A hentes vagyona

A hentes vagyona
Kora délelőtt volt, szerda. Janó, az ivó tulajdonosa töltött magának egy kis pálinkát, de tényleg csak egy kortynyit. Erzsóka úgyis megérzi rajta, és akkor élni se hagyja. Röpke pillanatra eszébe jutott az a hajdani nádszálvékony, folyton nevetős lány a pörgős szoknyában, kopogós cipőben. Aztán legyintett, és megint ivott egyet, minden mindegy alapon.

A kocsmában csak az Amerikás volt, vele szemben meg Mihály bá’, szálfaegyenesen, sűrű fehér haja takarosan oldalra fésülve.

– Erzsóka tán nincs itthon? – kérdezte az öreg a pult mögött gornyadozó Jánost, aki megvonta a vállát.

– Bement Fuvarossal a megyeszékhelyre. Valami adóügy, meg bank, csekkek, szóval ilyen furmányos pénzügyek, az ég se tudna eligazodni rajta. Amerikás bólogatott, hogy a pénzügyeknek rendben kell lenni, tisztázni mindent, mert ha egyszer beindul a lavina, nincs, ami megállítaná. Az életben meg két dolog biztos, az adó meg a halál. Mihály bá’ köhintett egyet, csuszatolt a lábával, új bőrcipő volt rajta.

– Azért vettem, mert ingyen adták – így magyarázta, ha valaki kíváncsiskodott, honnan van ez a fájintos lábbeli. Szorongatta a poharat, szép színe volt a bornak, vörös, Amerikás fizette, hát majd csendesen elszopogatja. Töprengve, megrágva minden szót, úgy kezdett beszélni, mert minek sietni, meg kell adni mindennek a módját.

– Egy év hibádzik még a kilencvenhez, azt úgy megünnepeljük, hogy tán még a városi tv is kijön. Már ha nem esik, mert sárban lehetetlen kerülgetni a kátyúkat. A főúttól idáig meg 17 km, rossz időben megtenni nem gyerekjáték. Persze az még odébb van, addig bármi megtörténhet. Van, amikor egy perc alatt összedől az élet, mint a kártyavár. Ivott egy korty bort, kicsit karcos, de jó, állapította meg csak úgy magában, aztán folytatta.

– Tegnap ahogy végig poroszkáltam a templomtól a falu végéig, csak néztem a sok lakatlan portát, oszt elfacsarodott a szívem. Az utolsó nagy sárga épület előtt áll még a régi pad, oda le is telepedtem kicsinység. Sok lakója volt ennek a háznak, de már vagy tíz éve, hogy ez is üresen áll. Mindig nagyon olcsón cserélt gazdát, de nem sokáig ették benne a kenyeret. Volt, aki alatt a szék is alig melegedett meg, fogta a motyóját, s már el is ment. Pedig masszív ház, nem vizesedik, jó még a tető is. Csak ugye az a tragikus eset,ami ott történt, az előbb utóbb megugrasztotta a beköltözőket.

Erre már Janó is előjött a tisztára sikált pult mögül, hozott egy kancsónyi vöröset, magának meg egy csosza papramorgót. Az öreget nem kellett noszogatni, ha már egyszer elkezdte, be is fejezi a mesélést.

– Rég volt, amikor azt a házat felépíttette egy jómódú hentes. Tanyája is volt, négy embere gondozta a disznókat. Amikor vágtak, tucatszám dolgozták fel a jószágot. A szalámi gyárral előnyös szerződést kötött, meg úgy beszélték, több hentesboltja is volt itt-ott a környéken. Dőlt ám a pénz, mint a pelyva. Amúgy zsugori emberként emlegették, hitelbe nem adott volna még egy darab avas szalonnát se. Kétszer is meggondolta, hogy kiadjon egy petákot. A kocsma előtt úgy vonult el nagy peckesen, hogy oda se nézett, csak bekiabált.

– Fialtatni kell a pénzt, nem költeni!

Egy szenvedélye volt, az automobil. Vasárnaponként ünnepi ruhában feszített benne, mint két cső kukorica egy zsákban, úgy porzott vég a falu főutcáján. A libák gágogva rebbentek szét előle, a klott gatyás gyerekek meg visítva szaladtak utána.

Egyszer aztán beütött a krach, így mondták a gazdasági válságot. Úgy elromlott a pénz, hogy egy táskányiért fél kiló hagymát adtak a városi piacon, aztán már azt se. Persze mindenkit érintett, a szegény is veszített, a jómódú meg még többet, ki-ki tehetsége szerint. A hentes meg mindenét. Előbb a tanya lett oda a maradék sertéssel, aztán a nyitott tetejű csoda autó. Egy nap a bolt redőnyös ajtaján megjelent egy cédula. Ez volt ráírva szálkás betűkkel: „Elutaztam. Gibász.” Mert hogy el ne felejtsem, úgy hívták a hentest, hogy Gibász Antal. A végrehajtók hiába jöttek, hiába verték a kaput, nem jött ki onnan senki.

Még a kutya is elszelelt, hosszú láncát húzta maga után, a szomszéd faluban fogták meg. Aztán ahogy melegedett az idő, egyre furább szagok terjengtek a ház felől, a kerti virágzó fák illata se tudta elnyomni. Vagy tíz nap múltán betörték az ablakot, úgy másztak be megnézni, mi is történt.

Hát ott volt a rengeteg pénz eltépve, összetiporva, megpocsékolva a padlón. Öt házat is lehetett volna rajta venni, amíg volt értéke, de akkor már csak gyújtósnak volt jó. A plafon kampóján meg ott lógott felakasztva a hentes. Azóta mondják itt a falunkban arra, aki önszántából megy a halálba, hogy szegény, ez is elutazott, mint Gibász.

Hallgató csend lett a kocsmában. Kálmán úr nyitott be, patyolatfehér inge csak úgy világított, s az ajtó fölött megkondult a kis harang.

2 Megjegyzés ehhez a témához: "A hentes vagyona"

  1. Névtelen   2017-10-24 at 18:04

    Köszönöm, ismét egy remek írás! Örömmel olvastam és várom a következőket! 🙂

    Válasz
  2. M.Mihály   2017-10-24 at 14:04

    Mindig nagy izgalommal, érdeklődéssel várom az írásait. Most sem csalódtam. Helyi a történet alapja?

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.