Hí a haza!

Hí a haza!

Azt olvastam valahol, hogy az óriáscsillagok életének utolsó szakasza egybevág a vas megjelenésével. Ha egy ilyen égitest eléri azt a fázist, hogy a benne lévő atomok vassá egyesülnek, a csillag drámai változáson megy át és egy gigászi robbanás következtében megsemmisül.

A kulcs tehát a vas. Állítólag már néhány atom elég belőle ahhoz, hogy a láncreakció beinduljon, és bár egy csillag több százmillió vagy milliárd évig él, a vas megjelenése után néhány másodperc múlva felrobban.

Lehetetlen nem észrevenni mindebben a földi párhuzamot, kiváltképp akkor, ha a forradalmak kitörését és fellobbanását vizsgáljuk. Ilyen „vas”, azaz gyújtóanyag volt az a száműzetésben élő anarchista is, akit a németek az első világháború egy számukra kritikus szakaszában pénzzel megpakolt bőröndökkel vonatra ültettek és hazaküldtek Oroszországba. A kísérlet be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, mert történelmi léptékhez képest hihetetlenül rövid idő alatt káoszba döntötte II. Miklós birodalmát.

A mi 1848-as forradalmunkhoz is kellett a vas, nevezetesen néhány idealista fiatal, ám az ő törekvéseik mit sem értek volna egy valódi, gyújtó hangvételű programbeszéd nélkül. Sokáig lehetne vitatkozni azon, hogy mi volt ez a programbeszéd: a 12 pont, a Nemzeti dal, esetleg valami más?

Számomra teljesen egyértelmű, hogy a detonátor ebben az esetben Petőfi Sándor legjelentősebb költeménye, a Nemzeti dal volt. Költészeti értékét tekintve talán nem ér fel a legszebb lírai alkotásaihoz, ám hogy begyújtotta a lőporos hordó kanócát az teljesen biztos. Minden sorából süt a hevület, az őszinteség, a kompromisszum nélküli tettvágy, de az a bizonyos néhány atom, amiről fentebb szóltam, csupán két szó benne: „hí a haza!”. Még most is libabőrös lesz az ember háta, ha meghallja, hát még 170 évvel ezelőtt! Akit a haza hí, úgy érzi, Istentől kap pecsétes behívót egy magasabb cél megvalósítása érdekében. Megérteni és elfogadni azt, hogy a haza szólít, olyan gondolkodást kíván, amelyre csak a legnagyobb elmék képesek. És éppen ebben áll Petőfi zsenialitása: ezzel a két egyszerű szóval elérte azt, hogy az akkori Magyarország – amely gyaníthatóan éppen annyira sokféle és ellentmondásos volt, mint a mai – egyazon cél érdekében szövetkezett.

Ez az, amit irigyelhetünk a márciusi ifjaktól: lényegre törő, ugyanakkor minden akadémikus okoskodásnál hatásosabb egyszerűségük bámulatra méltó. A következmény pedig, hogy egy látványos csillagrobbanás formájában végbement megtisztulás söpört végig egész Közép-Európán, már csak adalék ehhez a minden emberi képzeletet felülmúló csodához.

Európa ma egyáltalán nem csendes, és nem is biztos, hogy elzúgtak forradalmai, de Petőfi üzenetének fénye most is itt lebeg fölöttünk. Halovány ugyan, de egy kis odafigyeléssel tisztán érzékelhető: „hí a haza!”.  Nemes küldetés és a márciusi ifjakhoz mérhető tett az, hogyha engedelmeskedünk neki.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.