Kinyílik egy másik

Kinyílik egy másik

Amikor bezáródik mögötted egy ajtó, kinyílik egy másik – mondták volt.

Azonban ez az átkozott ajtó előttem zárva van. Zárva! Érted?

A kilincset hiába nyomom le, rángatom ezt a nyamvadt rozsdálló téglalapot, nem mozdul ez egy nyamvadt millimétert sem.

Visszafordulok hát a másik ajtóhoz, ráfogok a kilincsre, lenyomom. Semmi. Mi van?!

Legalább hadd forduljak vissza, ha már előre nem mehetek.

Megjelenik egy újabb ajtó. Nem kilincs, gomb van rajta.

Elforgatom. Ez se nyílik. Azért tolom, húzom, a gombot közben forgatom. Mind a két irányba.

Semmi.

Megint a bezárult ajtó felé fordulok, amelyiken át idejöttem. Azonban az eltűnt. Pusztán szürke fal található a helyén.

Lássuk azt a kilincses ajtót, hátha benéztem valamit.

Eltűnt!

Perdülök. A gombosnak szintén hűlt helye.

– Istenem! Miért teszed ezt velem?!

Leroskadok, könnyeim csepergése rövid idő alatt hömpölygő áradattá változik, vállam rázkódik.

Ki kell innen jutnom, nem rekedhetek meg. Tovább kell mennem.

– Kérlek, Uram, ne tedd ezt velem!

Térdre állok, kezemet összekulcsolom, ajkam között imát mormolok, szemem közben végig csukva van. Amikor végeztem, kinyitom újra. A könnyek elhomályosítják környezetemet, annyira mégsem, hogy lássam, továbbra sincs ajtó.

– Feladom! – Azzal lefekszek, szememet becsukom. Még mindig szaggatottan veszem a levegőt. Igyekszem mélyeket lélegezni. Orron be, szájon ki. Idővel már inkább arra figyelek, ne mellkasra, hanem hasra lélegezzek.

Be, és ki. Be, ki.

A sírás által feloldott feszültséget lassan nyugalom veszi át. Nem érdekel, meddig kell itt rostokolnom, mikor lesz megint egy olyan ajtó, amit ki is tudok nyitni. Ami nyitva áll előttem, ami nem kizár, elzár az életem további részétől, hanem engedi élni az életemet.

A gondolatok lassan elmaradnak, helyettük képek villannak fel.

Rohanó kisfiú. Körülötte mező. Papírsárkány repül az égen. Tölgyfa, alatta kutya pihen. Egy agár. Foltos. Barna jegyes. Lépcsőházak. Valaki kiszól az egyik… emeletről. A ház előtt…

Iskolapad.

Felébredek. A fényviszonyok változatlansága miatt nem tudom, mennyit aludtam. Az alvásban is pusztán azért vagyok biztos, mivel az ébredés utáni érzés egyértelmű. Kótyagos fej, kiszáradt száj és feszülő hólyag. Az utolsó alapján hosszú órákat aludhattam.

Apránként összeszedem magam. Előbb négykézlábra, térdre, végül  lábra állok.

Elkezdem tapogatni a falat. Tartásom még nem stabil, egyensúlyomat vesztem, és azzal a lendülettel átesek egy új helyre.

Ahol egy ajtó zárul be mögöttem, s megjelenik egy új. A kilincs felé nyúlok. Azonban mielőtt rátenném a kezemet, inkább a fal felé nyúlok. Hagyom magamat felé dőlni. A kezem, majd az egész testem akadály nélkül érkezik meg az újabb helyre. Ahol egy ajtó…

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.