Regénytár Nívódíj: Latin-Amerika is voksolt

Regénytár Nívódíj: Latin-Amerika is voksolt
Nívódíjunk körül lassan, de biztosan fokozódnak az izgalmak, miközben a világhelyzet stagnál. Mára virradóra például megérkezett szerkesztőségünkbe Miguel Angel de Camacho, a pampák fölött tréningezett, jó kondiban lévő, mokány kis postagalamb, és asztalunkra tette a csőrében tartogatott apró tekercset. A dokumentum azt tanúsította, hogy Latin-Amerika idén is hű maradt önmagához, és a látomásos, sejtelmes, ugyanakkor fanyar élű irodalmat részesítette előnyben  (az idei díj-jelöltekről itt olvashatnak). A Buenos Airesben működő Regénytár vezérképviselet előtt a gauchók díszfelvonulást tartottak szavazásunk tiszteletére (képünkön), miközben helyszíni tudósítónk, José Manuel Pizzaro a következőket fűzte hozzá az eredményhez:

„Latin-Amerika továbbra is szereti a finom lélekrajzba ágyazott varázslatot. A nagy elődök, mint például Borges, Márquez vagy éppenséggel Cortázar is biztosan Salánki Anikóra szavaztak volna, ha élnének, de mivel nem élnek, ezt nekünk, olvasóknak kellett megtenni helyettük. Tudjuk, hogy inkább a görögök szlogenje, de mi akkor is valljuk és hisszük: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. Viva la Regénytár, viva Salánki Anikó, hasta la siempre victoria!”

Ezek után tekintsék meg a szavazás jelenlegi állását tartalmazó térképünket (ha rákattintanak, a térkép nagyobban is előjön):

nivodij_2016_2

Megjegyzés ehhez a témához: "Regénytár Nívódíj: Latin-Amerika is voksolt"

  1. Salánki Anikó   2016-11-16 at 09:32

    La victoria es dificil, perohermaso. Muchas gracias.

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.