Rejtély a pad alatt – egy magányos kriptalakó

2018-07-05
566 olvasó

Folytatjuk nemrég megkezdett bűnügyi történetünket, amely Budapesten játszódik. A második fejezetben sok minden kiderül és még több minden sejlik föl ahhoz, hogy érdemes legyen a további fejleményeket is nyomon követni. Ehhez – mint jeleztük – olvasói érdeklődés szükséges. Jelenleg a regény kb. egyharmada van a birtokunkban, de a folytatást csak akkor vállaljuk, ha egyértelmű igény mutatkozik rá. Mindezt csak a kommenteken és a facebookos aktivitáson tudjuk megmérni, ezért arra kérünk mindenkit, aki kíváncsi a történet folytatására, itt, a poszt alatt vagy a közösségi hálón jelezze ezt. Utóbbi helyen nagyon örülnénk a megosztásoknak.

Már korábban is jeleztük, hogy a Regénytár július-augusztus folyamán nem frissül, mert szabadságra megyünk. Ezzel a krimirészlettel köszönünk hát el olvasóinktól, önfeledt, boldog nyarat kívánva mindenkinek, és remélve, hogy ősszel, lebarnulva, élményekkel föltankolva ismét találkozunk.

A regény fejezetei ezen a linken találhatók.

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

2 Comments

  1. Kicsit sokat kell kattintgatni hozzá, de megéri. Kezd érdekes lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL