Majoros-könyvbemutató Szkopjeban

Majoros-könyvbemutató Szkopjeban

Nagy sikerrel zajlott le Az ellenség földje macedóniai kiadásának bemutatója, amelyet Magyarország Macedóniai Nagykövetsége és a Matica kiadó közösen rendezett meg május 28-án, Szkopjeban. A kiadványt a jelentős számú érdeklődőnek Paskal Gilevski, a kötet fordítója mutatta be (középen papírral a kezében látható). A fordításban két novella erejéig a bal szélen látható Viktorija Blazeska is közreműködött. Középen világoskék ingben Rade Siljan, a Matica kiadó vezetője, mellette Dux László, Magyarország macedóniai nagykövete, jobb szélen pedig Sutus József, a szkopjei magyar teleház igazgatója, az est tolmácsa látható. A képet Somogyi Gyula, a nagykövetség munkatársa készítette, aki nélkül sem ez az est, sem a könyv macedóniai kiadása nem valósult volna meg. Ezúton is szeretném neki kifejezni a köszönetemet.

Szkopjeban egész nap forróság volt, délután pedig a várost elkalapálta egy hirtelen jött, bőséges zápor, aminek következtében fojtóan párás lett a levegő. A súlyommal kölcsönhatásba lépve ez úgy megizzasztott, mintha szaunában ülnék, ezért kénytelen voltam levetni a zakómat és ráteríteni a székem karfájára, így mindenkitől, akinek vallását, politikai vagy egyéb meggyőződését sérti ez a bohémság, ezúton elnézést kérek. Mentségemre legyen mondva, hogy a pólómon a magyar irodalom legjavának neve és születési helye olvasható, és erre fel is hívtam az est vendégeinek figyelmét.

4 Megjegyzés ehhez a témához: "Majoros-könyvbemutató Szkopjeban"

  1. Salánki Anikó   2018-05-31 at 16:56

    Micsoda élmény lehetett, azért ez nem mindennapi. Gratulálok!

    Válasz
  2. Névtelen   2018-05-31 at 14:03

    Respect!

    Válasz
  3. Attila Kis   2018-05-31 at 13:39

    Éljen! Csak így tovább!

    Válasz
  4. Morovici ismerős   2018-05-31 at 11:12

    Gratulálok Sándor!

    Válasz

Szóljon hozzá