A magamfajta mindig bajba keveredik. Egy régi ismerősöm, Rita Redgrave üzent New Orleansból, hogy Bobby Jackson négy napig a városban lesz, ha érdekel, nála megszállhatok. Bobby Jackson a világ legjobb szaxofonosa, a bo-bop királya, Ritának pedig jól menő panziója van nem messze a Bourbon Streettől, úgyhogy azonnal jegyet foglaltattam a másnapi járatra.
    Jackson vendégszereplése miatt a panzió, mint minden más szállásra alkalmas hely a városban, tele volt. Az este vidáman telt, a vendégek együtt vacsoráztak, majd mielőtt a szobámba tértem volna, Ritával felbontottunk egy üveg francia pezsgőt a régi idők emlékére - nála mindig akadnak ilyen ínyencségek, a fél kikötőt az ujja köré csavarta.
    A reggelinél csak egy valaki hiányzott: Mr Lafayette, az öreg bárzongorista, az egyetlen fekete a vendégek között.
    - Aggódom miatta - mondta Rita valóban riadt tekintettel. - Elmúlt hetvenöt, és egy kicsit rendetlenkedik a szíve. Remélem, nem lett rosszul valahol az este.
    - Nálunk, itt, délen minden megtörténhet - jegyezte meg epésen egy Taylor nevű vadbarom. - Mágia, voodoo: Ki tudja, mit lett azzal a szegény öreggel!
    Megígértem Ritának, hogy előkerítjük a bárzongoristát. Nem is kellett sokáig keresnünk, egy órán belül megtaláltuk a külváros szélén egy bozótosban. A testét szinte felismerhetetlenségig szétmarcangolták, a munkájukat elborzadva végző rendőrök nem is tudták valamennyi testrészét megtalálni. Az étkezőben nyugtattam a zokogó Ritát, amikor Talyor belépett.
    - Egészen biztosan alligátorok tépték szét szegényt - jegyezte meg.
    - Sokkal inkább vélem úgy, hogy maga gyilkolta meg az öreget, és nem is egyedül. Ezért a bestiális tettéért számolnia kell - kiáltottam rá, mielőtt leütöttem volna.
Honnan tudta Fellow, hogy Taylor a gyilkos?