Egy kevés a régi Rotterdamból.

A kikötőből tehát a pályaudvarra vezetett utunk, ahol rövid tájékozódás után kiderült, az amsterdami látogatáshoz kevés az időnk. Kaptunk viszont nyugdíjas napijegyet a helyi villamosra. Az adott helyzetben ezt is megbecsültük. Elsőnek a város központjában található csarnoknál, a Markthalnál szálltunk le. A patkó alakú csarnok architekturális különlegesség, amelyben a gyönyörű fedett piac mellett irodákat és lakásokat alakítottak ki. Közvetlenül a csarnok közelében bolha- és virágpiac létesült, ennek ellenére bolhával nem találkoztam, sok szép és olcsó virággal viszont igen.

A város leghíresebb szülöttjéről, Desiderius Erasmusról három dolgot neveztek el: az Erasmus egyetemet, az Erasmus hidat és az Eras muskotályost, amit eddig még senki sem kóstolt meg, de biztos jó lehet.

Ha már Hollandia, akkor sajt. Dögivel.
Ha már Hollandia, akkor sajt. Dögivel.

A város másik, s talán világszerte egyedülálló nevezetessége a tízes villamos. Pofára nagyon emlékeztet a hajdan Újpesten közlekedő és hasonló számazású villamosra, azaz a régi szép időket idézi fel és Rotterdamban, mint Hop-on Hop-off villamos járja be síneken a várost.  Erre sajnos nem szálltunk fel, mert ezért külön kellett volna fizetni. Így Rotterdamban is tapasztalhattam, hogy mindennek ára van.

Hop-on, Hop off villamos Rotterdamban.
Hop-on, Hop off villamos Rotterdamban.

A rendes villamoson fel és leszálláskor is érvényesíteni kell a jegyet. Mégsem ezért kevés a bliccelő, hanem azért mert minden kocsiban ott van egy kalauz vagy ellenőr, pedig nincs szükség rájuk. Ennek dacára nem érzik magukat feleslegesnek és lelkesen végzik munkájukat.

Gyorsan eltelt a rövidre szabott idő, ezért nem mondhatom, hogy sokat láttam Rotterdamból. Amit mégis, az tetszett.

Így maradnak meg az emlékek. Hiányosan, mégis újraélhetően.

 

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.