Karácsonyi lecke

Karácsonyi lecke

Minden karácsony közeledtével leveszek egy könyvet a polcról. Minden évben a szentestét megelőző napon, és mindig ugyanazt.  Belelapozok, elolvasok belőle néhány mondatot, és próbára teszem az emlékezetemet – megkísérlem kitalálni, mi is történt az olvasott mondat előtt és hogyan alakult a cselekmény utána. Bevallom, nem mindig sikerül, de nem is igazán a memóriám tesztelése az igazi oka annak, hogy műfaját tekintve túlkorosként is a kezembe veszem ezt az egyébként tini lányoknak íródott irodalmat. A regény teljes történetének alakulására sem sikerül mindig hiba nélkül visszaemlékeznem. Viszont, amiért e könyv miatt a kenyértörésig is elmennék bárkivel szemben, azt a kötet gyors egymás utánban történő, kétszeri elolvasásának folyományaként megélt tanulság okozza.

Édesanyám csak sátoros ünnepek közeledtével buszozott be a kis lakótelepről a városba. Abból ugyanis nem engedett, hogy a karácsonyi, húsvéti ajándékokat alaposan átgondolva, a meglepetés örömét és varázsát megőrizve, saját kezűleg vásárolja meg. A keze meg volt kötve, ami az anyagiakat illeti, hiszen egy fizetésből nem lehetett nagyon ugrálni – ő mondta mindig így – de sosem volt üres a karácsonyfa alja, sem a nyuszifészek.

Az ajándékozás körül nem csináltunk akkora csinnadrattát, mint tesszük azt manapság, de az előzetes felmérés, a családtagok érdeklődésének iránya vagy az érdeklődés felkeltésének szándéka is segített a meglepetések kiválasztásában.

Általában az egyébként is létfontosságú ruhanemű képezte az ajándék egy részét, a másik valamiféle olvasni való volt. A ráadás játékokkal ki is merültek a lehetőségek.

A könyv tini koromra afféle „elvárt” ajándék lett. Olvasó családban nőttem fel. Anyu, amikor végzett a házimunkával, kikérdezte a leckét, fogott egy könyvet és kényelmesen elhelyezkedett a kedvenc foteljében. Perceken belül látható volt, hogy képzelete szárnyalását már nem tudják bekényszeríteni a második emeleti kis lakásba a falak. Ez az olvasás közben arcára kiülő elvarázsoltság talán erőteljesebben terelgetett eme elmét és lelket építő tevékenység irányába, mint bármiféle noszogatás. Nem beszélve arról, hogy nem volt olyan kérdés, amire ne találtuk volna meg a választ közösen, a szépen glédába állított könyvek között.
Anyu szerette tudni, miféle irodalom forog kézen-közön az otthonunkban. Nagyon ügyelt rá, hogy sem közönséges, sem az ifjúságot bármi módon megrontó olvasni való ne kerüljön a kezem ügyébe. (Volt is patália, amikor a takaró alatt, zseblámpával, stikában olvasott Meztelenek és holtakkal lebuktam.)
Szóval, a történetem elején említett könyv már akkor talált meg, amikor a kádban, a vécén, az iskolapad – vélt vagy valós – takarásában, utcán menet közben, minden helyen és helyzetben olvastam.

Azon a karácsonyon is biztos voltam benne, hogy az egyik meglepetés – könyv lesz. És abban is biztos voltam, hogy kedvemre való. Nagyon vártam a nagy napot, de addig bizony volt még egy-két hét iskolába járás.

Egyik délután, amikor anyu bevásárló körúton volt a városban, belém bújt a kisördög. Elkezdtem feltúrni a szekrényeket. Persze, óvatosan, hogy ne maradjon nyoma a ténykedésemnek. Naná, hogy a meglepetésre voltam kíváncsi. Nem akartam én minden részletében megismerni, csak a lelkemet terveztem felkészíteni… azt hiszem. Csak tudni, hogy ott van valahol… hogy várunk egymásra. Aztán, amikor egy hanyagabbul behajtogatott (szegény anyám nagyon siethetett az elrejtésével, mert mindig, minden élére hajtogatva pihent a szekrényben) párnahuzat alatt megpillantottam egy könyvborító színes sarkát, tudtam, hogy megtaláltam. Első rémületemben úgy csaptam be a szekrény ajtaját, mintha tűzzel égettem volna meg a kezemet. Alig tudtam lecsillapodni, mire anyu hazaért.

Ezután szinte minden nap volt valami dolga, ami hol a lakás elhagyására kényszerítette, hol a sparhelt mellé szegezte. Nekem meg csak duruzsolt a kisördög.

Egyik nap rohantam haza a suliból. Senki nem volt otthon. Kinyitottam a szekrényt, és kivettem a könyvet. Gondolkodás nélkül. Meg sem torpantam. Az ijedtségnek még a gondolata is elkerült. Belelapoztam, aztán a szekrény nyitott ajtói közt állva elkezdtem olvasni. Amikor anyu hazaért, gyorsan visszatettem. Így ment ez napokig. Hol a szekrénynél állva, hol az olvasófotelben, hol a szobámban olvastam titokban a meglepetésnek szánt regényt – amíg egyszer csak tudatosult bennem, hogy az utolsó oldalnál járok. Hosszú percekre lemerevedtem. Álltam a szekrény előtt, kezemben a nyitott könyvvel és legszívesebben elsüllyedtem volna könyvestül, szekrényestül. Lassan becsuktam, visszacsomagoltam a párnacihába a könyvet és attól a naptól kezdve nem is vártam olyan nagyon a Szentestét.

Vártam, vagy sem – elérkezett. Olyan gyomorgörcsöm volt már kora reggeltől, hogy szegény anyám azt hitte, az év egyik legszebb napján orvost kell hívni. Ha tudta volna a gyomorbajom okát…!

Estére valamelyest lehiggadtam, tudtam, hogy egyszer ezen is túl kell esni, hát megpróbáltam összeszedni magam. A hagyományokhoz híven mi gyerekek csak a feldíszített fához masíroztunk be ünneplőbe öltözve, arcunkon a várakozás, a kíváncsiság és a még visszafogott öröm elegyével. Az én arcom pírját akkor inkább okozta a szégyenkezés, mint az elragadtatás és a fán égő, valódi gyertyák, csillagszórók fénye. Lassan bontogattam az ajándékaimat, szándékosan a végére hagyva a könyvet. Talán reménykedtem valami csodában, abban, hogy mégsem az a könyv lesz a szépen elrendezett csomagban, vagy hirtelen történik valami, ami megakasztja ezt a számomra egyre kellemetlenebbé váló bontogatási szertartást. De nem történt semmi. Lassan végére értem a csomagoknak, és remegő kézzel emeltem ki a fa alól az utolsó ajándékomat. Olyan nehéz volt, hogy a csuklóm elzsibbadt, mire kihámoztam a karácsonyi giccses csomagolópapírból. Sokáig néztem a borítóját. Mint egy analfabéta, aki úgy tesz, mintha az olvasni tudás birtokában lenne. Anyám ijedten sürgetett: „Nem tetszik?” Vicsorgásnak érzett mosollyal nyugtattam meg, öleltem, pusziltam, miközben némán kértem a bocsánatát.

Így esett, hogy abban a téli szünetben egy lányregény kétszeres elolvasásával kaptam életem egyik legnagyobb leckéjét.
.

Megjegyzés ehhez a témához: "Karácsonyi lecke"

  1. Haranth Erzsébet   2018-01-05 at 09:08

    👍👌💖

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.