Kaland a kórház szélén

Kaland a kórház szélén

Reggel 9-re kellet bemennem a kórházba egy négynapos kivizsgálásra. Időben odaértem és jelentkeztem a nővérpultnál. Kérésre helyet foglaltam, aztán vártam. Sokáig senki sem szólt hozzám, ezért egy arra járó nővérnek megemlítettem, hogy kivizsgálásra jöttem, befekvéssel. A nővér azt mondta, beszéljek a főnővérrel. Megkérdeztem, ki az, mire azt mondta, a hosszú, szőke hajáról fel fogom ismerni.

Úgy fél óra múlva megjelent egy hosszú szőke hajú nővér. Odaugrottam és megkérdeztem, ő-e a főnővér. Azt mondta igen, de sok dolga van. És elviharzott. Negyed óra múlva láttam, hogy nyugodtan kávézgat a kolléganőivel.

Feltűnően sétálgatni kezdtem, de eredménytelenül. Fél 11-kor a nővér végre odajött hozzám és hagyta, hogy elmondjam jövetelem célját. Megígérte, hogy szól a főnővérnek.

Halk tanácskozás után az igazi főnővér közölte velem, hogy az ágy, ahova kerülök, csak este szabadul fel.

Nem sokkal ezután megjött a kezelőorvosom, és intézkedett. Előrébb léptünk. Bizonyos Karel nővér – no nem Gott – felvette az adataimat, egy fiatal doki pedig megvizsgált. A cuccaimat bepakolhattam az elődöm szekrényébe, aki még mindig az ágyán feküdt, de már összecsomagolt.

Hamarosan elküldtek EKG-ra és mellkasröntgenre, majd vért és vizeletet vettek. Aztán közölték, hogy négy helyett hat napot kell maradnom, mert hétvége lesz és akkor semmit nem csinálnak a kórházban.

Az első vizsgálatokkal hamar végeztünk, de megtudtam, hogy az ágyam csak 3-kor szabadul fel. Viszont öröm, hogy ebédet is kapok.

Úgy döntöttem, inkább kimegyek a városba és megebédeltek, nem sürgetve a visszatérést.

Fél négyre értem vissza, akkor pakolták össze az ágyelődöt és vitték el. Öt óra lett, mire birtokba vehettem a fekhelyem.

Bementem a kórterembe és a következő látvány fogadott: az 1-esen a 93 éves Anton bácsi feküdt, a vizelete katéteren csöpögött egy zacskóba, be volt pelenkázva, az egész teste tele volt véraláfutásokkal és nagyot hallott. Nem tudott önállóan járni, de mégis mindig menni akart, nem törődve a katéterrel meg a zacskóval. Ezért egy szép kis rácsot tettek az ágya oldalára, amit már hasmánt sem tudott átvinni. Persze azért próbálkozott, és amikor a nővérek evés után elfelejtették visszatenni a rácsot, majdnem világgá is szaladt.

A 2-esen a 64 éves Josef bácsi feküdt, 137 kiló, cukros és vizes, olyannyira, hogy az alsó lábszára teljesen be volt dagadva, olyan elefántiózisosan.

A 3-as lett az enyém, frissen huzatolva, alatta fertőtlenítő felmosással, külön szekrénnyel.

A 4-esen Vaclav bácsi feküdt, kövér volt és a bevérzett lábaival alig tudott járni, de Anton bácsival ellentétben, ő még kijárt a WC-re. És persze nagyot hallott. Vaclav bácsi a csapba hugyozott és a szaros vécépapírját a borotválkozó tükör előtt hagyta.

Hatkor hozták a vacsorát és a gyógyszereket. Viszont előtte volt egy kedves étvágygerjesztő felvezetés: Anton bácsi úgy összeszarta magát, hogy kifolyt a pelenkából az anyag. Kockasajthoz, parizerhez kiváló ez a szag, ezután már minden ízlik. Főleg ha az ember éhes.

Vacsora után nagyon izgalmas programok voltak, zenés-táncos ismerkedési est tréfás vetélkedőkkel és játékokkal, a nővérkék vizespóló versenyével, tombolával és filmvetítéssel. Alig bírtam visszamenni a szobámba a tízórás ellenőrzésre.

Na jó, ez nem igaz. Olvastam, rádiót hallgattam és megpróbáltam a tévét bekapcsolni. Nem sikerült. Utólag már nem is értem, miért csodálkoztam.

A három szobatársam már 7-től alukálgatott, de én 10 óra körül még azon merengtem, hogy a három különböző hangot kiadó ember mellett hogyan fogok elaludni. Anton bácsi nyögdösött, Josef szuszogott, Vaclav nehezen – és hangosan – lélegzett.

Na itt szöktem meg, a dress code szerinti pizsoma-fürdőköpeny kombót civilre cseréltem és háromnegyed 11-kor fogtam egy taxit.

Másnap 6-kor, ellenőrzéskor ott voltam. Karel nővér – no nem Gott – lázat mért és vérnyomást.

Nem buktam le, minden rendben volt, kivéve, hogy Anton bácsi letépte magáról a pelenkát, csak hogy jó legyen az étvágyunk…

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.