Síri csend után vastaps

Síri csend után vastaps

– Hidegednek a reggelek, régen ilyenkor már meleg nadrágot húztam, amikor felmásztam a toronyba – lépett be fájós derekát tapogatva Balázs bá’ ex harangozó, aki sose állta meg, hogy ne hivatkozzon az egyházi szolgálatban eltöltött évtizedekre. A kocsma törzsközönsége minden alkalommal feszült figyelemmel hallgatta meg a visszaemlékezést, mert bár haja már alig volt az öregnek, de még mindig volt erő a két karjában. Biztos azért, mert fénykorában kézzel húzta a kötelet, amivel a több mázsás harangot kondította.

Ezen a reggelen sokan voltak Jani ivójában, ki buszra várt, ki valami maszek autósra, hogy bemenjenek a városba. Pocsék idő van kint – gondolta Jani, mikor egy-egy ajtónyitásra, s a kis csengő hangjára odanézett, hogy mire az illető a pulthoz ér, már ki is készítse neki a szokásost. Ha nagy ritkán elvétette, vagy a vendég mást kért, el volt rontva a napja. Ami viszont ezen a keddi napon történt, még sokáig vezette a falu pletykarovatát. A sokat látott, tapasztalt kocsmáros szája kicsit tátva maradt, kilöttyent a pultra a pálinka – jó házi, finánc nem látta, de ez most lényegtelen –, s olyan bárgyún nézett a belépőre, mintha a Mikulás jött volna, vagy a fél megyei rendőrség.

Ez utóbbira már volt példa, a fehérszakállú még nem tette tiszteletét. A belibbenő Panyóka néni se. Életében tán először, ezen a novemberi ködös pitymallatkor. Rókabunda volt rajta, térdig érő, a nyaknál a vörös koma feje, négy lába, s hosszú farka, de fájintosan kikészítve. A bunda divatjamúlt – jegyezte meg Erzsi mama este, a békésnek éppen nem mondható otthon négy fala között, amikor a reggeli incidens szóba került. Jani meg csak a vállát vonogatta, ezt tette különben minden magára adó falusi férfi ebben a témakörben, mert azt, hogy mi a divat, őket a legkevésbé sem érdekelte. Ha meleg van, nem kell kabát, hidegben meg a csizmába selyempapírt is kell tenni, akkor egész nap lehet kint az erdőn fát vágni, esetleg beállni segítőnek a megyei vadászaton. Persze egy új kabát, ünnepi gúnya megérdemelte az elismerő pillantást, de ennyi elég is volt.

Szóval ott volt Panyóka néni, akinek nyaralója egy hónapig volt beszédtéma, aztán jött helyette más. Például az Amerikás új kocsija, vagy a Tetkós barátnője, a szép színésznő. Szerepelt egy filmben, s bár alig mutatták, de helyre kis menyecske – ahogy Mihály bácsi summázta a dolgot. Az ivó büszke tulajdonosa letörölte a pultot, és kicsit tanácstalanul nézett körül. Panyóka néni hóna alatt egy nagy paksamétával odamasírozott a pulthoz, törölt egyet rajta a kockás konyhatörlővel, s odarakta a papírokat, szép egyenesre igazítva. Kért egy kávét, épp csak egy csepp rummal, a hidegre való tekintettel. Aztán szembe fordulva a még mindig csendben, sőt méla csendben álldogáló-üldögélő ismerősökre – volt két ismeretlen is, valami vezetéket javítottak a másik faluban –, s rácsapott a papírhalomra. – Ebből kap mindenki, ingyen. Ezt az unokám írta, a kisebbik. Lefénymásolta, mert azon a fránya gépen lehetne csak elolvasni, itt meg még nincs senkinek, pedig jó lenne – nézett körül olyan ádáz tekintettel, hogy mindenki úgy érezte, ő a felelős azért, mert a faluban még nincs.

A Sofőr félhangosan morogta, hogy bizony kéne már internet, de lepisszegték. Panyóka néni meg levette a felső lapot, és tőle szokatlan erélyességgel folytatta. – Pályázott a gyerek, mert szokott írogatni ide-oda. Jó beszélőkéje volt mindig, meg fantáziája is, szegény uram meg azt mondta, hogy egyszerűen csak lódít. Na, ehun e! Írt egy novellát, még nyert is vele valami díjat, oklevél is járt vele, majd karácsonykor elhozza. Most meg elküldte, hogy mindenki megismerhesse. Tegnap hozta el Tamás.

Mindenki a Tetkóst nézte, aki elvörösödve ült a legtávolabbi sarokban, s próbált nem vigyorogni. Mihály bácsi szerint ez csak egyet jelentett, ő már ismeri a remekművet. Panyóka néni – amúgy bundásan – feltett egy kerek pápaszemet, és csendet kért. Nem tudni, kitől, mert csak a nyomorult ventilátor, mert nyikorogni a plafonon, de mintha az is kicsit halkabban a megszokottnál.

– Kezdem – mondta az apró öregasszony. S kezdte: –  Címe: Egy rémületben eltöltött éjszaka története.

Balázs bácsi megnyugodott. Idáig tartott tőle, hogy valami modern katyvasz lesz, múltkor hallott egyet a rádióban, na  annak nem volt se eleje, se teteje, de ennek már a címe is jó.

– A bagoly hangos huhogással repült a temető felé, szárnyaival súrolta a szomorúfűz alsó gallyait. A falu szélső házában még virrasztott az öreg házaspár, nem merték álomra hajtani fejüket. Ki tudja, hátha ma jön el a Rém, akit szemtől szembe még nem látott senki? Ma, a rémület éjszakáján. Két koppanás hallatszott a megvetemedett ajtófélfán, s az öregember fejszét markolva kilépett az éjszakába. Két kígyó állt előtte, az egyik pápaszemes.

Itt tartott Panyóka néni, amikor a Tetkós – aki pedig roppant udvarias volt, mindenkinek előre köszönt – hangosan felröhögött, és könnyeit törölgetve csak annyit tudott kinyögni: – Biztos a látszerészt kereste.

Egy döbbent pillanatig a néma csend uralta a kocsmát, majd előbb Kálmán úr, majd a többiek kezdtek tapsolni. Aztán felugrálva az asztaloktól, a pultról sietve leemeltek egy-egy lapot, és siettek ki az ajtón.

Végül csak Panyóka néni maradt, talpig rókában, nem tudván eldönteni, hogy ez most siker volt-e, vagy bukás.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.