Jelenetpályázat

Jelenetpályázat
Az alábbi hírből írt vagy ahhoz kapcsolódó rövid jeleneteket várunk:

 

„Receptre kaphatnának szexet a rászorulók Németországban
A németországi Zöld Párt egyik képviselője állt elő azzal az ötlettel, hogy a hatóságok állhatnák a beteg és rászoruló emberek igénybe vett szexuális szolgáltatásait, írja a Time. Ehhez orvosi igazolást kellene bemutatni a szolgáltatás szükségességéről, és bizonyítani, hogy a beteg nem tudja kifizetni a költségeket.
A prostitúció 2002 óta legális az országban, a mostani elképzelés pedig a Hollandiában már működő rendszeren alapulna. Németországban ugyanis egyre több szexmunkás tűnik fel az idősotthonokban, a szolgáltatásaik pedig jót tesznek a bentlakók egészségének.
Az ötletet ugyanakkor nem fogadták kitörő örömmel. A Szociáldemokrata Párt képviselője, Karl Lauterbach például azt mondta, hogy az országnak nincs szüksége arra, hogy fizesse az idősotthonokba járó prostituáltakat, pláne nem receptre.” (Forrás: index.hu)

 
A pályázat jeligés. Nevezési díj nincs.
 
Első díj: 5000 forint,
második díj: 7000 forint,
harmadik díj: 10 000 forint.
 
A munkákat kizárólag word-formátumban a regenytar@gmail.com e-mail címen fogadjuk. Egy szerző több művel is pályázhat. Minden pályázónak visszaigazoló e-mailt küldünk. Az írások nem lehetnek hosszabbak 5 flekknél (1 flekk = 1800 leütés szóközökkel), az ennél hosszabb műveket nem fogadjuk el. Ha nem érkezik be megfelelő számú és/vagy színvonalú pályamű, a három közül egy vagy két helyezést visszatartunk, és csak első díjazottat hirdetünk.
 
A közlésre alkalmasnak tartott munkákat folyamatosan közöljük az Irodalmi Élet (www.irodalmielet.hu) és a Regénytár (www.regenytar.hu) honlapokon.
 
Beküldési határidő: 2017. február 15., éjfél.
Eredményhirdetés: 2017. február 28., a Regénytáron.

23 Megjegyzés ehhez a témához: "Jelenetpályázat"

  1. Cipurka
    Cipurka   2017-02-16 at 09:37

    Kedves pályázónk! Az anyaga megjött, ahogy küldte, rendben van, elfogadtuk és továbbadtuk a zsűrinek.

    Válasz
  2. Névtelen   2017-02-15 at 23:10

    T. Cipurka!
    Most az utolsó órában küldöm el a jelenetpályázatra az anyagomat.
    Azt az egyet nem értem csak, hogy az igazi nevemet is elküldjem-e a pályázattal együtt, pl egy másik fájlban, vagy csak magát a jeligét??
    Mivel úgy látom, nem kérik a jelige feloldását, nem adom meg a nevem egyelőre.
    Ha tud, kérem, még válaszoljon éjfél előtt a teleiosz@gmail.com címre.
    Üdv: Teleiosz (jelige)

    Válasz
  3. Wágner Szilárd   2017-02-15 at 18:05

    Köszönöm, megkaptam az e-mailt.

    WSz

    Válasz
  4. Cipurka
    Cipurka   2017-02-15 at 17:59

    Megkérdeztem a szerkesztőket, s azt mondták, mindenkinek válaszoltak. Ha mégsem jött meg a levél, a regenytar@gmail.com -on érdeklődjön.

    Válasz
  5. Wágner Szilárd   2017-02-15 at 16:30

    Kedves Cipurka!

    A visszajelzés kb. mikor történik meg? Tegnap küldtem e-mail-t, és rettegek, nehogy kifussak a postás hibája miatt a határidőből. 🙂

    WSz

    Válasz
  6. Cipurka
    Cipurka   2017-02-13 at 20:36

    A jelige azért kell, hogy a zsűri ne tudja névhez kötni a pályamunkát. Mindegy, hogy külön fájlban vagy az írás alján adja meg a jeligét, mi csak ezt az adatot tudatjuk a zsűrivel, aki a levelezésünket egyébként nem látja. Az eredményhirdetéskor is a jeligéket tesszük közzé itt, a Regénytáron.

    Válasz
  7. Névtelen   2017-02-13 at 19:34

    Az elképzelés érdekes 🙂 Megfogott az ötlet. De hogyan küldjek jeligés novellát emailben? Vagy postázzam a jelige feloldását táviratban? Tényleg nem tudom, legutóbb akkor küldtem novellapályázatra valamit, amikor a villamosok még szénnel működtek.

    Válasz
  8. Alf   2017-01-25 at 17:17

    A Regénytár mindig is formabontó újításairól volt ismert. Ez a fordított díjazás is jó poén, a téma meg már önmagában is egy vicc. Ha egy író tollából jött volna elő, azt mondanák, megőrült. Az ebből írt jelenet nem a véletlen, hanem a valóság műve.

    Válasz
  9. Bálint   2017-01-25 at 16:48

    Röhej, hogy olyanok dörölbölnek itt az asztalon, akik három egybefüggő mondatot sem tudnak leírni helyesen.

    Válasz
  10. Cipurka
    Cipurka   2017-01-25 at 11:33

    Fabyen: igen, dialógusokat, zárójelben közölt utasításokkal és a bevezetőben esetleg színpadi kellékek, díszlet bemutatásával: Névtelen 1. : nem értjük, hogy a hír miatt dühöng – ami tény -, vagy amiatt, hogy ezt az abszurd tényt megpróbáljuk kifigurázni?

    Válasz
  11. Névtelen   2017-01-25 at 11:09

    Remek ötletnek tartom ezt a pályázatot. Van benne ötlet, csavarintás, irónia, finomság. A bunkók meg csak dühöngjenek. 🙂

    Válasz
  12. Névtelen   2017-01-25 at 09:40

    Szegénységi bizonyítvány ilyen idióta és liberális ötletre /német politikus idióta ötlete/ jelenetet írni. S főleg erre még pályázatot is kiírni ! Mellesleg az első díjat már is oda adnám a pályázat kiírójának! No, nem a 3. díjat,,csakis az első díjat.

    Válasz
  13. Fabyen   2017-01-20 at 09:42

    Csak dialógus lehet benne akkor, jól értem?
    Amúgy nagyon ötletes a kiírás is, és a fordított díjazás is. 🙂

    Válasz
  14. Kobold   2017-01-17 at 08:06

    Nekem nagyon tetszik a fordított díjazás. Metaforikus többletjelentése van. Az első büszkélkedjen a helyezésével, akik meg lejjebb szorultak így kapnak kárpótlást. Amúgy pedig a pénzjutalmas irodalmi pályázat olyan ritka, mint a fehér holló. Legtöbb helyen nevezési díjat is szednek és könyvjutalmat ígérnek. A nagyobb összegű díjakat pedig úgyis a haveroknak adják. Tapasztalatból tudom.

    Válasz
  15. Cipurka
    Cipurka   2017-01-17 at 06:20

    Igen, színpadi jelenet formájában, azaz dialógusként.

    Válasz
  16. Kata   2017-01-16 at 20:19

    nem igazán értem, mivel jelenetet említ, hogy párbeszéd, azaz színpadi jelenet formában kell megalkotni vagy sem

    Válasz
  17. Cipurka
    Cipurka   2017-01-16 at 19:10

    Megalázó csak az lehet, ami kötelező. 🙂 Kedves Névtelen, ez csak egy játék, ami annyira komoly, mint maga a hír, amelyen alapszik. Nem hiszem, hogy méltányos elvárás lenne erről a hírről királydrámát íratni, vagy egy néhány oldalas kisjelenetért a szimbolikusnál nagyobb összeget remélni. 🙂

    Válasz
  18. Névtelen   2017-01-16 at 18:43

    A díjazás eleve szimbolikus (és az összeget tekintve megalázó). Attól, hogy szokatlan, még nem túl jó poén a “pénzdíjak” ilyetén kiosztása. Vagy igen?

    Válasz
  19. Cipurka
    Cipurka   2017-01-15 at 08:59

    Mint maga az élet. 🙂

    Válasz
  20. Kalász I.   2017-01-15 at 07:52

    Logikus. Nagy dicsőség – kevesebb pénz.

    Válasz
  21. Cipurka
    Cipurka   2017-01-12 at 17:55

    Igen, jól látja. Ez szándékos 🙂

    Válasz
  22. Névtelen   2017-01-12 at 12:32

    Jól látom? A díjazás fordítottan aránylik a helyezéshez? 🙂

    Válasz
  23. Névtelen   2017-01-11 at 15:49

    Wow , ez igen!

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.