Lamentáció idegi alapon

Lamentáció idegi alapon

Valamelyik reggel arra ébredtem, hogy kegyetlenül dobál az ideg. Egy darabig csak néztem magam elé, nem értvén, mi ennek az inszinuációnak a kiváltó oka. Mit vétettem, mivel sértettem meg az idegemet úgy, hogy okot adtam neki egy ilyen alattomos támadásra? Merem állítani: semmivel. Hosszú ideje eltűrök tőle mindent, hagyom, hogy Csita majomként ugráltasson, hogy ha kedve szottyan, gúnyt űzzön belőlem. Erre ő nekem jön, mégpedig alattomban, amikor úgy neki, mint másnak, kiszolgáltatott vagyok.

Azt azért nem állítom, hogy soha, semmit nem tettem az idegrendszerem ellen, mert amióta az eszemet tudom, mindig csipkedtük és rugdaltuk egymást. Ha ebben pihenőt tartottunk, akkor sem kötöttünk békét, csak fegyverszünetet, mint a két Korea. A világ szeme előtt toleráltuk egymás határait, kereskedtünk is ezzel meg azzal, azt a látszatot keltve, hogy mind a ketten rendíthetetlenek vagyunk. De amikor senki nem látott bennünket, jött a királydráma. Alkalom adtán leittuk egymást a térképről is, és elképesztő mennyiségű nyugtatót vagy serkentőt zabáltunk fel, csakhogy a másikat kilendítsük elfoglalt pozíciójából.

Volt, hogy ebben az ideg diadalmaskodott, volt, hogy én, bár ha egészen őszinte akarok lenni, az ideg az utóbbi időkben mintha fölém kerekedett volna. Biztosan megváltozott a világhelyzet, vagy a divat, mit tudom én. Tény, hogy egyre szemtelenebbül jött nekem olyan helyzetekben, amikor régebben csak sunyított, miközben én úriember módjára viselkedtem.

Emlékszem egy összecsapásunkra, ami kis híján az életembe került. Valami fogadáson tartózkodtam, talán a finn nagykövetségen, talán a török konzulátuson, amikor egy beszólás következtében, csak úgy, minden átmenet nélkül elszabadult bennem az ideg. Levertem az asztalról a bólés tálat, megrángattam néhány kitüntetésekkel teleaggatott úr nyakkendőjét, rácsaptam több diplomatafeleség hátsójára, és amikor a biztonságiak végül kihajítottak, rikácsoló hangon szitkozódtam, amíg el nem vitt a mentő.

Az ideg csak úgy röhögött bennem, amikor másnap, magamhoz térve rájöttem, hogy az éj leple alatt, amíg aludtam valaki meg is erőszakolt. Ettől fogva mindent megtettem, hogy kerüljem az olyan helyzeteket, amikor az ideg fölém tornyosulhat. Ha csak egy apró jelzését is érzékeltem annak, hogy az ideg valamire készül, vettem a kalapom és se szó, se beszéd, távoztam. Így szakítottam meg több randevúmat is, amikor a velem szemben ülő hölgy nem a várt módon reagált egy viccemre, hanem a táskájában matatva elektromos sokkolót, könnygázsprayt, netán lőfegyvert kezdett keresgélni.

De bármilyen ügyesen is lavíroztam a tennivalóim meg az idegállapotom között, az ilyen támadásokat azért nem védhettem ki. Az ideg olyan, mint a hamis kutya, aki az ember támaszkodó lábába kap bele, és mindig hátulról, hogy esélyünk se legyen belestukkolni egyet. Főleg reggel van így, mert akkor még ott libikókázunk az álom és az ébrenlét határmezsgyéjén. Talán az ad vérszemet az idegnek, hogy óvatlanul ránézünk a vekkerre és látjuk, hogy nem fél négy van, hanem fél hat. Mindjárt föl kell majd kelni, így az, amit álmodtunk, már félig-meddig a valóság, de mivel időközben fölébredtünk, nem maradt belőle más, csak a következmény. Az ideg ott viháncolt ebben az álomban, tébolyult káosszá olvasztva minden megélt vagy megúszott emléket, amitől azok súlyos teherként borulnak az elmére, úgyhogy amikor a szem kipattan, az ember egy csatatér közepén találja magát.

A napkeleti bölcsek tanítása szerint ilyenkor az a legjobb, ha az ember nem csinál semmit, mert az ideg előbb-utóbb megunja az ostromot. A valóság ezzel szemben az, hogy nem létezik ennél kitartóbb, alattomosabb ellenség. Ha nem teszünk ellene semmit, hamar föllármázza a szövetségeseit, és attól fogva jobbján a vérnyomással, balján a gyomorkavargással folytatja átkos tevékenységét. Az sem megoldás, ha bekapunk egy fél marék nyugtatót, mert mire az hatni kezd, az ideg már fél birodalmunkat letarolja, így csupán egyetlen megoldásunk marad: minél gyorsabban és minél látványosabban össze kell veszünk azzal a személlyel, aki velünk együtt éli a mindennapjait. Nagyon hasznos, ha van például feleségünk vagy férjünk, mert az ő segítségükkel veszekedni nem olyan nagy kunszt, mint egyedül. Az ideg által megrángatott férj akár egy olyan pitiáner kérdéssel is elementáris módon kiadhatja magából az ideget, mint egy tétova célzás az éj leple alatt elkódorgott zoknira, vagy a pénztárcából eltűnt apróra.

Az sem baj, ha nincs kéznél senki, mert akkor egy tárgy vagy egy házi kedvenc is megteszi. Minden további nélkül össze lehet szidni például a számítógépet a lassú internet kapcsolat miatt, vagy a macskát, mert megint a munkába indulós nadrágon aludt.  Legtöbbször viszont ez nem elég, mert az ideg pusztán attól is csatát nyerhet, ha foglalkozni kényszerülünk vele.

Azon a bizonyos reggelen azért mégis másként alakult minden. Nem mintha sokat kupálódtam volna az ideg ellen vívott hadviselés terén, mert ehhez nincs meg a tehetségem, ám az ősi igazság ezen a fronton is érvényesül: egyszer minden jó szériának vége szakad, minden lendület kifullad, és minden taktika avíttá válik. Odáig nem merészkednék, hogy nyíltan lefitymálnám tulajdon idegrendszeremet, de azt meg merem kockáztatni, hogy egy kicsit elbízta magát. Mert amikor sokadszorra is azzal a metodikával hozta rám a frászt, hogy engemet dobálva, ráncigálva ébresztett, én egy szintén ősi, ugyanakkor kipróbált falankszot állítottal hadrendbe: fogtam magam és merész elhatározással a másik oldalamra fordultam. Ez a húzás annyira meglepte az idegemet, hogy minden trükközést félretéve lecövekelt, akár egy állólámpa, aminek rátenyereltek a kapcsolójára. Most itt magasodik fölöttem, figyeli, ahogy alszom, és abban bízik, hogy egy óvatlan pillanatban mégis megrántom azt a zsinórt, ami izzásba hozza. Ő az egyik, én a másik oldalon, ő az ébrenlét, én az álom frontvonalán, figyeljük egymást, mint két rozsdás vitéz, arra várva, melyikünk páncélja adja meg magát hamarabb, megmutatva az ellenfél előtt a kárvallott csupasz seggét. Az enyém már most kivillan a takaró alól, és hol van még az este.

(Szvétics Hubenár fordítása)

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.