Családom esete a kávéivás fortélyaival

Családom esete a kávéivás fortélyaival

Mostanában egymást érik a neten a kávé jótékony vagy káros hatását elemezgető írások. Teljes bizonyossággal mondhatjuk, az emberiség két részre szakadt. Az egyik fele hisz a kávé egészségmegóvó szerepében, a másik fele meg abban, hogy ez éppen olyan lassan ölő méreg, mint az amerikaiak barna színű szénsavas itala. Ettől függetlenül a kávét mindenki issza. Ki így, ki úgy, lelkesen vagy lelketlenül, hittel vagy hitetlenül, módjával vagy nyakló nélkül, tervezetten, vagy ahogy esik úgy puffan alapon, lényegében mindegy is, hogyan.

Ha egy művelt társaságban a szó a kávéivásra terelődik, a csevegés átalakul szakértők konferenciájává. Telis tele vagyunk kávéhoz köthető vagy ebből fakadó élményekkel, anekdotákkal, úgyhogy ezen a területen szinte nem is lehet újat mondani. De azért próbálkozunk, mert az ismétlés a tudás anyja, a feledés pedig az apja. Legtöbbször a saját tapasztalatainkat emlegetjük, például olyan módon, hogy megemlítjük, mikor, milyen alkalomból estünk bele a kávéivás túlzásába olyan módon, hogy megtapasztaltuk, milyen is a koffein-mérgezés.

Kétségtelen, hogy a kávéivás bajnoka a világtörténelem legtermékenyebb írójaként ismert Honoré de Balzac. Ő állítólag meg volt győződve arról, hogy a kávé fokozza az elme kreativitását, ezért szinte folyamatosan vedelte ezt a löttyöt. Nem volt ritka az olyan nap, amikor ötven adagot is benyakalt, nem csoda, hogy viszonylag fiatalon, gyakorlatilag kávémérgezés következtében érte utol a halál.

Az én családom nem dicsekedhet ilyen harcias tettekkel, de úgy vélem, azért mi is hozzátettük a magunkét az egyetemleges kávékultúrához. Mi a zaccos, balkáni verzióját fogyasztottuk a feketének és pedig olyan módon, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Kényelmesen készítve és még kényelmesebben fogyasztva el az alig néhány kortyot kitevő löttyöt. A sógorom ezt még meg is tetézte azzal, hogy a reggeli vécére menést összekapcsolta a kávéivással. Úgy vonult be a szűk kabinba, hogy a csészét is magával vitte. Fölül kortyolt, alul meg tromfolt. Kell ennél mennyeibb élvezet?

Anyám és barátnői köre a kávézást a süteményfogyasztással tette teljessé. Egész délutánokat kitevő partijaikon literszám fogyott a kávé és kilószám a mellé tálalt édesség. Nem csoda, hogy gyerekkoromban fokozott kíváncsiságot mutattam ezek után a szeánszok után, amelyeken egyébként nem történt semmi érdekes. Úgy tettem, mintha csak a véletlen sodort volna oda, aztán megvártam, hogy a szájukhoz emeljék a csészét, és sutty! lecsaptam a süteményes tálra. Ilyenkor a feketekávé illata és az a számomra akkor még ismeretlen aroma annyira elvarázsolta őket, hogy elfelejtettek rendreutasítani.

Később, a szocializmus aranyéveiben kávéivásban mértük a munkaidőt. Ittunk egyet reggel, nyolc óra körül, aztán tízkor és déltájban ebéd után. Ezek a gyakran félórás munkaszünetek valósították meg azt a mozgalmi törekvést, amelyről a párt is csak álmodott. Leültünk a takarmányos zsákokra, vagy megálltunk félkörben a gyárudvaron és miközben szürcsöltünk, sportról, világpolitikáról meg az atomfizikáról beszélgettünk. No, erről az utóbbiról azért csak ritkán. De hogy kávé nélkül nem épült a szocializmus, az hétszentség.

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsem meg apámat, aki a zaccot is elfogyasztotta, mert meg volt róla győződve, hogy csökken tőle a gyomorsav mennyisége. Ötven éves kora felett már folyton a savval küzdött, és szinte mindent kipróbált, amit a korabeli orvostudomány javasolt. Saját bevallása szerint nem segített neki más, csak a zacc.

Én sokáig kávéellenes voltam, olyannyira, hogy még a szagát is utáltam. Aztán egy csapásra minden megváltozott. Nem tudom megmondani hol történt ez és miért. Az egyik napon még elszántan vallottam, hogy megvagyok a fekete lé nélkül, aztán másnap ott találtam magam egy gőzölgő csészével a kezemben, mélyeket szippantva az isteni illatból, ébren álmodozva. Ennyire egyszerű ez az egész.

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.