„Talán ki lehetne osztani egy olvasói Nívó-díjat is…”

2018-01-04
770 olvasó

A 2017-es es év legkülönlegesebb irodalmi – és egyben közösségi – elismerését, a glóbusz szinten egyedülálló és páratlan Regénytár Nívódíjat régi munkatársunk, a mostani Regénytár elődjében is aktívan munkálkodó Furján Rita kapta. A küzdelem végig kiélezett volt, a három aspiráns fej-fej mellett haladt kontinensről kontinensre, míg végül az Antarktiszon működő Penguin’s Heaven kutatóbázis legénysége – azaz leánysága – döntött. Ebből a vicces, a valódi, nagy médiafelhajtással övezett irodalmi és egyéb díjakat erőteljesen kifigurázó játékunkból is kidomborodik honlapunk lényege, amelyet most – engedelmünkkel – nem kívánunk bővebben magyarázni. A szó Furján Ritáé, akit a díjunk mellett az a megtiszteltetés is érte, hogy nemrég Horvátországban egy egész falut neveztek el róla (aki nem hiszi, keressen rá a Google-ban). Szerény, rejtőzködő életmódot folytató szerzőnkből a jeles esemény kapcsán olyan vallomást próbáltunk kicsikarni, amelyre egészen idáig nem vállalkozott.

 

Hogyan emlékszel vissza a régi regénytáras, nagy időkre?

Nagy szeretettel és erős nosztalgiával. Szenzációs időszak volt! Olyan periódusban keveredtem a régi Regénytárra, amikor a hétköznapok bőségesen elláttak tennivalóval – néha bónuszfeladatokat is kaptam a tányérom szélére. Elég hajszás volt akkoriban az életem.

Egy közös ismerősünk dobta be a köztudatba az azóta megboldogult „dupla-duplavés” közösségi oldalon a regtár elérhetőségét.

Pár napig csak kokettáltam a belépés gondolatával, ízlelgettem a Regénytár nevet, aztán a betűk iránti szeretet – ami olvasásban és írásban is megnyilvánult – a kíváncsisággal karöltve győzött. Nagyon barátságos, és már-már mesebeli volt a dizájnja. Tudod, az a vendégmarasztalón kedves és otthonos.  Talán még falvédő is lógott a konyhája falán. 🙂

A lehető legjobbkor keveredtem oda. Olyan pihenési lehetőségre volt szükségem, ami feldobott, szórakoztatott, nem csak adott napon, adott órában, hanem bármikor, amikor arra jártam, és nem volt kötelező a pontos időközönkénti megjelenés. Jöttünk-mentünk, amikor ráértünk.

Hamarosan azért legalább napi egyszer benéztem az oldalra. Eleinte óvatosan próbáltam felmérni a terepet. Piszok jókat olvastam! Aztán, mivel megengedett volt amatőröknek is az írásos megnyilvánulás, mi több, kifejezett kérés fogalmazódott meg ebbe az irányba, megpróbálkoztam az irkálással. Persze, berezeltem néha, hiszen íróemberek forgolódtak ott. De nem zavartak el! Szerintem jókat vigyorogtak a műkedvelők erőlködésén, mégsem le-, hanem egyenrangú partnerként kezeltek bennünket. Azért mondom többes számban, mert nem egyedüli „mazsolaként” voltam jelen.

Családias volt a hangulat, gyakran a gép előtt felejtve magamat, ismeretlenekkel cseteltünk az oldalon a közös írásokról, vagy csak úgy az „időjárásról”. Később megismerve a névteleneket, arcot kaptak a nick-ek és azóta is tartó, szuper barátságok születtek.

Nagyon élveztem a regénytáras életet! Büszke vagyok arra, hogy bábáskodhattam az első internetes közös regény(ek) megszületésénél.  Rajzolgattam is hozzájuk, és kevés dolog volt, ami olyan jókedvet tudott generálni nekem, mint az ott olvasottak. A Jóskát például manapság is előásom és felütöm valahol. A végeredmény borítékolhatóan a bugyborékoló röhögés. Egyik barátnőmet PPS készítésére ihlette. Szóval, hogy úgy mondjam, mindenhol ott hagyta a lábnyomát ez a Jóska nevű, sokat megélt reumagiliszta. Az érdekfeszítő, bár félbe maradt „Combon lőtt nászágy” végkifejletén a mai napig agyalok. 🙂

A közös regényeken túl különféle pályázatok, azon belül is a Mars-pályázat, meglepően sokakat megmozgatott. Annak az időszaknak az izgalma is feledhetetlen.
Bevallom, mielőtt végleg eldobtad a régi Regénytár kulcsát, amit csak lehetett, még kihurcoltam onnan. 

 

Vajon egy ilyen főként on-line díj, mint a Regénytár nívó befolyásolja-e az írás, az irodalom és az olvasók helyzetét, hangulatát?

Ha a helyzetemet nem is, de a hangulatomat mindenképpen befolyásolta. 🙂

Nem tudom, az olvasók ebből mit szűrnek le – esetleg azt, hogy valaki megkapta az irodalom Oscar-ját? Maga a díj odaítélése egy számukra ismeretlen embernek, nyilván nem okoz nekik oltári nagy katarzist. Tudomásul veszik, hogy valaki kapott valami írásos munkájáért valami elismerést, aztán vagy olvasnak, vagy nem. Ha olvasnak, akkor sem a „díjazottság” mentén fognak véleményt alkotni. Az irodalom létezhet plecsnik hiányával is, de nem marad életben olvasótábor nélkül. Számára az a díj. Hallottam már mindenféle jutalmakkal alaposan kidekorált írásokról is cifra kritikát az olvasók szájából.

Mások vagyunk, hála az égnek. Mást olvasunk, mást írunk, mást kedvelünk, más tetszik (vagy sem), más a véleményünk róla. Amíg pezseg az irodalmi élet, addig lesz min rágódnia a nagyérdeműnek, és ez a rágódás visszahat az irodalom helyzetére is. A kör bezárult. A hangulat kérdése másodlagos – a hangulatok jönnek, aztán mennek… az írók és olvasók (együtt)maradása az igazán mérvadó. Ha jó az olvasni való, az olvasó helyzete is irigylésre méltó – és viszont. S ha sűrűn találkoznak, még a másodlagos hangulat is topra kerülhet.

Reménykedjünk abban, hogy az általam elkövetett írások minőségére is hat némiképp ez az on-line elismerés. Eddig megengedtem magamnak a hozzá nem értés luxusát. Mindig azzal nyugtattam magamat, hogy nem vagyok számon kérhető írói szempontok alapján, mert nem vagyok író. Nyugodtan, mondhatni büntetlenül írogattam. S bár továbbra sem leszek író, – ekkora csodát tenni a Regénytár Nívó-díja sem tud, mert hiszen ez a díj nyilván az igyekezetet is díjazta – és az említett luxusról sem mondok le, de alighanem, eggyel többször fogom átolvasni bármely írásomat, mielőtt kiadom a kezemből.

Az irodalmi élet színpadán az ezzel a díjjal nívósított írások remélhetőleg másokat is ösztönöznek – akár írásra, akár olvasásra. És talán ki lehetne osztani egy olvasói Nívó-díjat is…

 

Szerinted mi a helyzet manapság az írással, olvasással?  Van-e még jövője ennek egyáltalán, vagy ne legyünk ennyire pesszimisták?

Ez a kérdés már többeket egymásnak ugrasztott. Nem látom túl fényesnek a jelen helyzetet, de nem ítélem reménytelennek – még rövid ideig.

A mi korosztályunk író-olvasó generáció. Ne feszegessünk pedagógiai módszertani kérdéseket, mert oldalakat lehetne megtölteni a kérdésre irányuló gondolatokkal, elemzésekkel, de minket is sikerült rávenni mindkettőre. Ha nem ment is a minőségi írás mindenkinek, legalább az olvasás irányába terelgetni az „írástudatlant” kézügyesség kérdése volt. Valamennyien maradandó lelki trauma nélkül és pszichés tünetek produkálásától mentesen éltük meg, át és túl ezt a szellemi épülésünket célba vevő akciót.

Ma kíméljük a gyerekeket. Mindentől. Az írástól és az olvasástól is. Felnőttek kaparják ki egymás szemét azon acsarkodva, hogy Jókai, Móra, Gárdonyi a szemetesben végezze-e, vagy kínozzák meg a jövő nagy reménységeit, és olvastassák el velük irodalmunk nagyjainak produktumait.

Szabad engem megkövezni: de amíg nem segítünk neki megérteni a divatjamúlt szavak jelentését, amiért egyik tábor minimum negligálná az említett klasszikusokat, addig a kölyök kárörvendőn röhögni fog a markába a felnőttek óbégatását hallgatva a feje fölött. Olyantól „óvjuk” őket, amit még ki sem próbált, amibe mi törjük bele a bicskájukat. Mi lenne, ha nem adnánk a gyerek szájába az utálkozás szavait? Ha segítenénk őket, és persze, mehet a Harry Potter is, meg amit akar…de így eldönteni se fogja tudni, mit akar. És hogy akar-e egyáltalán. Határozatokkal nem lehet olvasóvá nevelni.

Olyan gyatra a szókincsük, hogy sírni való. Minden „tök ciki”, „égő”, „zsír”, mert ezekre már nem talál szinonimát. Káromkodni olyan folyékonyan tud a kis tini is, hogy edzett fülű kocsisok sírnak őket hallva. Udvarolni, vagy példának okáért az édesanyjának megköszönni azonban nem tud. Nem a meghatottságtól, hanem mert „nem talál rá szavakat”.

Iktassuk ki a „kötelező irodalom” kifejezést. Én is fáztam a szótól, de inkább az vesszen a semmibe, mint Jókai és társai. És igenis, néha vegyük ki a kis elkényeztetett, agyonkímélt kölök kezéből az okostelót, meg a tabletet és tegyen már kísérletet pár oldal elolvasására a haldoklás legapróbb jele nélkül.

Tehát, a fentieket összefoglalva: a Regénytár számára is addig van jó világ, míg nem tesszük kötelezővé az olvasását. 🙂

Végezetül szeretném megköszönni ezt a csak a Regénytáron kiérdemelhető elismerést!

Elsősorban Majoros Sándornak, a díj megalapítójának, másrészt azoknak a szavazóknak, akik Cape Townból, Darwinből és Penguin’s Heavenből juttatták el voksaikat.

Köszönet illeti a szavazatokat épségük kockáztatásával, étlen-szomjan, éjjel-nappal, galambpróbáló körülmények közt is a magyar fővárosba juttató, a szavazás idején szolgálatot teljesítő Mbebe, Lewis, és Modó galambokat is.

Az olvasókat pedig arra buzdítom, hogy néha próbálkozzanak a másik oldalon is! Írjanak! Talán az olvasás művészetét is más szemmel művelik utána.

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

2 Comments

  1. Kedves Névtelen, azt hiszem, sejtelek. 🙂

    Köszönöm a gratulációt, jó kívánságokat.
    A mai nebulókról is szívesen cserélek eszmét – s mivel a téma ugyancsak szerteágazó, bizonyára hosszú diskurzusnak nézünk elébe. 😀

    Kopogtatni fogok. 🙂

    Öleléssel.

  2. Kedves Rita!
    Örömmel gratulálok neked ! Várom, milyen új oldaladdal találkozhatom még!???

    Élvezettel fedeztem fel a nívós elismerésedet. Folytasd tovább. Ehhez jó ötleteket
    Neked!
    Nem tudom szó nélkül hagyni megállapításaidat a mai nebulókról.
    Tény, hogy agyonterheltek a mai gyerekek. Nem a teló nyomkodókra gondolok!!
    Mostanában volt- van szerencsém olyan gyerekkel találkozni, akinek szülője megfelelő
    irodalmat adott a kezébe. Szeretett olvasni! Aztán jött a kötelező- gyors tempóban- és sikerült
    nem szeretni a korábbi kedvelt tevékenységet!
    Jókai nekem is szívem csücske! Mire végeztem az általánosban, a Könyvtár összes Jókai regényét felfaltam.
    Úgy érzem, kár lenne a nagy klasszikusokat kihagyni! A mai sikerkönyvek mellett a nagyjaink
    köteteit is be kellene csempészni az olvasásélmények közé!!! Választani először az olvasmányosabbakat, hátha kialakul a szerelem.

    További sikeres munkát , ötletelést. Kopogtass a nyitott ajtómon, ha újat alkottál!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL