A lefényképezhetetlen ország

Írországi és egyéb impressziók – 3. rész

A lefényképezhetetlen ország

Különös, de egyáltalán nem rendkívüli fejlemény, hogy a manapság használatos táj fogalmát nem a szóbeszéd vagy a paraszti okoskodás hozta létre, hanem Ortega y Gasset spanyol egzisztencialista filozófus, aki egyebek mellett arról nevezetes, hogy megjövendölte a művészet dehumanizálódását. Előtte az emberek mindenfélének nevezték az elébük táruló vidéket csak éppen tájnak nem. A táj egyfajta költői többlettartalmat hordoz, szemben a prosztóian egyszerű határral, amelynek gravitációs erejét legszemléletesebben talán a bácskai határ sivársága tudná kifejezni, bár Petőfi ebben is megtalálta a lélekemelő eszenciát.

ir3

Az ír táj olyan, amilyet Ortega y Gasset az ihletettség kitüntetett perceiben megálmodhatott. Ez az ország egyszerre és együttesen hordozza a bőség és a sivárságát ígéretét, ám ezek csak szavak, amelyek a szem befogadó képessége nélkül semmit sem érnek. Magyarán: e tájék megismeréséhez nem úszható meg az odalátogatás. Végig kell bukdácsolni az európai mércével mérve hajmeresztően szűk és legalább annyira kacskaringós utakon, éspedig a rossz oldalon, ami a jobboldali közlekedéshez szokott emberben azt az érzést támasztja, mintha folyamatosan előzésben lenne. Ha vezetés közben marad bátorságunk az utat szűk sikátorrá préselő bokrok és/vagy kőfalak mögé nézni, hamar megállapíthatjuk, hogy az ír táj olyan, mint egy állandóan meditatív zenét sugárzó rádióállomás. Szinte fáj a szemnek a javarészt mezők, legelők és golfpályák formájában testet öltő zöld szín, ami ráadásul nem is mondható túlságosan árnyaltnak.

Egybefüggő, értékes erdők jóformán nincsenek a szigeten, ezért a magányos tölgyek szinte óriásoknak tűnnek, de mégsem ők vonzzák a pillantást, hanem a puha, süppedős, monokróm pázsit. Ilyen szőnyegszerű füvet valószínűleg sehol másutt nem lehet találni, amire az írek láthatóan igencsak büszkék. Elemi kötelességüknek érzik, hogy a portájukon mindig frissen beretvált állapotban, és gazmentesen hivalkodjon a gyep, amely aztán, mint valami alapszerződés, amelyre unos untalan hivatkozni kell, az egész lakóközösség rendezettségét befolyásolja. Még a legeldugottabb, pirinyó falvakban is tökéletes fizikai állapotban vannak az épületek – a lakóházakra a hármas osztatú brit építkezési stílus jellemző –, körülöttük pedig híre sincs annak a szemétdombnak, amely nélkül a mi felfogásunk szerint parasztporta nem létezhet. Ha egy épület faláról lepörsen a festék, a gazdája ugyanazzal a magától értetődő természetességgel lát neki a javításnak, ahogy az önmagára igényes ember lecseréli a besározott nadrágját.

ir2

Az ír tájról a filmekből látott képek alapján bárki könnyűszerrel kialakíthat magának valamilyen sztereotip elképzelést. Attól függően, milyen zsánerű alkotásról van szó, ez a kép dús vegetációt vagy sivár köves vidéket mutathat, de mint minden előítéletes vélekedés ez is téves, ugyanakkor – mint a bölcs kádinak egy rövid beszélgetés után meghozott ítélete – magában rejti az igazságot. Írország legfőbb varázsa, az augusztusban is üdezöld vegetáció az északi, Glenveagh Nemzeti Park környékén csak vágyálom. Itt siránkozott az országot rabigába taszajtó Oliver Cromwell, hogy sehol egy fa, amire felakaszthatnák, sehol egy folyó, amibe belefojthatnák, és sehol egy lapátnyi föld, amivel elhantolhatnánk az íreket, mert angol lévén engesztelhetetlenül gyűlölte ezeket a barbárokat, akiknek a beszédét, szokásait képtelenség volt megérteni. Lehet, hogy az idézet nem szó szerint való, de a gyűlölet messzemenőkig hiteles éspedig vica versa. Igaz viszont, hogy napjainkra már sokat enyhített rajta az EU-s tagság. Éppen ezért talán kissé otrombán kockázatos volt idegenvezetőnknek az a húzása, amikor a magyar beszédünket hallva a Glenveagh kastély kedves intézőnőjének kérdésére, hogy: „Where are You came from?”, azt válaszolta „We are from England!”. Aztán már szabadkozhatott, hogy ez csak vicc volt. Az írek magukon szívesen ironizálnak és élcelődnek, de a történelmi sérelmek más tészta. A hölgy mindenesetre ízelítőt kapott az ugyancsak jellegzetes magyar humorból.

Aki abban a kiváltságban részesül, hogy ráteheti a lábát erre a földre, a Moher sziklákat és a Kelly gyűrűt egészen biztosan nem hagyja ki. Előbbinél az óceán jó száz méteres kicsipkézett, de teljesen függőleges sziklafal alján hengergeti azokat a tajtékos hullámokat, amelyek elődjei annak idején a spanyol armada vesztét okozták – állítólag van is a közelben egy fogadó, ahol az építés során az armada partra sodort gerendáit, deszkát is felhasználták – , de mivel itt akkora a nyüzsgés, hogy semmi esély arra az elmélyült elmélkedésre, amelyet a hely szelleme egyébként megkíván, csak a Darwin-díjra pályázó ifjak mutatványozhatnak azzal, hogy kiülnek szelfizni a sziklák peremére.

ir4

A Kelly gyűrű Írország fő attrakciója. A szinte már riasztóan sziklás, ám ebben a zord öltözetben is csábító partszakaszokat megcsipkéző öblökben halászfalvakból kinőtt, és teljes mivoltukban a turisták kiszolgálására szakosodott kisvárosok várják a külföldieket szállító kombibuszokat. A mediterrán településekéhez képest itt meglehetősen szegényes kínálat, a strandszerű föveny is inkább csak elméletbeli lehetőség a fürdőzésre. Alig akad vállalkozó, aki bemerészkedne a vízbe, ezért kivételes szerencsének voltunk tanúi, amikor két merész úrhölgyet pillantottunk meg a Chaplin által is igen kedvelt Waterville-ben, amit a nekivetkőzve a habok felé bukdácsoltak. A városban hatalmas métereket ölt a Chaplin kultusz, mert a világsztár többször is ellátogatott ide, de nem azért, hogy kövesse a feltehetően német hölgyek példáját, hanem hogy golfozzon egy jót a közeli pályák valamelyikén. Írország egyébiránt a golfozók paradicsoma, ezen belül pedig Waterville nyújtja azt a minőséget, amelyre a sport rajongói sóhajtozva vágynak.

A gyűrű déli részén, de már a félsziget belsején, a Killarney Nemzeti Parkban található Írország legmagasabb csúcsa, az 1038 méter magas Carntual, amelyre Ladies View nevű kilátóról nyílik a legszebb rálátás. Azokban az időkben, amikor Írország még Anglia része volt, vagyis 1920 előtt, az angol királyi ház nőtagjai képesek voltak idáig delizsánszozni azért, hogy miközben délutáni teájukat kortyolgatják, hagyják magukat elbűvölni ettől a lefényképezhetetlen, levideózhatatlan szépségtől. A Ladies View egyike azoknak a helyeknek Írországban, amikor az ember nehezen vesz erőt magát, hogy ne vágja bele a fényképezőgépét a szakadékba, mert bárhogy ügyeskedik vele, és legyen bármilyen csúcstechnika birtokosa, képtelen vele rögzíteni azt, amit a szemével megpillant.

ir5

De ezzel gyakorlatilag véget is az a néhol vadromantikus, máskor siváran realista elemeket váltó utazás, amit a Kelly gyűrű kínál. A sziget belseje már majdnem olyan, mint nálunk Somogy vagy Tolna megye, azzal a lényeges különbséggel, hogy a települések valósággal szikráznak a tisztaságtól. És mindezt úgy, hogy utcai szemétgyűjtőt keresve sem lehet találni. A kérdés innentől adja magát: vajon mit kezdenek az írek a szemetükkel? Netán összecsomagolják és hazaviszik? Vagy utcán, köztereken nem is végeznek olyan tevékenységet, amely szemeteléssel jár? Ha figyelembe vesszük azt, hogy Kilkennyben, az egykorvolt ír fővárosban 635 eurós büntetésre figyelmeztető tábla tiltja az utcai italozást, akkor az utóbb feltevésben sok lehet az igazság.

Ez a fegyelem lehet a magyarázata annak, hogy az ír táj még a zordabb vonatkozásában sem mutat magán elhanyagoltságot, bár igaz, hogy ha az abszurd horrorfilmek mestere M. Night Shyamalan készítene egy olyan produkciót, amelyben az ír tájból kivonná az ír építészetet, talán az egész olyan lenne, mint a magyar Dunántúl áprilisban. A plusz, az extra az óceán közelsége, és a nagy víz hozadékaként keletkező teljesen egyedi felhőrajz. Az ír táj csak így, az ég a föld és az építészet együttesével lehet teljes, no meg a birkákkal, akik állítólag többen vannak, mint az emberek. Magukra hagyottan legelészgetnek szinte a vadonban, ami azért különös, mert ilyen sok birkára a mi fogalmaink szerint juhászok tömegének kéne felügyelnie. Őszintén szólva juhászt kevesebbet láttunk, mint locsolóberendezést, bár az is kevesebb volt egynél. A pásztor nélküli legeltetésnek talán az lehet a magyarázata, hogy az ír juhásznak minimum könnyűbúvár-feleszerelést kéne viselnie, különben mindig a lucskosság állapotában leledzene, másfelől pedig a legelő annyira dús, hogy a birka majd bolond lenne ide-oda mászkálni azért a harapnivalóért, ami a lába mellett szabadon és gyorsan növekszik. A jószágnak megvan a magához való esze, ezért lazán eldől a réten, és a fejét oldalvást fordítja hagyja, hogy a fű belenőjön a szájába. Nem is kell sokat várnia, legalább is nem annyit, hogy a gyomra megkorduljon az éhségtől. Ha nem végeznék tálcán valamelyik vendéglőben, az ember szinte irigyelné őket.

Megjegyzés ehhez a témához: "A lefényképezhetetlen ország"

  1. Regénytár
    Regénytár   2015-08-26 at 13:10

    A következő rész Belfastba kalauzol. Be in touch 🙂

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.