Szulák

Szulák
Ismét Franciaország, Le Verdon-sur-Mer. Kikötőfalu, lakosainak száma (1700) kevesebb, mint a hajón utazóké. Mit lehet itt látni? Nem sokat. Mehetnénk Bordeaux-ba, kiváló borvidék, a jó bort mindenki szereti, ámde hosszú az út odáig. Busszal is, vonattal is két óra oda, ugyanannyi vissza. Maradna tehát két-három óránk az ott tartózkodásra. Viszont a környék is a bordói borvidékhez tartozik, nyilván közelebb is mérnek szőlőnedüt.

Akkor hát marad Soulac-sul-Mer. Az csak hét kilométerre helyezkedik el a kikötőtől. Van, aki gyalog indul el, mi erre nem vállalkozunk. Busszal megyünk, amelyről a település egyetlen nevezetessége előtt kászálódunk le. Ez az említésre méltó valami egy öreg, közel ezer éves templom. A neve: Szent Veronika. Az UNESCO védelme alatt áll, más nem őrzi. Nevét, bár sokan úgy hiszik, nem az argentin válogatott futballistájáról kapta, hiszen őt sohasem becézték Veronikának. A névadó egy kapucinus apáca volt.

A Szent Veronika templom.
A Szent Veronika templom.

Van aztán egy piac, amit nem csupán a helyiek keresnek fel, mert ők is csak két és fél ezren vannak, ennyi ember egy jó piachoz kevés. Nyáron – állítólag – megduplázódik a falu lélekszáma. A rosszmájúak úgy vélik, telente, egyéb elfoglaltság híján, a helybéliek hálószobáikba visszavonulva ügyködnek a népszaporulat emelkedésén. Szerintem ez hülyeség, a lelkek számát a jó idő közeledtével az ide látogató turisták növelik.

Mert Soulac-sur-Mer közkedvelt üdülőhely, ahol mást nem is igen lehet csinálni, csak üdülni. A hét kilométer hosszú homokos tengerparton mindenkinek jut hely. Itt csak a hullámok zavarhatják a nyaralók nyugalmát.

A falu főutcáját, oly sok más főutcához hasonlóan üzletek szegélyezik. Ilyenkor, ha érkezik egy hajó, beindul a bolt. A kereskedők a kezeiket dörzsölik, mint fázós ember a téli hidegben.

Egy japán turista szólít meg: „Hogy kell kimondani ezt a Soulac-t? Nem könnyű emlékezni rá.” „Tudja mit? Gondoljon Szulák Andreára” mondom neki. „Szulák Andrea? Sose hallottam róla.” „Nem baj, erről majd eszébe jut.” A japán csak bámul rám és erősen töpreng. Ez legyen az ő baja.

Tengerpart sétány Soulac-sul-Merben.
Tengerpart sétány Soulac-sul-Merben.

A piacot mi is felkeressük. Egy üveg bordói bor a jutalmunk. Az eladó kedves idős hölgy, kihúzza a palackból a dugót, a bor mellé négy műanyag poharat is ad. Egy padra telepszünk borozni. Néhány perc múlva többen is követik példánkat. Ez örömmel tölt el. Mindig szerettem példamutató lenni.

A falu, ha még nem említettem volna, Gironde megyében található, a Medoc félsziget csücskében. E megyéről kapta nevét a francia forradalom alatt az a politikai csoportosulás, amelyik a jakobinusok diktatúrája előtt síkra szállt a magántulajdon és a gazdasági szabadság mellett. A főutcán végignézve, utódaiknak nincs mitől félni. Az üzletek itt magántulajdonban vannak.

A rövid nyaralást egy borozó teraszán fejezzük be, ahol igazolva láttuk, hogy jó borért nem muszáj Bordeaux-ba menni.

A szerző egy nagy adag bordói borral.
A szerző egy nagy adag bordói borral.

Megjegyzés ehhez a témához: "Szulák"

  1. kisslaki lászló   2016-11-12 at 14:00

    Hogy tudtad a szádhoz emelni Tamás? Mindenesetre gratulálok hozzá. Igazi íróhoz való teljesítmény. Nekem már egy demizson is nehezemre esik mostanság.

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.