A nem is olyan mellékes helyiség

Írországi és egyéb impressziók – 1. rész

A nem is olyan mellékes helyiség

Aki vett már részt társasutazáson, pontosan tudja, hogy egy idegen helyen a megérkezés izgalmát nem annyira a látnivalók száma és szépsége határozza meg, hanem az, hogy van-e a közelben vécé. Régi szabály, hogy ha megáll a busz és az útvezető egészségügyi szünetet ad, muszáj elmenni vécére, ha kell, ha nem. Rengeteg horror történet kering arról, hová fajulhat és milyen megalázó helyzeteket teremthet, amikor az embernek szaporája van, de nincs hová visszavonulnia.

A legnagyobb veszélyeket ebből a szempontból mindenképpen a déli, kopár tájak hordozzák, mert arrafelé ritkák az olyan csalitosok, ahová az ember egy csomag papírzsepivel a kezében diszkréten elhúzódhat. De a szükség nemcsak a törvényt bontja le gyorsan és hatékonyan, hanem a szégyenkezés gátjait is, így például akár igaz is lehet az a legenda, amely szerint egy Marokkóba látogató utas a fakultatív sivataglátogatáskor kénytelen volt közvetlenül a busz mellé helyezni el a böcsületét, ország-világ szeme láttára.

transport

A turisták vécélátogatási nyűgeit tovább fokozza az a gyakorlat, hogy az illemhelyhasználatért, ha ez nem valamely vendéglátó ipari létesítményben, fogyasztás után történik, kőkeményen fizetni kell. Tetézi a bajt, hogy a vécés nénik és bácsik nem tesznek különbséget kis- és nagydolog között, tehát azért a bizonyos kötelezően kifacsart pár cseppért is ugyanannyit kell pengetni, mint az emlékbe ott hagyott, megsüvegelendő mennyiségű matériáért.

Tavaly Portugáliában például egy kisebb vagyont hagytam ezekben a csípős szagú helyiségekben, de ugyanígy jártam Olaszországban is, ahol ráadásul az is megesett, hogy Otrantóban egyszerűen nem engedtek vécé közelébe jutni. Szorult helyzetemben arra is hajlandó lettem volna, hogy többfogásos ebédet rendeljek valamelyik vendéglőben, de mindenünnen elhajtottak. Végül a helyi turisztikai iroda mögött találtam egy zugot, ahová elhelyezhettem az eljárással kapcsolatban kialakult speciális véleményemet.

desm700

Mindezek után kissé félve vágtam neki az írországi utazásnak, mivel a mi, magyar viszonyainkhoz képest drága országról van szó. Ha lent, délen, az orrfacsaró vizeldék használatáért nem átallottak elkérni egy-két eurót, akkor is négyre is lehetett számítani. Különösen Észak-Írországban, amely Angliához tartozik, tehát angol fontban számol, ami majd másfélszer erősebb az eurónál. A hideg is kilelt, ha belegondoltam, hogy valahányszor megáll velem a busz, lazán el fogom peslantani egy itthoni ebéd árát.

A kispénzű ember – ha nem lenne az, miért társas módon utazna? – ilyenkor hajlamos arra gondolni, hogy majd spórol a vízivással, és csak a Guinnessre koncentrál, amit pedig – remélhetőleg – ingyen is engednek lecsapolni a pubok mellékhelyiségeiben. Mindezzel csupán az a gond, hogy ha egy közvécé használat mondjuk, belekerül egy euróba, akkor vajon mennyi lehet a Guinness? Akárhogy is vesszük, a víz egész egyszerűen nem úszható meg.

sor

Ki tudja, tán még mindig a dublini mólón lóbálnám a lábam, és valami jószívű magyar kamionost várnék, hogy hazaszállítson, ha ez a forgatókönyv valóra válik. De Írországban minden másként van. Létezik például egy olyan törvény, amely a vendéglátóhelyek számára kötelezővé teszi a turisták számára biztosított ingyenes vécéhasználatot. Az ember lazán besétál a pubba, azt mondja a barmennek, hogy: „Excuse me, I’m looking for the restroom”, és már mutatják is neki az irányt. Nem szemközt köpésre utaló tekintettel, hanem mosolyogva.

A másik meglepetés pedig az, hogy ezek a restroomok makulátlanul tiszták. Lekozmált szélű ülőkét vagy sárgásra vízkövesedett csészét fizikai képtelenség találni, és papír is van, bőségesen. A nagyobb forgalmú helyeken, ahol a klotyót végtelenített üzemmódban használja a tömeg, érződik ugyan némi ammóniaszag, de nem kibírhatatlanul.

És miközben az ember csorgat, a kis török, afgán vagy marokkói higiéniai szakember ott sürgölődik körülötte az eszközeivel. Írországban ezt a tevékenységeket már régóta nem az őslakosok végzik, mint ahogy a pincérek és a konyhai munkások döntő többsége is vendégmunkás. Egy precízen rendben tartott, önmagára igényes, tehát jóléti államról van szó, amelynek – mint mindenütt a világon – itt is a közvécék állapota a mérőműszere. Ha nálunk a János kórház műtője annyira tiszta lenne, mint egy dublini átlagvizelde, nem kéne aggódnunk a jövőnket illetően.

csap700

Kivételek természetesen mindenütt vannak, és az ír, de különösen az északír vécék sem lehetnek olyan tökéletesek, mint amilyenek pl. a japánok, amelyekben alulról is szól a zene, bár ezt csak hallomásból tudom. Az északír restoomokban például a brit csökönyösség szerint jórészt még mindig külön csapból folyik a hideg és a meleg víz. Ha legalább egy köztes, langyos vizet szolgáltató csap is létezne, nem szólnék egy szót sem, de úgy tűnik, eddig az ötletig a derék britek a nagy világhódításaik közepette nem jutottak el.

A végkövetkeztetés pedig maga a tapasztalat: az ír szigetet úgy jártam be keresztbe és hosszába, hogy egyetlen huncut vasat sem költöttem pisilésre. Képzelhetik, hogy ezek után mekkora volt a kontraszt, amikor hazaérve az augusztus 20-i tűzijáték másnapján a budai rakpart közelében lévő mellékutcákban járkálva fölfedeztem az ünneplő tömeg kényszerűségből otthagyott vizelet- és székletkollekcióját. Magamból kiindulva kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy az idetévedő turisták is inkább erre fognak emlékezni, nem pedig a gyorsan kihunyó tűzijátékra, mert hazatérve eszükbe jut, hogy amikor füttyenteniük kellett, nem volt hova bemenniük. És akkor még egy szót sem szóltam a Batthyány téri fertelmes közállapotokról. Csak ír turista ne tévedjen oda, soha.

4 Megjegyzés ehhez a témához: "A nem is olyan mellékes helyiség"

  1. regenytar
    regenytar   2015-09-04 at 07:00

    Így valahogy, de csak a kontinensen. Írországban – miként az írás jelzi – más a helyzet. Törvény rendelkezik arról, hogy a turisták részére kötelező biztosítani az ingyenes restroom használatot 🙂

    Válasz
  2. Reyes Deutschendorf   2015-09-04 at 06:52

    Keres egy kevésbé forgalmas helyet, esetleg egy kicsit takaró bokrot, vagy beviszi a legközelebbi presszóba, fogyaszt valamit, mert anélkül ugye nem használhatja a mellékhelyiséget.

    Válasz
  3. Bányai Tamás   2015-08-24 at 19:34

    Add your comment

    Válasz
  4. Salánki Anikó   2015-08-23 at 18:47

    Kedves Sándor!
    Örülök – komolyan – , hogy bár vége a nyárnak,de a nyári hangulatnak közel se. Az írás klassz, eszembe juttatta, amikor Ankarában szerettem volna egy mosdót találni, s bár az utolsó pillanatban sikerült, de kalandos volt. A.A

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.