A nap, amikor eltűnt a Parlament

A nap, amikor eltűnt a Parlament

A szörnyű tényt, hogy a magyar Parlament épületének az éj leple alatt lába kélt, nem kisebb személyiség, mint a Miniszterelnök fedezte föl. Szokása szerint aznap is korán bement a Sándor Palotába, lecserélte átizzadt neoprén futószettjét (újabban orvosi tanácsra kocogni kezdett), megtette az aktuális Tipmix fogadásait, majd az ablakhoz lépett, hogy a jól végzett munka gyönyörével megszemlélhesse a lassan ébredező várost.

Ekkor látta meg azt, amit nem kellett volna meglátnia: a Parlament helyén csak a sík üresség tátongott. Először azt hitte, káprázik a szeme, ezért behívatta az ajtónállót, hogy a szakvéleményét kérje.

– Mondja csak János, maga is azt nem látja, amit én? – kérdezte a Miniszterelnök hűséges testőrétől, aki már a Vencel téri balhé idején is védte a testi épségét (természetesen a sajátját, mert János akkor a kispesti Halásztanyán volt kidobó ember, ám ez nem tartozik szorosan ide).

A kérdésre János megpödörte a bajuszát, majd lakonikusan ennyit mondott:

– Azt.

A Miniszterelnöknek ennyi tökéletesen elég volt. Nemcsak a beretvája volt pengeéles, hanem az elméje is, így biztosra vette, hogy a Parlamentet az Unió költségvetési elszámoló bizottsága foglalta le, és szállítatta el, mintegy talonba helyezve mindaddig, amíg a gyanús kifizetések nem tisztázódnak.

Jánost megeskette, hogy erről egy szót se szól senkinek, és a telefonért nyúlt. Régimódi, tárcsás készüléket használt, orosz módra. Csak egyetlen számot tekert meg, aztán várt, hogy a készülék kibúgja magát, majd a vonal végén jelentkezőnek annyit mondott:

– Pista, a teljes magyar haderő vonuljon ki a Kossuth térre és még a reggeli munkakezdés előtt vonjon paravánt a parlament helye köré.

– Értettem! – recsegte bele a telefonba Pista, akinek vezetéknevét borítsa jótékony homály, de hogy valamilyen dandártábornok féle szerzet lehetett, ahhoz nem férhetett kétség.

Röviddel ezután a Kossuth-téren megjelent a teljes magyar haderő – mind a harminckilenc fő –, és lázas gyorsasággal paravánt vont a parlament hűlt helye köré.

A magyar ember kíváncsi természetű, ezért reggel, amikor hivatalnoki szinten a környéken lévő minisztériumokba igyekezvén fölfedezte a paravánt, ahelyett, hogy a nemtörődés ősi szokását követte volna, rögtön kukucskálni kezdett.

Nem telt belé öt perc, máris szétszaladt a hír, hogy a Parlament eltűnt, a helyét pedig függönnyel takarta el a Kormány. Megindult a találgatás, hogy mi lehet a dolog hátterében. Az ellenzék ezt a demokrácia megcsúfolásának újabb állomásaként aposztrofálta, de csak megszokásból, mert valójában nagyon is tetszett neki, hogy az ország házával együtt a Szent Korona is a köddé vált. Meg is szerveztek rögtön egy tömegdemonstrációt, amelyen alkalmi szónokok ostorozták az állami szintű korrupció eme újabb megnyilvánulását.

A kormánypártiak mindeközben Soros György mesterkedését vélték fölfedezni a jelenség mögött, aki nyilván migráns származású dzsinekkel vitette el a Parlamentet valahová a Szahara közepébe, hogy ott NGO irodaként egyengesse a Magyarországra igyekvő angol nyelvtanárok útját.

A paravánon eközben sorra jelentek meg a különféle tartalmú graffitik – Ezek lopnak, ugye megmondtuk, stb –, és mivel mindennek a Kossuth téren lézengő nagy számú turista is tanújául esett, az élelmesebb szuvenírárusok olyan képeslapokat, pólókat és csikóbőrös kulacsokat kezdtek kínálgatni, amelyeken már az aktualizált Kossuth téri helyzet szitanyomata látszott.

De bármennyire is megosztott a magyar ember, egy idő után a benne rejlő felemás érzések bizony kiegyenlítődnek. Az eltűnt Parlament miatt érzett csalódás vagy káröröm érzésileg úgy csebegett és csobogott népünkben, mint az apró erecskék sokasága: ebédidőre, amikor az izgalomtól a szokásosnál is befogadóbb bendők lassacskán megteltek a térhez közeli vendéglátó-ipari létesítmények által kínált finomságokkal, mindenkin úrrá lett a bágyadt letargia. Akármilyen gyalázatos is volt ez a társaság, unalmasabb lesz az élet nélkülük – mondák az ellenzékiek. A kormánypártiak pedig a még el nem fogadott 2/3-os törvények elszalasztott lehetősége miatt siránkoztak.

Estefelé aztán valaki drónt röppentett az üres placc fölé, hogy a Facebookon megosztott felvétellel lájkok özönét gyűjthesse be. De amikor az okos telójára érkező képet alaposabban szemügyre vette, mintha fekete pöttyöket fedezett volna föl a parlament helyén. Kinagyította a fotót, és majd hanyatt vágódott a meglepetéstől: azok a pöttyök az országgyűlési képviselők voltak! Az épület ugyan eltűnt a fejük fölük, de ők görcsösen kapaszkodtak nem létező ülőkéjük virtuális karfájába.

A magyar politikai élet megmentetett.

3 Megjegyzés ehhez a témához: "A nap, amikor eltűnt a Parlament"

  1. Névtelen   2018-06-22 at 13:44

    Hát ez tényleg betalált. 🙂

    Válasz
  2. MS   2018-06-21 at 08:43

    Köszöni a szerző 🙂

    Válasz
  3. Horváth Antalné   2018-06-20 at 22:08

    Nagyon tetszett!

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.