Megtartó szerelem

2017-04-24
913 olvasó

Ilu mama – ahogy a faluban hívták – óvatosan felhúzta a redőnyt. Magára terítette az öreg berliner kendőt. Egyedül él, nem hiányzik a betegség. Kinyitotta az ablakot, átnézett a Gyuricza házra. Az út másik oldalán volt, szemben az övével. Később átmegy, kereszthuzatot csinál, tesz-vesz. Múltkor egérnyomot fedezett fel a konyhában, felállította az egérfogót. Felsóhajtott. Hivatalosan az övé a ház, pecsétes papírok igazolják. Margit néni jót akart, amikor ráíratta a házat, de csak a baj jár vele. Hiába kérlelte, hogy ne tegye, meg akarta hálálni, hogy ápolta. Majdnem anyósom – és kicsit elpirult.

Milyen régen kezdődött! A mai fiatalok már nem is értik azt a korszakot. Múltkor a szomszéd lány, van vagy 16 éves, úgy nézett rá, mintha a történelemkönyvből lépett volna ki, mikor mesélni kezdett. Nem is folytatta, két szó között megállt nagy zavarában. Amúgy se szokta a szót szaporítani, nem is tudja, mi történt akkor vele. Eljegyzésre hívták, aztán csak úgy kibukott belőle. Persze sokszor eszébe jutott az a fura, zaklatott év. Ő húsz volt, szép lány. S hiába nem volt már meg a birtok, azért csurrant-cseppent, s a szüreti bálon ő volt a legszebben felöltözve. Ernő próbálta neki csapni a szelet, agronómus volt a tsz-ben, kis Jávor-bajusszal, közeledett a negyvenhez. Vérig sértette, mert kerek perec megmondta neki, hogy feleslegesen ne koptassa előttük a járdát. Még most is látja maga előtt, hogy dühbe gurult, ő meg tovább duruzsolt a barátnőinek. Milyen bosszantóan kegyetlen is tud lenni egy lány, amíg nem tudja, hogy mit hoz majd az élet – és nagyot sóhajtva becsukta az ablakot, óvatosan eligazítva a horgolt függönyt.

Egy régi ronggyal óvatosan kezdte letörölni a port a fényképekről. Szombat van, ilyenkor takarít, szerdán mos, vasárnap kisétál a temetőbe. Az egyik fényképet levette, közelebb vitte az ablakhoz. Milyen szép szülei voltak! Az esküvői képen anyja rajongással néz fel a nála jó fejjel magasabb, Bocskai-ruhában feszítő férjére. Ő sose ment férjhez. Ezen mindenki csodálkozott, mert sok kérője akadt. Apja nem szólt bele, de nem értette. Gyuricza Gyuri meg tudta. Még ilyen nevet! Jól kitolt vele a keresztanyja. Ő azon a bálon jött rá, hogy hiába fiatalabb nála négy évvel Gyuri, nem kisfiú már. Magasabb a többi legénynél, jó tartású, szőke hajú. Napbarnított arcában csak úgy világított a szeme. Égkék szeme volt Gyurinak. Óvatosan megfordította a képet, megnézte azt a kis bebarnult fotót, az egyetlent. Hetykén szemébe húzott kalappal állt Gyuri a kapunál. Rejtegetni oly felesleges, nem jár őhozzá senki. Ha jön tojásért, pálinkáért, a lenti kiskonyhában fogadja. Az a régi mulatság! Táncoltak kifulladásig, Gyuri csak vele. Lehajolt, úgy súgta a fülébe, hogy várjon rá. Ő nevetett, elpördült tőle, de a fiú utána nyúlt, s úgy megszorította a kezét, hogy fájt. Elmegyek az éjjel – ezt súgta. Elmegyek, de visszajövök hozzád, mert szeretlek – mondta, s egy pillanatig csak álltak egymással szemben, persze mindenki őket nézte, a lányok vihogtak. Aztán a fiú hosszú léptekkel kiment a kultúrházból. Anyjának villogott a szeme, hozta a kabátját, és terelte haza.

Másnap Gyuricza néni jött át, kisírt szemmel, hogy elment a gyerek, de majd ír, küld pénzt, és hazajön. Hazajön, mert az anyján kívül van még valaki, aki várja. Nem írt, nem jött róla hír soha többet.  Ő meg várta, makacsul ellenállva a családjának, az udvarlóknak. Nem érdekelte, mit beszélnek róla.

Autó állt meg a ház előtt – riadt fel az álmodozásból. Kinézett, ismeretlen ezüstszürke kocsi volt. Magas, kissé hajlott hátú, fehér hajú férfi szállt ki belőle. Olyan ismerős a mozgása! S már ment is ki a házból, mint egy alvajáró, át a kerti úton. A férfi kinyitotta a kaput, úgy húzta el a reteszt, olyan természetes mozdulattal. Már ott is állt előtte, napbarnított arcában azok a szép kék szemek, már kicsit szürkére fakulva. Megjöttem – mondta kicsit rekedten. Tudtam én, hisz megígérted – pityeredett el, aztán csak álltak ott a kertben, és messziről valami régi zenét sodort feléjük a szél.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Salánki Anikó

A Regénytár jubileumi novellapályázatának és honlapunk 2015-ös nívódíjának nyertese.

5 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL