Az őszapók látogatása

Az őszapók látogatása
– Amerikás újabban hajnalig fent kakukkol – bámult Fuvaros a világos ablakra, ami mögött jól látszott a mozgó férfi árnyéka. A mellette gornyadozó unokaöccse csak bólintott, félig aludt. Hosszú kilométereket tettek meg, és ezek a pocsék utak kirázták a belét is, és elvették minden kedvét, hogy valaha az életben még egyszer segítsen a nagybátyjának. Persze megfizette jól, mert ugye más az üzlet és más a család, ezt sokszor hangsúlyozta az apja is, és lehet benne valami igazság. Most lesz vagy két nap szabadsága, de a kocsmába be nem teszi a lábát, mert nem bazári majom ő, hogy nézegessék meg faggassák, hogy mit csinál meg hogy él a városban. Mintha valami nagy csoda lenne a város! Este tíz után már egy lélek se kódorog az utcán, legfeljebb a diszkó hangos, onnan meg már a maga 22 évével kiöregedett. Az albérlete se valami fényes, de legalább olcsó, az is valami. Fuvaros meg csak mondta a magáét, hogy az egész falu azt várja, hogy megérkezzenek az őszapók, még Regina néni is kiöltözködik a nagy napra, s ezen úgy elkezdett röhögni, hogy inkább leállt az út szélére, könnyeit törölgetve. Kisfuvaros meg csak nézett bambán maga elé, és semmit se értett, mert a gólyák jönnek így tavasz felé, nem az őszapók vagy mi a nyavalyák. Nem is gondolta volna, hogy a faluban újabban ornitológusok is laknak, bár ez nem valószínű – vonta meg a vállát.

Szerencsére hamar megérkeztek, kinyitotta a nagykaput, kicsit emelni kellett, megvetemedett már az is. Bent a konyhában meleg volt, az áldott öreg sparhelt sarkán langyos volt a bádogfazékban a víz. Ettek néhány falatot, és a beszélgetés megint csak az Amerikásra terelődött. – Tudod, fiam – dőlt hátra elégedetten Fuvaros, és még egy cigarettát is megengedett magának – az Amerikáshoz jönnek a barátai látogatóba, ők négyen nevezték el magukat őszapóknak. Kanadában nagyon összetartottak, aztán hárman kint maradtak, most meg jönnek vendégségbe, évtizedek óta nem léptek magyar földre. Azt mesélte az öreg, hogy Bécsből autóval indulnak, aztán úgy készülődik, mintha maga az amerikai elnök érkezne pereputtyostul.

Kisfuvaros elgondolkozva nyalta meg a szája szélét, és vágyakozva mondta: – Amerika, az már valami! Fuvaros csak legyintett, és olyasmit dünnyögött, hogy nekik is megvan a maguk baja, meg mindig csak azok jönnek haza, akikkel fut a szekér, aki koldus, az nem dugja haza a képét, annak nincs egy petákja se, hogy itt adja a Csekonicsot, ezzel nagy dérrel-durral bement aludni. Azt se mondta, fakabát, a jó éjszakáról meg nem is beszélve. Közben lassan megérkezett a hajnal, még kicsit ködösen, de Kisfuvaros nem tudott aludni. Kiment az udvarra, arra nézett, amerre az öreg világjáró ki tudja, mit csinál ilyenkor. Eldöntötte, átmegy hozzá, persze nem most, majd valami emberi időben. Jó lenne megismerni a barátait, megkérdezni, hogy egy ilyenfajta srác, mint ő, megtalálná-e a számítását kint. Egy pillanatra összeborzongott a merész gondolattól, s gyorsan visszament, leheveredett az ócska díványra, úgy ruhástul. Vadakat álmodott, rózsaszín Mercedesben vitte az elnököt, aztán lerobbantak, ő egy csavarkulccsal dobolni kezdte a karosszérián a himnuszt, az elnökné meg balettozott.

Március vége felé járt, kedd volt, amikor megérkeztek az őszapók, hisz már mindenki így emlegette őket. A falubeliek hetek óta izgalomban éltek, készülődtek, a lakatlan házak bedőlt kerítéseit megigazgatták, az árkokból kiszedték a szemetet, ne érhesse szó a ház elejét. Persze fanyalgók most is akadtak, de azok torkán meg akadjon fenn a rossz szó – legyintett Erzsi mama, és megtervezte az ünnepi menüt.

Amerikás végül úgy döntött, elég öregek már ők az igazsághoz, megmondja, hogy nincs és nem is volt neki felesége. Nem égeti tán le magát, hogy kölcsönvesz arra a kis időre egy fiatal, kedves színésznőt. Olyan lenne, mintha kibérelné – s arcát még most is elfutotta a szégyen vörössége. Nem is szólt a Tetkósnak, bár átment hozzá, aztán hosszas toporgás után arra kérte, hogy csinálna három kis monogramos butéliát, a Harangozótól meg vesz bele jó szilvóriumot.

Megkönnyebbült, amikor már kint volt a műhelyből, letörölte homlokáról a verítéket, s azon töprengett, hogy ilyen közel is régen állt ahhoz, hogy címeres ökröt csináljon magából.

Érdekes módon attól kezdve minden könnyen ment. A félkarú Mojszi kijött két unokájával a városból, kivágták a fákat, felrakták a cserepet, felásták a kertet. Rendes munkát végeztek. Panyóka néni kisuvickolta a házat, elégedetten nézte a tükörfényes ablakokat, amiken még a légy is seggre esik – jegyezte meg munkáját dicsérve. Erzsi mama meg olyan lelkes lett, hogy – azt beszélik – háromféle rétest is süt a kemencében.

Korán volt még, falusi mértékkel mérve is, amikor a hangos dudálásra kinézett, s elsőnek Ferikét pillantotta meg, aki éppen nagy gálánsan kezet csókolt az arra csámborgó Reginának, aki szép hímzett pruszlikban volt, csak éppen három számmal nagyobba, mint az ő mérete. Dezső már pakolt is ki, az ütött-kopott bőrönd már a fél világot bejárta. Egy pillanatra levegőt is alig kapott, mert nem látta Andrást, meg is ijedt, de aztán megnyugodva lépett ki az udvarra, és vitte a kapukulcsot, hogy beengedje őket. A nap épp akkor kelt fel, megcsillant a fény ősz fejükön, s hirtelen az irdatlan messzeségből felidéződött az első találkozásuk pillanata. Nevetni kezdtek, egymás kezét szorongatták, hirtelen sokan lettek a ház előtt. Együtt vagyunk hát, újra – mondta Farmai András, és otthonosan belépett a házba. Dezső meg állt a csálén lerakott járdán, és felnézett az égre, ami most olyan kék volt, mint Bajánál a Duna.

Itthon vagyunk – gondolta, s ment a többiek után.

Megjegyzés ehhez a témához: "Az őszapók látogatása"

  1. Névtelen   2017-03-21 at 22:00

    Mindig sajnálom, hogy hamar elolvasom. Nagyon jó lenne egy ilyen regénnyel órákat tölteni. Csodásan írsz és köszönöm! 🙂

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.