Horgonyhelyek mások életében

Horgonyhelyek mások életében
Egy hitét nem gyakorló katolikusban zavaros világnézeti furcsaságok kavarognak, főleg ha az istenhit vagy annak tagadása bármely felekezeti szinten felmerülő téma. Buddhista barátnőm meditáció útján kíván eljutni egyfajta üdvözüléshez. Saját erőfeszítései során megtanulhatja, hogy a szeretet, a boldogság, az öröm nem rövidtávú, kellemes érzetek, hanem fejleszthető források azáltal, ha legyőzzük a bennünk rejlő ostobaságot és agressziót a szintén bennünk rejlő bölcsességgel és együttérzéssel. Legalábbis valami ilyesmit érthet meg belőle a tanok nem aktív követője, de bizonyára ezt is tévesen.

Ugyanilyen zavarban van, ha a katolikus barátnője misét mondat a gyógyulásáért és nekiadja kedvenc könyvét, egy Nemes Ödön atyával készült interjúkötetet, melynek címe: Szabadon, örömmel, szeretettel. Részint azért, mert az interjú alanyáról, Nemes Ödön jezsuita papról (1926-2011) semmit nem tud, másrészt pedig a cím kulcsszavai a maguk mélységében annyira semmitmondóak, mintha egy Facebookon látható naplementés képen derengenének fel. Feldmár Andrástól Müller Péterig és még tovább számos megközelítésben olvashattunk már ezekről a tartalmakról (?), fogalmakról (?), melyeket az interjúkötet értelemszerűen a keresztény élet jelszavaiként értelmez.

Nehezen vesszük rá magunkat, hogy egy újabb megközelítéssel kerüljünk távolabb mint közelebb a számunkra is rejtélyes és megfoghatatlan, mégoly egyszerűnek látszó szeretet, öröm, kapcsolat, barátság, szerelem, hit, szabadság citatum.hu-n legtöbbet keresett címszavaihoz.

Engem mindezek ellenére megfogott valami Nemes Ödön személyiségében, már az első oldalaktól kezdve. Nem az a misztikus elhivatottság, ami 44 évig Japánban tartotta a jezsuita atyát, nem is az az általam önfeladásnak ítélt őrjítő élethelyzet, amikor a számára szintén ismeretlen angol nyelven sajátította el szinte hetek alatt a japán nyelvet. Úgy érezte, megbolondul, de ebben a kétségbeejtő helyzetben is képes volt felfedezni az Úrnak való teljes önátadás (már talán nem nevezném önfeladásnak) lehetőségét, és képes volt ebben az abszurd élethelyzetben így fohászkodni: „Uram, ha ez a te óhajod, én szabadon, örömmel és szeretettel megbolondulok.”

Nem tudtam azonosulni ezzel az akkortájt 24 éves fanatikus fiatalemberrel, innentől mégis figyelni kellett az interjúalany minden szavára. Nemes Ödön gondolatai soha nem váltak közhelyesekké vagy megélt igazságtartalmak nélkülivé. A betegséggel és az öregedéssel kapcsolatos véleményét is az élményszerűség hatja át, mégpedig öniróniára való hajlammal vagy bölcs szarkazmussal. Súlyos rákbetegségéből való gyógyulását azzal indokolja, hogy ebben is „kincsesbányára lelt”, azaz értéket fedezett fel. Tanult belőle küzdeni és szenvedni, igent és nemet mondani. Megtanulta, hogy semmit nem lehet kidobni, és hogy a rák sem egy viseltes ruhadarab.

A legtöbbet azonban az emberi kapcsolatok szövevényes játszmavilágáról tudja – az interjú készítése idején már nyolc évtizeddel a háta mögött. Axiómaként kezeli, hogy minden kapcsolatban a perspektíva a szeretet megosztása, enélkül semmi nem közelít a szabadság és a teljesség fogalmához. „Love is not love until you give it away.” – nyomatékosítja egy angol frazémával.

A bensőséges kapcsolat kialakulásának akadályait egyrészt az „önközpontúságban”, a bizalom vagy a feltétel nélküli szeretet hiányában látja. Minden olvasójának van olyan hiteles és egyszerű példája, amikor azt nézte, hogy a másik mit tett érte és neki ezért mit kell tennie cserébe. A másik az „önazonosság zavara”, ami annyit jelent, hogy nekem magamnak nincs talaj a lábam alatt, ezért birtokolni akarom a másikat. Soha nem tudok bensőséges kapcsolatot kialakítani, ha olyan mértékben támaszkodom a másikra, hogy nem vagyok képes nélküle élni.

„Semmilyen kapcsolatban nem szabad annyira függni a másiktól, hogy elveszítsük az önazonosságunkat.” – mondja. Ezen kijelentései viszont állandó vitára sarkallják az olvasóit. Hogyan állunk akkor a szerelemmel? Ott sem engedhető meg soha egy kicsinyke darab sem ebből? Nemes Ödön szerint „Az érzelmek elvihetnek bennünket olyan irányba, amerre nem akarunk menni, és így fosztanak meg a szabadságunktól.” Meghitten, szinte intim szemérmességgel vall kamaszkori szerelmi élményéről, amelyben döntenie kellett: merre is akar valójában menni.

A szabadság másféle emberi kapcsolatrendszerekben is kulcsfontosságú, valójában mindegyikben, lett légyenek azok barátiak, családiak vagy akár alá-fölé rendeltségi viszonyok. Így vall erről: „A másik szabadságát úgy is elő tudom segíteni, hogy figyelek arra, hogy ne csak adjak neki, Amikor a hangsúly azon van, hogy adok, akkor én döntöm el, hogy mi a jó a másiknak. Hová lesz akkor az ő szabadsága?”

Folyamatos gondolkodásra és állandó belső vitára késztet ez az interjúkötet. A nem vallásgyakorló, amolyan bizonytalan hitűek döbbenettel, némelyek szinte indulatosan olvashatják: „Ha valami szokatlannal, betegséggel, nehézséggel találkozunk, hálát kell adni Istennek. Hinni kell abban, hogy ha Isten ezt nem akadályozta meg, akkor előbb-utóbb a javunkra fogja fordítani.” Ugyanakkor hiteles életpéldákkal igazolja a kétkedőknek a maga igazát, tovább táplálva bennük a kétkedést.

A számos értékgazdag gondolat közül kiemelném a kapcsolatok romlásának, barátságok, szerelmek, családi viszonyok fakulásának általa vélt okait. A legfontosabbnak, szinte sorsfordítónak tartja azokat a pillanatokat, mikor rádöbbenünk, hogy nem segítjük többé egymást az előrehaladásban. Minden kapcsolat alapja az együttes előrelépés, a folytonos fejlődés, a változás tudomásulvétele. De ha esetleg a társam kényszerítését érzem magamon valami olyasmire, amit én nem szívesen teszek meg, akkor az biztosan megrekeszt bennünket a továbbhaladásban.

Nemes Ödön szépséges metaforákkal, képszerű hasonlatokkal elénk rajzolt, könnyed hangvételű, ám kútmély gondolataiból egyik legszebb a barátságról szóló:
„Figyelek rá, hogy kivel alakítok ki mély baráti kapcsolatot, hogy vannak-e a másiknak gyökerei, le van-e horgonyozva az élete, mert nem akarok a horgonyhelye lenni.”

Könnyen kiterjeszthető jelentéstartalommal bír ez minden emberi szövetségre, hiszen bármennyire szeretnénk alfák és ómegák lenni embertársaink életében, be kell látnunk: igazán építő, örömforrás kapcsolataink csak szeretetteljes, szabad életet élő társaink lehetnek.

Szabadon, örömmel, szeretettel. Nemes Ödönnel beszélget Naszádi Kriszta. (Harmat, Budapest, 2008.)

 

Megjegyzés ehhez a témához: "Horgonyhelyek mások életében"

  1. Névtelen   2016-11-02 at 17:55

    Jó, nagyon jó! Azért sok mindennel szeretnék vitába szállni -ez is jó – : pld. ” …amikor m számára szintén ismeretlen angol nyelven sajátította el szinte hetek alatt (!- én)a japán nyelvet.
    /Ha ez így lenne, holnap indulnék!/

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.