Regénytár Nívódíj: hírnök jött egy vadregényes szigetről

Regénytár Nívódíj: hírnök jött egy vadregényes szigetről

Európai gyűjtőhelyünket idén Párizsban szerettük volna kialakítani, de a közismert események miatt az utolsó pillanatban átkényszerültünk a sokkal nyugodtabb és tisztább levegőjű Korzikára. A sziget északi csücskében taláható kellemes klímájú Calviban béreltünk ki egy irodát, közvetlenül az idegenlégió helyi bázisa mellett, ahová nagy tömegben érkeztek a Ligur-tengeren átevickélt Regénytár-rajongók (képünkön). A nagyobb bukméker irodák egyértelműen Kerékgyártó György prózisztikáját tartották Európa favoritjának, és ez a számítás be is jött, úgyhogy aki nagy tételben fogadott rá, nem nyert túl sokat. Különös szerencse viszont, hogy éppen a napokban szerelt le egy honfitársunk az idegenlégió 1. ejtőernyős ezredéből, és amíg a kompra várt, tudósítást küldött a városban tapasztalt irodalmi hangulatról. A kiszolgált katona érthető okokból nevének elhallgatását kérte, ezért hívjuk egyszerűen csak Bélának.

„Calviban mostanában tetőfokára hág az izgalom” – közölte velünk a tényállást Béla. „A város nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a Regénytár ide helyezte át a kontinentális elektori szavazás színhelyét, aminek elsősorban a légiósok örülnek eszeveszetten. Kerékgyártó György neve nálunk is ismerősen cseng, főként egy erőltetett menet után, amikor a caporal ránk förmed, hogy még hátra van tíz kilométer. Ilyenkor dopping gyanánt föl szoktunk idézni magunkban egy Kerékgyártó-novellát, amin elkacarászva, röhörészve könnyen letudjuk az egészet. De úgy látszik, így van ezzel egész Európa: Kerékgyártó György novellisztikája biztos pont a válságból válságba hánykódó öreg kontinens olvasóinak, amelyről az emberek szavazatuk leadásával tettek egyértelmű tanúbizonyságot.”

 

Szóljon hozzá