Első óra

Első óra

A gyerekek közül ő látta meg elsőnek a suliban az új tanárnőt. Igaz, augusztus közepe volt, aki normális, nem jön be ilyenkor, csak ha muszáj. Roxi anyjának segített lekapargatni a rászáradt festéket az ablakokról, a festők nem nagyon törődtek vele, hova freccsen. Tisztasági meszelés – ráncolta össze a homlokát. Ez is elhangzik majd az évnyitó beszédben. Fene sokáig fog tartani, az első verekedésig, amikor a kólás dobozok szétfröccsennek a falon, meg amikor almacsutkákkal dobálják a plafont, és megjelennek a feliratok, hogy ki a „ká”, meg ki kivel. Elkuncogta magát. Tavaly őt is kiírták, hogy szerelmes Gazsiba, erre az a nagy lakli szétverte az egyik WC-csészét. Meg kell téríteni a kárt – ezt harsogta az igazgató bácsi, aztán lemondóan legyintett. Gazsinak hat testvére volt, a legszélső házikóban húzták meg magukat a telepen, minden forint számított, az anyja csontsoványra dolgozta magát. Ő egyszer járt náluk, süteményt vitt a kicsiknek, nagyanyja küldte, hogy egyenek már egy jót is azok a kis ártatlanok. A fiú ráuszította a kutyát, és úgy megrángatta a haját, hogy napokig fájt a feje, és közben csúnyákat kiabált. A húga, Adél másnap azt mondta, hogy biztos tetszik neki, különben rá se hederít. Lenézett az udvarra, akkor jött át a magas, fiatal nő a technika terem felől, végig a repedezett betonjárdán. Magas sarkú cipőjében csak kétszer botlott meg, Roxi elismerően bólintott.  Anyja rászólt, hogy a keze járjon, ne bambuljon. – Nagy cula – tette hozzá megrovóan. Megrántotta a vállát, tudta, pofon nem jár érte, iskolában vannak, meg a többi takarítónő árgus szemmel figyeli őket. Anya az egyetlen, aki a telepről jár be dolgozni. – Remélem, ő lesz az új ofő – jegyezte meg, és kimutatott az ablakon. – Épp ideje – hagyta abba a csuszatolást  a kövér Margó néni, aki színes műanyag karkötőket hordott, és cukrot osztogatott a korán jövő kicsiknek, meg almát és szilvát hozott nekik a kertjéből.

A tanárnő bepillantott a mosdó nyitott ajtaján, köszönt, és már el is viharzott az igazgatói iroda felé.

Mindjárt szeptember, töprengett Roxi. Az utolsó év az általánosban. Kíváncsian várta, hányan kezdenek. Mert ugye vannak, akik elköltöztek, és biztos jönnek újak is, aztán a pótvizsgások, de azok úgyis lebuknak, eszük ágában sincs vizsgázni. Két lányról tudja, hogy már élettársuk van. Gitta néni, a volt osztályfőnökük utálta őket. Balkán, tiszta Balkán, mindig ezt motyogta, és egyszerűen semmit nem tudott velük kezdeni. Ő néha megsajnálta, mert tényleg piszok módon tudtak vele viselkedni.

Az évnyitó olyan volt, amilyen, mint mindig. A Himnusz recsegett, a mikrofon zúgott, a felsősöket ugyan nem érdekelte a 3.a műsora, csak a „Se hall, se lát Dömötörnél” röhögtek, mert fél évig Dömötör tanár bácsi próbált meg nekik fizikát meg rajzot tanítani, aztán inkább elment a szomszéd városba benzinkutasnak. Az elsősök aranyosak voltak, megszeppenve ültek a tornapadokon, szépen kimosdatva.

Roxi mindentudó fölénnyel nézte az osztálytársait, akik még nem sejtették, hogy az igazgatóhelyettes mellett az új osztályfőnökük áll, akit Pirike néni mutatott be a tudnivalók meg a könyvosztás rendjének felsorolása után. – Kő Csilla lesz majd a végzősök vezető tanárnője – harsogta, mert addigra az ócska erősítő végképp megadta magát, különben is szerette a fellengzős szavakat, és olyan hangja volt, hogyha elkiáltotta magát az aulában, az első emeleten leesett a címer.

A 8.a szokatlan némaságban állt. – Ilyen név nincs is – mondta valaki a hátsó sorban, de lepisszegték. Lesz még idő megbeszélni a haditervet. Minden az első órától függ. Roxi érdeklődve figyelte, ahogy a tanárnő biccent, egyszerű kék ruha volt rajta, a haja egy szép csattal hátul simán összefogva, és harisnya volt a lábán, pedig dög hőség volt, főleg a csupasz udvaron, ahol csak két csenevész ecetfa gornyadozott. Kínkeservesen vége lett az ünnepségnek, mindenki ment a termébe. Az övék a tízes volt, a magyar szakoktatás helye, ahogy ezt a tanárok emlegették.  A polcon könyvek voltak, a falon meg szépen egymás mellett rég meghalt írók, költők képei.  Szegény Kölcsey, a fél szemével mintha vádlón nézett volna tavaly, amikor egyedül Roxi tudta elmondani a Himnuszt.

Az osztály felbolydult, egymás szavába vágva harsogták a véleményüket az új osztályfőnökről.  Pillanatok alatt eldöntötték, hogy hiába hosszú és szőke a haja, meg kék a szeme, nem szép. Olyan fakó, színtelen. Bár azt kelletlenül elismerték, hogy csinos a maga módján, már akinek tetszik a sovány, magas nő. – Kese – jelentette ki Gazsi, és a fiúk felröhögtek. A lányok, akik fekete hajúak és sötétbarna szeműek voltak, asszonyos telt alakjukra már most büszkék, kuncogtak. A csengőszóra kelletlenül álltak a padok mellé, volt, aki le is ült, úgyis késve fog bejönni, mindig így szokott lenni. Csilla néni azonban pontos volt. Megállt az ajtóban, lassan végignézett rajtuk, egy-egy arcon megpihent a szeme, és jó napottal köszönt. Ők zavartan köhécseltek, egymásra néztek tanácstalanul. Gazsi állt a táblánál, és szokott pimasz mosolyával nézett maga elé. Már majdnem 16 éves volt, és a búcsúban a városi fiúknak azt mesélte, hogy az apja prímás egy pesti bandában, és elegáns helyeken játszik. Az ismerősök se merték letromfolni, mert a fiú egy ferde pillantástól dührohamot kapott, és akkor ütött, mint az öregharang. – Én vagyok a hetes – mondta elmélyített hangon, és itt-ott elfojtott kuncogás hallatszott. – De hiszen ez nagyszerű! – kiáltott fel a tanárnő. Ugyan mi lehet ebben  annyira jó? – gondolta Roxi, és már előre sejtette, hogy a fiúnak kész terve van. Volt. – Csincsilla néninek jelentem – vágta ki az elferdített nevet büszkén, és várta a hatást.

Csilla néni néhány pillanatig nem csinált semmit, aztán hangos kacagásra fakadt, szeplői csak úgy ragyogtak, könnye is kicsordult, és akkorát csapott Gazsi vállára, hogy a nagy kamasz megroggyant. Az osztályban előbb halkan, majd egyre hangosabban kitört a nevetés, a padokat verték, zengett – morajlott a terem. Az igazgató bácsi benézett egy pillanatra, de a tanárnő intett, hogy semmi baj. Amikor végül csend lett, halkan azt mondta: – Remélem, jól kijövünk majd egymással – és intett a zavarodottan ácsorgó Gazsinak, hogy mehet.  Roxi arra gondolt, hogy talán gimnáziumba kéne menni nyolcadik után, aztán meg a tanárképzőbe.

Az ilyen pillanatokért megérné.

6 Megjegyzés ehhez a témához: "Első óra"

  1. E.László   2017-10-05 at 13:10

    ez remek írás! Most találtam rá az Ön novelláira, elolvasom az összeset.

    Válasz
  2. Anett   2017-09-13 at 16:39

    Ez egyszerűen az utolsó szóig igaz! A tanévnyitó leírása az meg egyenesen szenzációs. Jól csinálod az írást. /Ezt is./

    Válasz
  3. ig.h.   2017-09-13 at 08:17

    A humor az, a humorérzék, ami rengeteg nehéz percen átsegíthetné a tanárokat. Köszi!

    Válasz
  4. Névtelen   2017-09-02 at 06:46

    Ott a pont!

    Válasz
  5. Kati óvó néni   2017-09-01 at 13:41

    Évnyitó műsorban nem fog elhangzani, de egy iskolai értekezleten fel lehetne olvasni! Köszi

    Válasz
  6. Anonymus   2017-09-01 at 11:23

    Nem szokványos tanévköszöntő, de igaz!

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.