Rémálom Pasadenában

Rémálom Pasadenában

Csönd és nyugalom fürdette a környéket. Levél nem mozdult, fűszál nem rezdült, a töltés oldalán búsan heverésztek az önkormányzat birkái, miután Makulek, a közmunkás annak rendje és módja szerint sorsukra hagyta őket.

Makulek nem értett a birkákhoz. Régebben mezőőr volt, azelőtt meg építőipari munkás. Két fontos állomás, egyébként nem túl mozgalmas életében. Most húsz darab merinói juhot kellett kordában tartania, mert kutyára az önkormányzatnak nem volt pénze. Makulek így hát kicsapta a nyájat a töltés oldalára, aztán beült a Boldog órába, és egy kávé mellett bóbiskolt. Az ablakon keresztül odalátott a töltésre, vagyis, ha úgy vesszük, kifogástalanul végezte a munkáját.

De ebben a történetben Makuleknek éppen annyi szerepe van, mint a birkáknak. Nem róluk kívánunk beszélni, és nem is a Boldog óráról, mert az sem olyan romantikus, mint ahogy a neve mutatja. Nem szerelmespárok turbékolnak benne, és valódi cégtáblája sincsen, csak egy kézzel írott, az ablakba kitett. A régit, a deszkára írottat úgy másfél éve leverte a vihar, a víz meg belemosta a megáradt Bizmeg patakba. Most már joggal kérdezhetik, hogy a Boldog óra egyáltalán létezett-e abban a nagy ürességben, ami körbevette? Bizton állíthatjuk, a vele kapcsolatos kételkedés teljesen alaptalan: amennyire szükség volt rá, pontosan annyira létezett.

Napközben szinte a nullával volt egyenlő benne a forgalom, de estefelé a Boldog óra előtti placcon megálltak a határ felé igyekvő kamionok, és mert emiatt úgy tűnt, itt valamilyen terminál működik, mások is megálltak. Sötétedés után meg jöttek a cigányok, hogy kis zacskókba adagolt porral kereskedjenek. A pincérnőnek – akit egyébként Récsölnek hívtak –, viccesen azt mondták, dunsztpor az, de ő csak nevetett. Erről volt nevezetes: nagyon szépen tudott nevetni, és hangosan is, nem úgy, mint a mai lányok, akik csak vihorásznak. Ha Récsöl nevetett, kivillant minden foga, és ez a cigányokat, meg a róluk faggatózó zsarukat is lenyűgözte. Békén is hagyták Récsölt, legfeljebb csak kávét kértek tőle.

Most már elárulhatjuk, azért ragadtunk itt, a Boldog órában, mert gyötör bennünket a szomjúság. Kellemesebb időben tovább is mehettünk volna, például be a központba, az első világháborús emlékműig, meg a katolikus templomig. Nemrég újították föl mind a kettőt, de ez csak a templomon látszik, mert az most olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Kár, hogy nem Árpád-kori, mert akkor elmondhatnánk, mi mindenen ment keresztül az elmúlt évszázadokban. De Árpád-kori emlékek híján vissza kell vonulnunk a Boldog órába, hogy beteljesítsük, amit megkíván tőlünk a végzet.

Történetünk időpontjában egyedül Makulek ül a teremben, mert Récsöl elszaladt megetetni a tyúkokat. Minden nap megteszi ezt, mert nem csak ez az egy állása van: tyúkokat is tenyészt, és takarít a postán meg az egészségházban. Muszáj így tennie, mert a Boldog óra éppen csak vegetál, pláne, hogy közösben tartják fent az élettársával, aki per pillanat garázdaságért ül. Récsöl havi ellátmányt küld a társának, akit Rezsőnek hívnak, és azon fantáziál, hogy azalatt a négy év alatt, amíg Rezső passzív, összeszed annyit, hogy kivásárolhassa az üzletből. Récsöl becsületes, dolgos árva lány, nem engedhet meg magának semmilyen lazaságot. A törzsvendégek tisztelik is emiatt, de mindig vannak kivételek. Ezeket Récsöl gyorsan és egyszerűen lerendezi. Nem hisz a metoo mozgalomban.

Récsöl tehát nincs jelen, amikor egy török kamionsofőr, Yilmaz Cagüy, letér az útról, és böhömnagy járművével odagördül a Boldog óra elé. A sofőr Anatóliában született, családos ember, hét gyereke van, de a feleségét, apósát, és anyai nagyanyját is ő tartja el. Kis kazettás házuk van Adana és Antalya között, az utóbbihoz közelebb, alig néhány tucat kilométerre a híres római kőszínháztól. A nagyanyó főszezonban kínai fátyolkendőket és őstermelői fügekaktuszt árul a turistáknak, az apósa meg kecskesajtot érlel a házuk mögötti sufniban. A legnagyobb gyerek már dolgozik – Antalyában az egyik akvaparkban pincér –, a többiek iskolába járnak. Yilmaz korábban Szíriába és Irakba szállított építési anyagokat, de a háború miatt az a cég, amelynek dolgozik, Európa felé próbál terjeszkedni. Idefelé építési anyagot, visszafelé tartós élelmiszert fuvaroztat. A szóbeszéd szerint mindez csak álca, a vállalat fő bevétele embercsempészetből meg az ehhez kapcsolódó logisztikából – takarók, sátrak, hátizsákok, stb. forgalmazása – származik, de Yilmaz ebből nem érzékel semmit. Lepecsételt árut hoz, lepecsételt árut visz, az ülés alatt pedig nem fér el egy kutya sem, legfeljebb néhány karton cigaretta vagy némi aranyáru. Jól jön az ilyen kereset-kiegészítésnek.

Yilmaz Cagüy behúzta a kéziféket, aztán magához véve kis kézitáskáját, besétált a Boldog órába. Nem volt éhes, csak megkívánt egy jó, zaccos kávét, ami a hazájára emlékeztette. Tapasztalata szerint itt, a határ közelében a vendéglők már ismerték ezt a műfajt, úgyhogy a helyzet egyáltalán nem volt reménytelen. Belépett hát a Boldog órába, ahol csak egy szakadt alak ücsörgött az egyik ablaknál. Úgy bámult kifelé, a nagy, büdös ürességbe, mintha az élete függött volna tőle. A pult mögött Yilmaz nem látott senkit, ezért leült az ajtó mellé és várt. Egy idő után észrevette, hogy szemközt, a WC ajtó mellett van egy régi típusú, képcsöves televízió. Odament és bekapcsolta. Sejtette, hogy a csatornák mind ezen a furcsa, helyi nyelven fognak megszólalni, de ha talál egy nemzetközi hírcsatornát, ahol a kép megváltja az értelmes beszédet, akkor már nem lesz ennyire unalmas a várakozás. Balszerencséjére éppen egy olyan adásba szalad bele, ahol a Szulejmánt ismételték. Ezt a sorozatot még otthonról ismerte, mert azokban a hónapokban, amikor nem volt munkája, minden részt többször is megnézett. Felettébb érdekes volt viszontlátni az ismerős jeleneteket és meghallgatni hozzájuk azt a hadova beszédet, amiből egy kukkot sem értett. Egész jól elszórakozott ezzel, olyannyira, hogy ösztönösen rá is gyújtott. Az ablaknál ülő alak – mi ugye, tudjuk, hogy személyében a birkás Makuleket tisztelhetjük – ezt bátorításnak vette és ő is rányújtott. Rövid idő múlva már versenyt pöfékeltek a törökkel, a szemük sarkából vizslatva és bátorítva egymást.

Így múlt el nagyjából fél óra, amikor kivágódott az ajtó, és belépett a teljesen feldúlt Récsöl. A bent ülők nem tudhatták, hogy ekkor már túl volt több kisebb idegsokkon: kiderült, hogy vagy egy tucat jércéje megdöglött, ami miatt állatorvosi boncolást kellett kérnie, a postahivatalba pedig valaki beokádott. Ezek után visszajön ide és azt látja, hogy az a semmirekellő Makulek vígan füstölög egy vadidegennel. Mindezt talán még meg is bocsátotta volna, ha az utóbbi nem a Szulejmánt nézi, amit Récsöl ki nem bírt állni. Főleg annak tükrében, hogy egy másik csatornán pillanatok múlva kezdődött a kedvenc sorozata, a Pasadenai titkok és szerelmek, amelynek egy epizódját sem hagyott ki. Odament hát az idegenhez, kivette a szájából a cigarettát és a falon lévő, tiltást hirdető táblára mutatva elnyomta a saját tenyerében. A török sofőr kővé dermedt a döbbenettől, mert ilyen még sosem látott. Nem tudta, hogy a sok lapátolás, söprögetés olyan keménnyé tette Récsöl tenyerét, mint a bocskortalp. Azt is mélán tűrte, hogy ez a nő odamenjen a tévéhez és átváltson egy másik csatornára, ahol valamilyen pasadenai rémálom volt kibontakozóban.

Yilmaz Cagüy ezek után már nem mert kávét kérni, inkább fogta az iratos táskáját és kisomfordált a Boldog órából. Azt még hallotta, hogy ez a terminátorina kiabálni kezd azzal a másik, szintén dohányzásra vetemedett alakkal, aztán sietve bemászott a kamionjába, és kifarolt vele az útra. Valósággal menekült a helyszínről, de fortyogott benne a düh. Micsoda világ az, ahol ennyire megalázhatják a becsületes, dolgozó embert. A becsületességről eszébe jutott az ülés alatt tárolt csempészáru. Lehajolt és a biztonság kedvéért megtapogatta, nem lovasították-e meg, amíg abban a kocsmában tartózkodott. Az út kissé döcögős volt, így a szokásosnál lejjebb kellett hajolnia, de még így sem találta a csomagot. Biztosan hátracsúszott, gondolta, és egyre idegesebben kezdett kaparászni. Talán emiatt, talán egy újabb döccenő miatt kissé benézte az egyik kanyart, és olyan sebességgel hajtott bele, hogy a kocsi átsodródott a másik sávba, és amikor Yilmaz korrigálni próbált, a rakomány megtolta és kifaroltatta a járművet. Pillanatok alatt zajlott le az egész: a kamion első kereke lecsúszott az útról, és amikor Yilmaz egy katasztrófába zuhanó pilóta kétségbeesésével próbálta egyenesben tartani, nekicsapódott egy diófának, amitől kinyílt a rakodótér ajtaja, és a szállítmány, mint az anatóliai oroszlánok által széttépett dunyha belseje, szanaszét szóródott.

A lidércnyomás úgy ötven méter után a szántóföldön ért véget, itt a kamion az végül megállt, lehetőséget adva a sokkot kapott sofőrnek, hogy a kitört szélvédőn kimászva felmérhesse a kárt. Ameddig a szeme ellátott a föld mindenütt telis tele volt azzal a titokzatos áruval, amit szállított.

Ezt követően a környék összes cigánygyereke több hónapon keresztül svájci tejcsokoládét vacsorázott.

Szóljon hozzá