Belfast, az árnyékok városa

Írországi és egyéb impressziók – 4. rész

Belfast, az árnyékok városa

Átokkal ér fel az helyzet, amikor egy városban két homogén tömbként élő népcsoport évszázados békés együttélés után varázsütésre utálni kezdi egymást. Ez a sors jutott a boszniai Mosztárnak, ahol a Neretva folyó ma is vágott sebként hasít a muzulmán bosnyák és a katolikus horvát városrész közé, és ilyen az északír Belfast, ahol a közelmúltat és tán a közeli jövőt siratóan csaknem állandóan szemerkél az eső.

01
Félig-meddig ez a város az okozója annak, hogy 1920-ban, az ír függetlenség kikiáltásakor az angolok hallani sem akadtak az északi terület átadásáról. A 20. század elején Belfast volt a technológiai világ egyik legfejlettebb központja. Mivel akkor még nem létezett globalizáció, ez a kiváltság csak egy logisztikából alaposan felkészült, jól szervezett, kedvező fekvésű várost illethetett meg. Belfast ennek a kívánalomnak minden tekintetben megfelelt. Kikötőjéből az egész észak-atlanti térséget ellenőrzése alatt tarthatta, a környező vizek bővelkedtek halállományban, lakóiban pedig megvolt az a bizonyos elszántság, amely a nagy tettek kivitelezéséhez szükséges.

A textil- és kötélgyártó központból a brit flottaigények miatt gyorsan nehézipari centrummá fejlődő város nevéhez fűződik a Titanic, a Britannic és az Olympic megépítése. A három luxus óceánjáró a maga idejében kb. akkora teljesítmény volt a Harland and Wolff hajógyártól – amely ma is több tízezer embernek munkát adó óriáscég –, mint az űrsikló flotta létrehozása és üzemeltetése volt Amerikában.

06
Furcsa ellentmondás, hogy Belfast közismert tragédiája valahol ebben a fejlettségben gyökerezik, de mint minden sommás megállapítás, ez sem teljesen igaz. Az évtizedekig tartó véres torzsalkodás után a városban jelenleg béke van, de a külföldiek még mindig nem özönlenek ide olyan nagy számban, mint például Dublinba.

Az alig néhány éve megnyílt, hipermodern Titanic múzeumot – amely Hollywoodot utánzó multimédiás szórakoztató központként csalogatja a nagyérdeműt – jócskán ellenpontozza a protestáns és a katolikus negyedet elválasztó, mindmáig érintetlenül hagyott kerítésrendszer. Amennyire érdekes, legalább annyira különös is, hogy a megbékélés dacára senkinek sem jutott eszébe lebontani a szögesdrótakadályokat, meg azt a szinte égig érő kerítést, amely a Cupar Way-en azért ilyen magas, hogy még az olimpiai bajnok gerelyhajítóknak se sikerüljön áthajítani fölötte a Molotov-koktélokat.

05
A protestánsok fennhatósága alá tartozó Ulstert az ír katolikusoktól elválasztó demarkációs vonalat mindkét oldalon a felek igazát nyomatékosító graffitik emelik hátborzongató látnivalóvá. A katolikusok lakta negyedben számos emlékhely figyelmeztet arra a rengeteg áldozatot követelő furcsa hadviselésre, amelynek valódi borzalmairól mi, kívülállók csak töredékesen, elnagyoltan értesültünk. A Sinn Féin – gael nyelven annyit tesz: Mi magunk – fennhatósága alá tartozó Falls Roadon lévő Garden of Remembrance-ben az IRA elesett katonáinak névsora tovább erősíti azt a sejtést, ami az idetévedő külföldiek fejében motoszkál.

03
Ez a nyugalom éppen olyan illuzórikus, mint a felhő közül hosszabb-rövidebb időre kibukkanó napsütés. Levesszük az esőkabátot, de azért ott tartjuk a kezünk ügyében, mert benne van a pakliban, hogy egy utcával odébb már megint szükségünk lesz rá. Cromwell ezt úgy mondta: Bízzál Istenben, de azért tartsd szárazon a puskaport.

Belfast egyébként mindent megtesz, hogy letépje magáról ettől a nem éppen szívderítő terhet. Erőteljes kampány folyik például azért, hogy a szemét eltűnjön a város utcáiról, és hogy mindez ne csak üres frázis legyen, több száz fontos bírságokra figyelmeztető táblák riogatják a szemetelőket. Az írekre jellemző elszántsággal még a kutyaguminak is nekimentek, az emeletes buszok oldalán plakátozva ki azt a mifelénk elképzelhetetlen, és talán kormánybuktatásra is alkalmas tételmondatot, hogy: „Your dog – Your Job”.

11
Ugyanezt az irányvonalat, mármint a tisztaság és a rendezettség szinte mániákus megteremtését – bár az is lehet, hogy csak a brit hagyománytiszteletet – erősíti az a jelenet, amelyet a Queen’s University of Belfast udvarán láttunk. A szemerkélő esőben két fiatal négykézláb mászva vizsgálta a szerintünk makulátlanul homogénzöld gyepet, és egyenként tépdeste ki belőle azokat a fűszálakat, amelyek valami partizánként betolakodó másik növényfajnak próbáltak életteret biztosítani.

04
Ez a metaforikus többlettartalmat hordozó tevékenység természetesen nem azt hangsúlyozza, hogy Belfast intoleráns az idetelepülőkkel szemben. Tárt karokkal várják a turistákat és újabban már arra is hajlandók, hogy taxival elfuvarozzák őket a Falls Roadra meg a Cupar Way-re, ami egy-két éve még életveszélyes őrültség lett volna. Arról viszont fogalmunk sincs, hogy ezek a sokat látott, mosolyogni képtelen taxisofőrök mire gondolnak, miközben arra várnak, hogy a vihorászó turisták az emberiség legvadabb rémálmait idéző graffitik előtt lefotózzák egymást.

07
A látens nyugalom egyik bizonyítékaként a pubokban is megélénkült az élet, bár egy protestánsnak átrándulni a katolikus negyedben lévő ivók valamelyikébe, hogy úgy mondjam, továbbra sem javallott. De a központban ismét a régi pompájában üzemel a híres Crown Saloon, ahol nemcsak a gyomornak, hanem a szemnek is élvezet elfogyasztani egy korsó Guinnesst. És ha az ember közben megfeledkezik arról, hogy a szemközti hotelt tizenvalahány éve majdnem földig rombolta egy bomba, akkor talán jól is érzi itt magát.

02
A tiszta és rendezett belváros és a hi-tech központ benyomását keltő Titanic múzeum ideig-óráig eltereli ugyan a figyelmet a tragikus múltról, de nem tagadható le, hogy aki idelátogat, ezt a borzongató kíváncsiságot is magával hozza. Még az összehasonlítgatás sem kizárt, például a Mosztárral képzett párhuzam szinte adja magát, mert ott is nagyjából ugyanebből az indíttatásból gyilkolta egymást a két etnikum, mint itt, Belfastban.

De ne feledkezzünk meg a közeli és békeidőben szinte ékszervároskának tűnő Londonderryről sem, ahol 1972. január 30-án az angol katonaság a békésen demonstráló civilek közé lőtt. Az incidens tizennégy áldozatot követelt, és ez vezetett a véres események későbbi eszkalálódásához. A Bloody Sunday néven elhíresült terrorakcióról a U2 hasonló néven írt balladája az északír függetlenségi törekvés himnusza lett, és mind a mai napig fontos tényezője az emlékezésnek.

09
Már csak ezért is Belfast – csakúgy, mint Londonderry – nem maradásra biztató város. Újabb kapocs ez Mosztárral, ahová jó megérkezni, de még jobb onnét mielőbb elpucolni. Itt nem sorakoznak fejfák a házak között megbúvó tereken, de az égbe szökő kerítés melletti foghíjtelkek arra figyelmeztetnek, hogy ezen a helyen nem oly régen még házak égtek. Az is intő jel, hogy tavaly kővel dobáltak meg egy elsős kislányt, mert nem a vallási csoportja által felügyelt úton ment iskolába, hanem áttévedt az ellenség földjére. Tavaly történt, 2014-ben.

Az sem volt éppen szívderítő, amikor este, a hotelszobában a helyi tévéadásból arról értesültünk, hogy valaki több lövést adott le egy lakóházra, amelyben egy középkorú asszony lakott a kislányával. Sírdogálva panaszkodtak, hogy nem értik, ki tehette ezt velük. Talán ez válthatta ki azt is, hogy másnap, amikor az Óriások lépcsője felé buszoztunk, Belfast elővárosában beleszaladtunk egy fél autópályás útlezárásba. Balesetnek, torlódásnak hírét sem láttuk, a két lezárt sáv egészen a városszéli házakig szinte már riasztóan néptelen volt.

13
Ha összegezni kell, akkor kijelenthető, hogy Belfast legfőbb látnivalója a Titanic múzeum, a műemlékek között pedig nem mindennapi furcsaság az Albert Memorial Clock Tower, amely Viktória királynő szeretett férjének halála alkalmából épült – minden bizonnyal tovább irritálva az e nélkül is éppen eléggé frusztrált íreket –, de valami statikai hiba miatt egy kissé megdőlt. Meglehet, hogy ez is azt a kétes egyensúlyt jelképezi, amelyet a város vezetése megtartani igyekszik. A Sinn Féin ma már politikai pártként próbál minél nagyobb szeletet kikanyarítani a hatalomból, de az IRA legradikálisabb csoportja állítólag mind a mai napig nem adta fel a harcot.

Mi, kívülállók mindebből csak a felszínt láthattuk, ami csupán azért riasztó, mert többé-kevésbé ismerjük az előzményeket. Jó érzéssel, békességre törekvéssel csak annyit kívánhatunk az északi íreknek, hogy viharos történelmük során most végre legyen szerencséjük és valósítsák meg azt, amire elődeik képtelenek voltak: viseljék el egymást a lehető legkevesebb vitával. Nekünk, magyaroknak is van egy ilyen vágyálmunk.

08

2 Megjegyzés ehhez a témához: "Belfast, az árnyékok városa"

  1. MS   2017-05-23 at 16:07

    Az a baj ezzel az elképzeléssel, hogy merő idealizmus. Itt, Európában évezredes történelemmel büszkélkedő nemzetállamok vannak, szemben az Egyesült Államokkal, ahol a történelem gerincét törvényen kívüli pisztolyhősök adják. Ráadásul az USA-ban most is akkora feszültségek vannak a különböző etnikai csoportok és kultúrák között, hogy nagyon könnyen lehet még ott is egy újabb polg. háború.

    Válasz
  2. Névtelen   2017-05-22 at 22:51

    Egész Európa történelmén végighaladt a nemzetek és vallások közötti ellenségeskedés, a háborúk. Lehet hogy még is csak igaza van azoknak, akik Európát az Amerikai Egyesült Államok mintájára alakítanák át, eltüntetve a sok nemzetet, egy egységes egynyelvű nagy országot létrehozva. Megszűnnének a belső háborúk, mert megszűnnének a nemzeti és vallási érdekellentétek. Mert ugyan melyik államnak jutna eszébe megtámadni a másikat az Amerikai Egyesült Államokon belül.

    Válasz

Szóljon hozzá

WordPress spam blocked by CleanTalk.