Egy szimbólum, ami maga a földi élet alapja

Egy szimbólum, ami maga a földi élet alapja

Az öregek azt mondják, aminek világnapja van, annak ütött a végórája. Mert ugyan miért kéne mondjuk a békének világnapot rendezni, ha minden rendben lenne körülötte? A világnap tehát egyfajta figyelmeztetés, hogy védjük meg azt, amiről szó van, akár valamilyen hagyományt, akár egy új kezdeményezést, akár legfontosabb éltető elemünket értjük ezalatt.

Vietnámba nem egyszerű eljutni, de a fotó tanulsága szerint nagyon megéri, mert ilyen és hasonló természeti szépségek várják az odalátogatókat. A dallamos nevű Thac Ban Gioc or Ban Gioc vízesés Vietnám és Kína határához közel a Cao bang tartományban várja a turistákat.

A víznek 1992 óta van világnapja, ami történelmi távlatból nézve olyan, mintha csak tegnaptól lenne. Ekkor jelölte ki az ENSZ március 22-ét, hogy legalább ezen az egy napon szálljunk magunkba és tűnődjünk el, milyen ostobán sáfárkodunk ezzel a természeti kincsünkkel. Mert az, hogy csak negyedszázada próbálunk vele törődni, nem azt jelenti, hogy 1993 előtt a Föld vízkészlete ne forgott volna veszélyben. A feljegyzések szerint a Dunából nagyjából az 1800-as évek közepe óta nem lehet forralás nélkül inni, és a savas esők már a múlt század derekán is javában hullottak. Logikus tehát a következtetés, hogy a környezetvédelem inkább az események után kullog, mint hogy megelőzné azokat.

Dél-Szudán Aweil nevű körzetében szó szerint vadászni kell a vízre. Az a kevés, ami rendelkezésre áll, a lehető legbecsesebb érték. A vidék lakói naponta több tíz kilométert kénytelenek megtenni, hogy eljussanak egy-egy ilyen forrásig, amely embernek, állatnak egyaránt az életet jelenti.

Az ivóvízzel kapcsolatban sokáig azt hittük, korlátlan mennyiségben áll rendelkezésünkre, ráadásul nevetségesen olcsó. Ez éppen akkora butaság volt, mint a hatvanas években hangoztatott doktrína, hogy az ember le fogja győzni a természetet. Azóta megtanultuk: a természetet nem legyőzni kell, hanem harmóniában élni vele, de kérdés, hogy mit ér ez a felismerés, ha időközben lerombolunk benne csaknem mindent, amit lehetséges. Ha pedig a folyóvízzel fölszerelt lakásunkban sajnálkozunk emiatt, az valahogy nem tűnik őszintének. Miközben a világ számos országában a tiszta víz csak álom, mi ezzel öblítjük le a vécénket. A víz világnapja tehát ragyogó alkalom, hogy rádöbbenjünk: irigylésre méltó helyzetben vagyunk azokhoz képest, akiknek naponta szó szerint élethalálharcot kell vívniuk azért a vízért, ami a mi fogalmaink szerint csak egy pocsolya.

A fülöp-szigeteki Marilao komoly eséllyel pályázhatna a világ legszennyezettebb folyója címére, bár ebben a versenyben elég népes a mezőny. A róla készített kép már önmagában is kész rémálom, az a tény pedig, hogy a csónakban ülő férfi tudományos megfigyelési céllal próbálja földeríteni a hulladék összetételét, maga az abszurdum.

Ma már a világ szinte minden állóvize és folyója szennyezett, ami eléggé kétes dicsőség, ha az emberi tevékenységet vesszük alapul. Végső ideje lenne tehát a gondolkodást egy szinttel meghaladva valamit tenni is azért, hogy a Föld vízkészletét ne szennycsatorna formájában hagyjuk az utánunk következő generációkra. Ahogy a világ egyéb gondjainak megoldásán keresztül látjuk, valószínűleg ez a legnehezebb feladat, holott beláthatatlan következményekkel járhat, ha rövidesen nem változtatunk ezen a pazarló és önpusztító magatartáson. Jelenünk és az eljövendő generációk sorsa többek között azon is múlik, hogy miképp gazdálkodunk a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket. Életünk minősége közvetlen és szoros összefüggésben van vizeink minőségével, hiszen könnyű belátni: az egészséges ökológiai rendszerek alapja a jó minőségű víz, és csakis ez vezethet az emberiség jóllétének fejlődéséhez.

Indiában ezekben a napokban zajlik a Holi nevű fesztivál, ahol az emberek színes porokkkal és festett folyadékokkal „támadják meg” egymást. A képen létható kislánynak egy világoszöld színű vízsugár jutott.

Március 22-e jó alkalmat teremt arra, hogy végiggondoljuk: mit jelent számunkra a víz, mint az élet jelképe, egy olyan szimbólum, melyet joggal tekinthetünk a földi élet alapjának. Könnyen azonosulhatunk Saint-Exupéry gondolatával: „Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.”

Moszkvában a napokban ért véget az a szirénképző kurzus, amelynek hallgatói nemcsak gyermekkori álmuk beteljesülése kedvéért bújtak bele ezekbe a különleges fürdőruhákba, hanem azért is, mert ez az úszásnem állítólag kiváló fitneszgyakorlat. Aki nem hiszi, járjon utána.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.