Luther és a gyermekáldás

2017-05-02
622 olvasó
Sok mindent nem gondolt, nem gondolhatott előre az a derék Ágoston-rendi szerzetes, amikor annak idején állítólag kifüggesztette a katolikus egyház reformját sürgető téziseit a wittenbergi templom falára. Amikor mindez történt, Magyarország a határai mentén már hosszú ideje küzdött egy hatalmas és ártó erővel: az Oszmán Birodalom seregeivel, hogy aztán nem egészen két és fél évtizeddel Luther fellépése után el is essen ebben a küzdelemben. 1517-ben Luther természetesen azt sem tudhatta, hogy jó szándékú reformer gondolatai mögé rögtön odaáll a politika, ami aztán egyházszakadást és számos új tan létrejöttét okozza. És persze nem tudhatott arról sem, hogy a megszállt magyarországi területeken a török jótékonyan szemet huny az újfajta kereszténység terjedése fölött, mert ezzel is a fő ellenségnek számító katolikus világot gyengítette. A protestantizmus minden szándék ellenére lett eszköz a muszlim hatalom kezében arra, hogy a keresztény világ egy részét a többség ellen fordítsa.

Sok jó dolgot hozott a protestantizmus Európának. Az egyedüliségének biztonságából kibillentett katolicizmus kénytelen volt újradefiniálni saját magát, élni a könyvnyomtatás nyújtotta lehetőségekkel, megújult erővel és friss szellemiséggel alapítani iskolákat, egyetemeket. A protestantizmusban gyökerezik az önrendelkezés, az önkormányzatiság gyakorlata is, és az új hit segített abban is, hogy a polgárság tovább erősödjék, ami döntő jelentőségű a kontinens további története szempontjából.

A polgárság aztán jólétet teremtett magának, olyannyira, hogy a XX. század második felére kifejlődött belőle az a réteg, amely saját protestáns hagyományait maga mögött hagyta, és már nem is tud másra koncentrálni, mint önmaga jólétére. A kilencvenes években döbbenten olvastam hírt például arról, hogy Németországban egy-egy templom annyira elnéptelenedett, hogy az épületet eladták diszkónak. A jólétben élő polgár okos, és gondol a jövőre is: bankbetétek, különböző befektetések, no és persze jól kidolgozott nyugdíjrendszer segítségével el tudja érni, hogy a jólét élethosszig tartson. Így aztán nincs szükség egy olyan alapvető elemre, amelyre korábban volt, és amely most már inkább csak akadályoz a jólét élvezésében: a gyerekre. Egy klasszikus családban – így a hagyományos protestáns családokban is – igen fontos volt a gyermekáldás. Nem csupán hitbéli vagy etikai szempontból: minél több gyereke volt az embernek, annál biztosabb volt, hogy lesz, aki idős korára gondoskodik róla. A jelentős pénzügyi megtakarításoknak és a biztos szociális juttatásoknak a következtében azonban mindez már felesleges. Csökken is a születések száma a jóléti társadalmakban. Pár évvel ezelőtt részt vettem egy nemzetközi sajtókonferencián, ahol a jövő kihívásaira készülő német élelmiszer-ipari szakemberek megosztották velünk azt az információt, hogy számításaik szerint 2050-re minden második német háztartás egyszemélyes lesz és hatvan pluszos. Tehát minden második német háztartásban egy egyedülálló nyugdíjas él majd.

A helyzet felvet kérdéseket, és az erre adott válaszok képezik most a legtöbb közéleti vita tárgyát. Közismert, hogy a korábbi gyarmatosító nagyhatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország) saját egykori gyarmati területeikről invitáltak bevándorlókat, az északi államok pedig elsősorban Törökországból, illetve újabban a Közel-Keletről. Ez valóban egyszerre oldja meg a munkaerő és a népesedés problémáját, csak a szakemberek nem számoltak egy alapvető ténnyel: hogy mind az afrikai, mind a közel-keleti családok gyermekvállalási kedve jóval erősebb, mint az európaiaké. Rövid számolással hamar kimutatható, hogy a jelenlegi kisebbségből rövid időn belül lehet többség a jelenlegi feltételek mellett.

A jólétből fakadó önzés az olyan országokban is csökkentette a születések számát, mint a hagyományosan nagycsalád-kedvelő Olaszország vagy Spanyolország. Utóbbinak mégis pozitív a mérlege, amit kizárólag a betelepülőknek köszönhet. Spanyolországba is érkeznek afrikai és muszlim emberek (megjegyzendő, hogy a több évszázados keresztény-zsidó-mohamedán együttélésnek köszönhetően itt a leggyengébb az iszlamofóbia), ám az ibériai bevándorlók zömét a tengerentúli spanyol nyelvű országokból érkezők alkotják. Bizony, Spanyolország most jól járt egykori gyarmataival, Latin-Amerikában ugyanis nem csökkent a gyermekvállalási kedv. Sőt a más országokba települő latinok körében sem: mindannyian olvastunk már olyan cikkeket, amelyek arról szóltak, hogy az USA olyan megapoliszai, mint például Los Angeles összeomlanának, ha a spanyol ajkúak összepakolnának, és áttelepülnének máshová. Ugyanakkor olyanokat is olvastunk, hogy az új elnök tiltani kívánja a további bevándorlást a spanyol nyelvű országokból, elsősorban Mexikóból.

Létezik tehát egy keresztény identitását elvesztett jóléti Európa, amely demográfiai problémáira keres megoldást. Létezik egy muszlim világ, amely megoldaná ezeket a problémákat, de azon az áron, hogy előbb-utóbb muszlimmá teszik Európát. És létezik egy katolikus gyökerű spanyol ajkú világ, amelynek tagjai a boldogulásukat keresik a Földgolyón, és akiket az USA-ban nem látnak szívesen, de például Spanyolországban igen.

Lehetséges, hogy ismét eljött a katolikusok ideje? Ha ezt Luther tudná…

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Kerékgyártó György

Mivel semmi hasznosat nem tanult, elhatározta, hogy prózaíró lesz. Idővel rájött, hogy ehhez is érteni kell, de már későn. 1995 óta publikál, eddig négy kötete jelent meg, dolgozott televíziós produkciónak és kétszer nyert el NKA drámaíró ösztöndíjat is. Vasas szurkoló. A Regénytáron szívesebben közöl, mint folyóiratokban, mert itt mód van kísérletezésre, stílusjátékokra is, ráadásul közvetlen kapcsolat jöhet lére a szerző és az olvasó között. Gyakran mondja, hogy ha a Regénytár nem lenne, igazából nem is volna kedve írni.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL