Valami könnyedebb olvasnivalót kerestem, ami nem a múltat vesézi magvas gondolatokkal, nem a közeli vagy éppen távoli jövőt vizslatja, hanem egyszerűen egy mai történet, ami magával ragad, és olyan helyzetekbe visz, melyek akár velem is megeshetnek, vagy akárkivel a közvetlen környezetemben.  Mark Haddon Valami baj van című regényének fülszövegét olvasva arra gondoltam, ez a könyv megfelel az elvárásaimnak. Csendes angol kisvárosi élet, egy mai család története, ahogy örömteli eseményre, esküvőre készülnek, apa, anya, a fiuk és a lányuk, olyan átlagos felállásban, és hát némi gubanccal körülöttük.

A könyv eredeti címe: A Spot of Bother. Nehezen lefordítható, gyakorlatilag bármelyik szereplő életének foltjára utalhat. És mindenkinek megvan a saját foltja. Hamar kiderül, hogy az apa képtelen segítség nélkül megbirkózni a halálfélelmével, hogy az anya titokban szeretőt tart, és felnőtt gyerekeik is szorongnak a mindennapok megpróbáltatásaitól. Egymás közelségében élnek, bizonyos dolgokban mégis fényévekre egymástól. 

Egy apró, ovális alakú dudorral, egy folttal kezdődik minden, melyet egy öltönyvásárlás közben fedez fel a csípőjén történetünk főszereplője, a nemrégiben nyugdíjazott George Hall. Nincs mese, itt a vég, ez bőrrák, állítja fel a diagnózist azonmód a próbafülkében. Nincs más megoldás, meg kell ölnie magát, szembesültem fura gondolataival, mindjárt a regény második oldalán. Persze nem eszik olyan forrón a kását, Hall berekeszti a vásárlást, hazamegy a feleségéhez, és megkezdődik vesszőfutása az idővel, a folttal, és saját maga korlátaival. A foltról nem akar beszélni senkivel, mert szerinte „az emberek túlértékelik a beszélgetést, jólesik, de nem változtat semmin”. Amíg csak tudja, félelmét magában tartja.

Jean, a felesége otthon azzal a hírrel fogadja, hogy Katie lányuk az első, igen rövidre sikerült házasságából született kisfiával ebédre érkezik hozzájuk Londonból, és magával hozza jelenlegi barátját, Rayt is. Bár Hall inkább nyugalomra vágyna, kénytelen jó képet vágni a dologhoz, ami persze nem sikerül maradéktalanul. Nyílt titok, egyikük sem kedveli lányuk választottját, kicsit sokkolja is őket a hír, mikor a fiatalok közlik, hogy néhány hét múlva összeházasodnak. Ray nem a szavak embere, egyszerű melós, de szereti Katie-t és annak kisfiát. Ráadásul Ray bátyja börtönben ül.

A szülők gyomra összeszorul, ha arra gondolnak, hogy a fiuk, Jamie vajon kit hoz magával az esküvőre. Mert a fiú választottját személyesen nem ismerik, valahogy úgy alakult, hogy nem is voltak kíváncsiak rá, és Jamie sem erőltette a találkozást. Jamie kényelmes és önző, jó állása van, szép lakása, gondtalanul éli független életét, távol a szülői háztól. Ő is megretten az esküvő hírére, félti nővérét az újabb csalódástól, de tudja, mindez csak mellébeszélés, mert elsősorban meleg kapcsolatát és saját érzéseit fél vállalni az esküvőre összesereglő nagycsalád nyilvánossága előtt, és mint kiderül, saját maga előtt is. Különböző rekeszekben éli az életét, élesen elkülönítve azokat egymástól, az átjárhatóság kizárásával. Külön rekesz a szüleivel és a nővérével való kapcsolata, a munkája, a szerelmi élete, és a saját otthoni világa.

És az esküvő bejelentése után mintha elszabadulna a pokol. A halálfélelemmel küzdő Hall szembesül a ténnyel, hogy megcsalja a felesége. Jamie lekvár mentalitását megelégeli párja Tony, és szakít a fiúval, éppen akkor, mikor Jamie rájön, hogy Tonyval szeretne élni, az együttélés minden örömével és nyűgével együtt. Katie sem biztos abban, hogy Ray az igazi, Ray pedig őrülten féltékeny lesz Katie első férjére, és egy veszekedés után napokra eltűnik. Beigazolódni látszik, hogy „az elégedettség titka, ha az ember egy csomó dologról nem vesz tudomást”. Mégis, idővel mindenki felül tud kerekedni a helyzeten és önmagán. Az egyik legjobb példa erre az, mikor Jean rádöbben, félreismerték Rayt. „Egy kissé talán nyers a modora. Nem közülünk való, ha lehet így fogalmazni. De egyre világosabb, hogy a közülünk valóság nem feltétlenül erény”.

Haddon ötszáz oldalon 144 rövid fejezetre osztja regényét, néha alig egy oldalnyit szán egy helyzetre, máskor egy-egy eseményt több szereplő szemszögéből is láttat. Ettől olykor darabossá válik a történet, elveszik a lendület, lehetetlen némely szituációban alaposabban elmélyedni. A dinamikusan induló cselekmény úgy a könyv harmadánál megtorpan. Bevallom, én is megtorpantam, és majdnem előre lapoztam, hogy megtudjam, mi is fog történni. Ezen a pár fejezetnyi krízisen túljutva visszatér a lendület, ami a könyv végéig ki is tart, bár a befejezést kicsit langyosnak éreztem. Haddon kétségtelenül nagy erénye, hogy regényét átszövi a finom irónia, mely a legváratlanabb helyzetekben is képes mosolyogtatni.

Könnyed olvasmányt kerestem, ha egyáltalán létezik olyan, nem számítva a manapság burjánzó populáris szemetet. Milyen is ez a regény? Talán, mint egy ismeretlen pasi mellett az ébredés egy őrült buli szülte alkalom után: kár lett volna kihagyni, de semmi több.

„Két-három pohár bor bámulatos hatással tud lenni az ember lelki egyensúlyára.” – írja Haddon, és ez a két-három pohár bor benne is van a művében. Jó választás volt elolvasni a könyvét. Noha nem nagy durranás, és semmi rendkívüli. Mégis ajánlom. Főképp azoknak, akinek a családjában, a szeretteivel valami baj van. Tehát mindenkinek.