Karácsonyi lecke

Karácsonyi lecke

Minden karácsony közeledtével leveszek egy könyvet a polcról. Minden évben a szentestét megelőző napon, és mindig ugyanazt.  Belelapozok, elolvasok belőle néhány mondatot, és próbára teszem az emlékezetemet – megkísérlem kitalálni, mi is történt az olvasott mondat előtt és hogyan alakult a cselekmény utána. Bevallom, nem mindig sikerül, de nem is igazán a memóriám tesztelése az […]

Karácsonyi mozi

Karácsonyi mozi

A történet úgy kezdődik, hogy három alkoholista haver közösen megfogadja: ezt a családi karácsonyt már nem rontják el italozással. Erre koccintanak. Néhány jelenettel később dr. Zacher Gábor alsó kameraállásból kárörvendően nevet. Közben az égen áthúznak a kólacégek Mikulásnak álcázott drónjai. Elindult a drónok harca. A marketingesek idegesen keresik a televíziós betlehemekbe a szponzorokat. Mások celebekkel […]

Hajtóvadászat a karácsony angyala után

Hajtóvadászat a karácsony angyala után

Tizenhárom éves voltam, amikor megérett bennem az elhatározás, hogy szentestén tetten érem és leleplezem a karácsony angyalát. Be is jelentettem ezt a szándékomat a szüleimnek, akik erről a nagy ívű tervről semmit nem tudván, a lehető leghagyományosabb módon készültek az ünnepi estére. A lerniben javában sült a sógoréktól kapott disznótoros kóstoló, fölötte öntöttvas fazékban rotyogott […]

Nagyon csütörtöki mese

Nagyon csütörtöki mese

A diákszállóra emlékeztető lakótelepi lakásba majd’ egy tucat megviselt ruházatú pusztalakó zsúfolódott. Alig néhány napja érkeztek a városba, miután hónapokig kóboroltak egyik oázistól a másikig. Fürdőszobát, meleg vizet kevesebbszer láttak életükben, mint napfogyatkozást, így a lakásban föllelhető zuhanyfülkével nem tudtak mint kezdeni. Egyikük a sarki közértben vett húsz deka marhapárizsit meg egy tucat tegnapról maradt, […]

Az elkeseredett Júdás monológja, mielőtt elindul Kaifáshoz

Az elkeseredett Júdás monológja, mielőtt elindul Kaifáshoz

A katolikus hagyomány szerint Jézus elárultatásának napja a szerda. Az évközi napokon például a fájdalmas rózsafüzér titkaival emlékezünk meg erről, sőt sokan tartják még a régi hagyományt: szerdán is böjtölnek. A nagyhét és a szent háromnap liturgiája külön erre nem tér ki, de hívő ember nem feledkezik meg a szerda jelentőségéről. Én sem. Majoros Sándor […]

Ballada a kesergő öreg tudósról

Ma van a Költészet Napja. Mi ezzel a melankolikus darabbal adózunk a jeles esemény iránt érzett tiszteletünknek. :)

Ballada a kesergő öreg tudósról

Máma már a pénzük kéne, Cukorkám csak úgy nem adnám, Rendet raknék minden reggel Boltos gazdám híres standján. Fölnéznék az olvasmányból: „Tíz az ára, itt van, itt, vidd!” Kérdezhetnék borjúszemmel: „Megvan-é a Csontos Szigfrid?”   Nézd a földnek annyi könyvét, Annyi könyvnek annyi lapját! Hányszor adtam én is értük Édes élet dúsát, nagyját. Két szemem […]