Visszaút nincs

Visszaút nincs

Amikor az autó megállt a kerítés előtt, ő épp a hátsó udvarban volt, a tyúkoknál. Négy tojást fogott fel a kötényébe, előtte kiszórta a poros udvarra a kukoricát és friss vizet öntött az ócska piros lábasba. Öt tojás már a kamrában van, egy még ugyan hibádzik, de meglesz az is, hát tízzel meg a zöldhagymával, retekkel, a csokorba kötött orgonával érdemes bebuszozni a közeli városba. Szombaton jó piac van, az idő is napsütötte, ilyenkor sokan vásárolnak. Ingyen utazik, már a hetvenet is meghaladta. Tán lesz idő egy kicsit trécselni is a látásból ismert kofákkal. Vasárnap meg főz egy kis spenótot, szaftot rak rá. Eltelik a hétvége.

A kiskapu nyikorgására kapta fel a fejét. Nem nagyon zárja, elég a kallantyú is, az utcabeliek néha benéznek, idegen meg nem téved erre. Egyre kevesebben laknak a faluban, aki csak teheti, jobb életet keres valahol távol. Lassan csak az öregek maradnak, bár az utóbbi hetekben érdekes emberek költöztek a régi iskola omladozó épületébe. Loboncos szakállú férfiak, a nőkön bokáig érő színes szoknya, meg virág a hajukban. A szomszédja, aki temetőcsősz volt, azt mondja, valami szekta. Itt akarnak megtisztulni, távol a világ zajától. A városban már találkozott velük régebben, a kezébe nyomtak egy színes lapot, hogy mit kell tenni az örök életért. Elnevette magát, foghíjas szája elé kapta a kezét, aztán visszaadta az útmutatót, rá ne pocsékolják. Még az hiányozna, örök élet! Így is alig bírja a rámért éveket.

Mind a négy tojás eltört, ahogy hirtelen elengedte a kötényét, az elferdült járdán szétfröccsentek, de szép a sárgájuk, látszik, nem tápos tyúkok tojták.
A lánya állt előtte, Tecának hívták, csak a szeméről ismerte meg. Ez az elegáns, vörös hajú nő nem hasonlított a sovány, morcos kamaszlányra, aki harminckét évvel ezelőtt elment. A megvetemedett konyhaasztalon hagyott egy irkából kitépett lapra vetett néhány sort, hogy elege van a szegénységből, utál itt mindent és mindenkit, az anyja meg ne is keresse. 16 éves múlt akkor a lány, kiskorú a törvény szerint, lehetett volna jelenteni, hogy eltűnt, de neki úgy fájtak azok a szavak, hogy eszébe se jutott. Meg mit szóltak volna a faluban, apa nélkül nevelte kínkeservesen, és ez a hála?

Mindenkinek azt mondta, hogy a fővárosba ment tanulni. Égett az arca a hazugságtól, de a szégyent se tudta volna elviselni. Nem sokkal utána felvonatozott Pestre, még az állomáson feladott egy borítékot, magának címezte, szépen látszott a bélyegző. Az öreg postás meg, amilyen pletykás volt, mindenkinek elmesélte, hogy szép vastag levelet kapott a lányától.

Rokonai nem voltak, a falusiaknak megvolt a maga élete, születtek, esküdtek, haltak, volt baj is elég, hamarosan elfelejtették Teca eltűnését.

Ő még néha megnézte azt a néhány fényképet, ami maradt róla, aztán betette egy cipős dobozba a szekrény aljába. Sose jött tőle semmi, se egy lap, se egy üzenet. Anyák napja, születésnap, karácsony, mindegy volt. Ott meredezett a szürke csend és hallgatás. Most meg itt áll előtte, s már ölelné is át, de ő hirtelen és szótlanul félre fordul. Óvatosan kikerüli az eltört tojásokat, és bemegy a házba, ami pont olyan, mint harminckét éve. Hangos csattanással húzza el belülről a reteszt. Néhány pillanat múlva leereszti a csálén álló redőnyt is.

A nő kis ideig még áll az udvaron, idegen itt, a tojás sárgája körülfolyja elegáns cipőjét. Nézi a házat, a derékban megtört öreg diófát, a rozsdás láncon árválkodó vödröt. Szeme a bezárt ajtóra téved, és már tudja, soha nem fogja kinyitni.

Amikor kint felzúg az autó motorja, az öregasszony csak akkor hajtja le a fejét az asztalra. Csend van, kint az ólban kotkodálni kezd egy tyúk.

Meglett volna a tizedik tojás – gondolja, s csak ekkor kezd el sírni.

 

8 Megjegyzés ehhez a témához: "Visszaút nincs"

  1. Rácz István   2018-05-16 at 20:59

    Van visszaút, csak az első lépést nehéz megtenni és nem mindegy, hogyan indul el az ember.

    Válasz
  2. Névtelen   2018-05-14 at 20:06

    Én bizony megkönnyeztem. Gratulálok kedves Anikó!

    Válasz
  3. minami   2018-05-13 at 05:42

    Ahogy telik az idő, egyre kevesebben üljük körül az ünnepi asztalt… Mindannyiankhoz szóltal, mind érintettek vagyunk, ki így, ki masképp… Születésnap tájékán különösen….
    Isten éltessen, Anikó! Boldog születésnapot!

    Válasz
  4. névnélkül   2018-05-12 at 18:36

    Hihetetlen mennyire szépen és lényegre törően ábrázolja az élet sokszínűségét. Örömet, fájdalmat, humort de mindig minden kis novellában kézzel fogható a lélek ezer árnyalata. Az egyszerű emberek mély életérzései, a szavak nélküli ítéletek. Köszönöm, hogy ismét kaptunk egy igazi remeket! Várom az újabb írásokat, mert ezek nélkül a napjaim már nagyon üresek lennének. A virtuális világunk pár szavas
    sivár közléseiben úgy hiányzik a jellemábrázolás, az életbölcsesség, mint sivatagi vándornak a víz.

    Válasz
  5. Névtelen   2018-05-12 at 18:23

    Nagyon drámai.

    Válasz
  6. Névtelen   2018-05-12 at 17:11

    Vajon hány édesanya olvassa sírásra görbülő szájjal.Lehet nem ilyen hosszú időre csak sokkal távolabbra elkerült gyermekére gondolva? Gratulálok,mert emberi.

    Válasz
  7. Balogné Béni Erika   2018-05-12 at 16:44

    Életszerű……. van min gondolkodni……tépelődni……anyának……lánynak…….és persze sírni….az olvasónak, is! :'( Gyönyörű írás <3

    Válasz
  8. Névtelen   2018-05-12 at 16:44

    Életszerű……. van min gondolkodni……tépelődni……anyának……lánynak…….és persze sírni….az olvasónak, is! :'( Gyönyörű írás <3

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.