Söröskorsók árnyékában, avagy átadtuk idei nívódíjunkat

2016-12-11
900 olvasó

December 9-én a Falk Miksa utcai Tóth kocsmában kerítettünk sort idei nívódíjunk ünnepélyes átadására, amelyhez a történelem során első ízben elkölthető összegű pénzjutalom is járt.

Kicsit tartottunk tőle, hogy kitüntetettünk, Kerékgyártó György követni fogja Bob Dylan példáját és nem jelenik meg a grémium előtt, de aggódásunk legalább annyira mondvacsinált volt, mint amennyire fölösleges. Kerékgyártó – miként az a csatolt képekről is látszik – sugárzó boldogsággal vette magához a szép oklevelet és a vele járó, regénytáras viszonylatban ugyancsak szép, 20 000 forintos bankót. Majoros Sándor laudációját követően – amelyben honlapgazdánk azt elemezgette, milyen hasznos volt a Regénytár számára Kerékgyártó Györgynek a migránsregényben kifejtett munkája, ami egyúttal a közös regényírás újraélesztésében is szerepet játszott – a díjazott megköszönte az elismerést, és esküt tett, hogy az oklevelet ki fogja tenni a szobájában, lehetőleg az íróasztala fölé, hogy rápillantva ihletet kapjon az elkövetkező munkáihoz. Ezt követően sörözéssel aláfestett kötetlen beszélgetésre került sor, amelyben a szintén jelenlévő, régebbi díjazottunk, Bányai Tamás és Szűcs József, a Tragédia dell’arte együttes dalszerzője is aktívan részt vett (a fotókat egyébként Szűcs Józsefnek köszönhetjük).

Nagy kár, hogy a Tóth kocsma nem viszonyult kellő tisztelettel a nagy jelentőségű eseményhez, mert egy nagyobb létszámú, pénzesebb társaság kedvéért – az előzetes asztalfoglalásunkat letagadva – szó szerint kiutáltak bennünket a helyiségből. Az emiatt érzett bosszúságunkat borravaló-visszatartással kompenzálva egy közeli kiskocsmában folytattuk az ünneplést, igen jó hangulatban.

Képgaléria a díjátadásról:

[Best_Wordpress_Gallery id=”33″ gal_title=”Nívódíj-átadás 2016″]

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL