A hideg víz szindróma

A hideg víz szindróma

Ma reggel észrevettem, hogy a zuhany vize nem elég forró. Hiába fordítottam el a csapot ütközésig és hiába fojtottam le a sugarat úgy, ahogy a szerelő annak idején tanította, a fürdőm épphogy csak belangyosodott. Abban reménykedve, hogy valami profán módon egyszerű termodinamikai jelenség lappang a háttérben, vártam egy kicsit, aztán megnéztem a cirkó beállításait. Ugyanúgy volt minden, ahogy tegnap hagytam, csak hát akkor egy kis csapmozdítás után már forró volt a permet, most meg dideregtem alatta.

Annyira fenyegető volt mindez, hogy talán egy minden korábbit fölülmúló globális válságot jelzett elő. Megtörténhet például az is, hogy a Jóisten gondolt egy nagyot és megváltoztatta a fizikai törvényeit. Sajnálatomra nem azzal kezdte, hogy a robbanóanyagok hatékonyságát vette el, hanem a földgázét. Más magyarázat a zuhanyozás vacogtató negyedórája alatt nem jutott eszembe, és ha megfelelő komolysággal tekintünk a jelenségre, ez sem áll meg a lábán.

Mégis meg kellett birkóznom a rejtéllyel, amiről félő volt, hogy babonává növi ki magát. Lehet, hogy az alattam lakó néni – egy vén boszorkány – megátkozott, mert a múlt szombaton Metallicát nyomatva takarítottam. Nem magyarázhattam meg neki, hogy szükségem van erre a hergelődésre, hogy ne hagyjam abba már a kezdeti lépések után, mert a néni egy másik dimenzióban egzisztál. Soha nem szűrődik ki világosság az ablakából, a hangokról nem is beszélve. Úgy képzelem el az életét, hogy egy sarokba tolt hokedlin ül a sötét szobában, csak a két szeme világít baljós mozdulatlansággal.

Az pedig teljes egészében az én gyengeségem, hogy a függőségig megszoktam a meleg vizet. Annyira természetesnek veszem, hogy nem is taksálom sokra. Egyszerűen csak van, mint a levegő, aminek hozzáférhetősége nem lehet kérdéses. Így vagyunk sok mindennel az életben: magától értetődőnek vesszük az áramot, azt, hogy elviszik a szemetünket, hogy a boltban mindig bőséges az áruválaszték és még sorolhatnám. De ha ebben a láncolatban egy apró kapocs is elszakad, máris látjuk, milyen kiszolgáltatottak és gyámoltalanok vagyunk.

Ha pedig mindez nem lenne elég, a rossz emlékű reggeli zuhanyozás után, amikor visszaültem a gép elé megnézni a híreket, rászaladtam egy nyomasztó jóslatra, amely szerint a tőlünk csupán 600 egynéhány fényévre lévő, naprendszer-méretű Antares óriáscsillag bármikor fölrobbanhat. Ez pedig azt jelentené, hogy a robbanás kimozdítaná a földet a pályájáról, és a civilizációnak, de az is lehet, hogy a földi életnek a mai formájában vége szakadna. Mondom: ez bármikor bekövetkezhet, úgyhogy ehhez a szörnyű nagy fenyegetéshez képest ez a langyosan folydogáló vízerecske igazán semmiség.

De azért biztos, ami biztos alapon holnap keresek a neten egy jó kezű szerelőt.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.