Szent Iván éji kötelesség

Szent Iván éji kötelesség

Június huszonharmadikának éjjelét misztikus köd borítja be. Ha szerencsénk van, és az időjárás nem írja fölül a varázslatot – például a nyár elejéhez méltatlan, izzasztó meleggel – Szent Iván éjszakája általában kellemesen, sőt borzongatóan hűvös. Fontos kelléke ez annak a mágiának, amely az ekkor esedékes tűzgyújtással teljesedik ki. Ezen a kivételezett napon a lángoló fahasábok közé bámuló ember meglesheti a jövőt. De ez nem jelenti azt, hogy meg is tudja, mi vár rá a hátralévő életében, mert ahhoz különleges képesség szükséges, és erre bizony születni kell. Sokan éppen ilyenkor, Szent Iván éjszakáján remélik azt, hogy föltárulkozik előttük a nagy titok, ám ez kapitális tévedés. Nincs szó egyébről, mint arról, hogy a Föld ekkor távolodik legmesszebbre a Napról. Ez az a pillanat, amikor még kilőhet a világűr sötétjébe, de vissza is fordulhat, hogy elölről kezdje a körtáncát. Libabőröztető helyzet ez, mert hiába ismerjük Kepler törvényeit, meg azt, hogy a tömegvonzás és a centrifugális erő ebben az esetben is közös nevezőre jut, azért az is benne van a pakliban, hogy mi van, ha mégsem? Nem is vagyunk tudatában annak, hogy miért, de valami súlyosan nyomaszt bennünket. Démonoktól, ördögöktől, a sötétből elővicsorító gnómpofáktól tartva virrasztunk, és mint valami pajzsot tartjuk magunk elé a tábortűz lángjait, de ha valaki bennünket is megpiszkálna, mondjuk, egy varázspálcával, könnyen a felszínre kotorná, hogy nem a rémektől, hanem a világ végétől, pontosabban a végtelen üresség elszívó erejétől félünk. Mert hibába vesz körül bennünket ezer szállal a materialista világ, azt egy kisgyerek is tudja, hogy nemcsak az a valóság, amit látunk és megfoghatunk, hanem az is, amit megérzünk. Ezen az éjszakán pedig éppen ez a kitöltőanyag kerül fölénybe: miközben a hajunkra, kezünkre hulló pókhálót próbáljuk levakarni, ezzel az idegen, nyomasztó valósággal küszködünk, mindaddig, amíg utol nem ér bennünket az álom. Szent Iván éjjelén álmodni pedig szinte kötelező, hiszen ezek a képek, történések, érzések és sejtések húzzák vissza a Földet arra a vályúsra koptatott gurulóútra, amelyről a Naptól mért legnagyobb távolságában lebillenni igyekszik. Ma éjjel álmodnunk tehát nemes kényszerűség, hogy megmaradhasson a világ, és hogy az ördög megszégyenülten kotródjon vissza oda, ahová való, mert akkor egy évig megint nyugtunk lesz tőle, hacsak dőreségből vagy más okból elő nem ráncigáljuk a búvóhelyéről. Ahogy mindig is szoktuk.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.