A könyv rendeltetése

A könyv rendeltetése

A nyár kezdete magyarföldön egybeforr a honi könyvszakma éves manifesztumával. Ez az a bizonyos könyvhét, amit a kiadók és a forgalmazók úgy várnak, mint lencseárus a karácsonyt. Ilyenkor a magyar ember ugyanazzal az érzéssel hagyja magát sodródni a friss, ropogós kiadványok között, ahogy az orosz turista Antalyánál ringatózik a Földközi tenger hullámain. Egyetlen hatalmas dunyha a könyvhét, csak itt nem toll a belső tartalom, hanem mindenféle műfajú és formátumú nyomdatermék.

A könyv, mint olvasmány, haszonteremtő eszköz, meghódításra váró, ismeretlen tartomány, lidérces messzi fény, stb. a legcsekélyebb mértékben fontos. Áru ez is, mint a karfiol a Fény utcai piacon. Az árut pedig az ember megveszi, mert fogyasztói társadalomban él, vagy mi a szösz. Nagyon trendi a könyvhéten degeszre vásárolni magunkat olyan kiadványokból, amelyeket aztán sosem olvasunk el. Ez alapjában véve még nem baj, mert a könyvet az internet előtti érában sem olyan ütemben vásároltuk, ahogy olvastunk, hanem mert olcsó volt és a magánkönyvtár egyfajta biztosítékot adott arra, hogy ha valamilyen adatra szükségünk lesz, azt biztosan meg is tudjuk találni.

És ha már az internet szóba jött, akkor a könyv rendeltetésének újradefiniálását, vagy ennek igényét sem lehet megkerülni. Ha egy hozzám hasonló, rozogább évjáratú valakitől megkérdeznék, szerinte mi a könyv szerepe, kapásból sorolná azokat a közhelyeket, amelyeket gyerekkorában belesulykoltak a fejébe. Tizenvalahány évvel ezelőtt, amikor egy hetilapnál olvasószerkesztő voltam, a munkámat nem tudtam volna elvégezni könyvek, azaz lexikonok nélkül. Ma a könyv használata adatellenőrzés szempontjából közönséges időpocsékolás.

De mi a helyzet az olvasás élményével? A felmérések szerint a mai fiatalok sokkal többet olvasnak, mint mi, mostani ötvenesek a gyerekkorunkban, pedig akkor a legprimitívebb véglényeket kivéve mindenki olvasott. A mennyiséggel tehát nincs baj, de ha valaki utána nézne, mi az, ami a mostani fiatalokat a Gutenberg galaxisból magához vonzza, azt látná, hogy többségük a közösségi oldalak meg a blogok kínálatából csemegézik. Az irodalom – ami ugyebár a könyvhét egyik alapja – netes olvasmányként szóba sem jöhet, és úgy tűnik, lassan az e-könyv olvasók körüli divathisztéria is elmúlik, mi pedig régi vágású, papírbók készült könyvek után sóvárgók még mindig itt vagyunk a könyv, az irodalom rendeltetésének modernizált definíciója nélkül.

Természetesen ezt az egész nyavalygást egyetlen kézlegyintéssel is el lehet intézni, mondván: a könyv volt, van és lesz, ami meg a rendeltetését illeti, ezer éve változatlan. De ez nem igaz. Az információ szabad áramlása megváltoztatta a világot, és erre a könyv képtelen reagálni. Úgy tesz, mintha még mindig létezne az a bizonyos olvasótábor, amely ha reálisak vagyunk, a maga idealizált módján sosem létezett, de a könyv akkor is szükséges és fontos része volt az életünknek, ha nem kifejezetten rajongtunk az irodalomért. Könyvekből tanultunk, könyvekben tároltuk mindazt a tudást, tapasztalatot, amit az emberiség értelmesebb része közel tízezer éves jegyzett történelme során felhalmozott.

Ez most már a múlt, és mint ilyen, filológusok és kulturális archeológusok vizsgálódási területe. Kétségtelen, hogy hiába nyomul az internet szinte fékeveszett módon, a könyv még hosszú ideig nem tűnik el a környezetünkből, de csak azért, mert áru. Ami pedig az irodalmat illeti, lehet, hogy az is átalakul majd: talán megszűnnek a monolitszerű egyéni művek és a helyükbe azok a közösségi hálókon formálódó, sokkezes kor- és kórtörténetek lépnek, amelyek böngészésében, olvasgatásában a fiatalok élvezetet találnak. Meglátja majd, aki megéri.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.