Hatodik fejezet

Amikor a rémálmok valóra válnak, de muszáj őket előkaparni

 

Egyre nagyobb a káosz a szobában, a szőnyeget már belepte a rengeteg irat, papír, album, fénykép, apróbb kis tárgyak halomba gyűlve. A doboz a kezemben, még félig se pakoltam ki. Nem időrend ez, mint ahogy az orvosnál se érkezési sorrendben fogadják az embert. Még nem beszéltem arról, miért is léptem le a kisvárosból, ahol születtem, éltem és elvegyültem, hogy ez utóbbi szót kedvenc költőmtől kölcsön vegyem.

Tizennyolc voltam, amikor apám kapott egy lehetőséget, hogy vízügyi elismert tapasztalatait külföldön is bemutathassa. Persze ez ma már nem olyan nagy hajde, na de akkor! Napokig zavartan kóválygott, kezében a meghívóval. Egy távoli egzotikus szigeten volt egy nemzetközi találkozó, Európából négyen voltak hivatalosak. Bújtuk a térképet, próbáltunk valami információt beszerezni a már rég elavult útikönyvekből, sajnos a szakkönyvek nagy hibája, hogy már akkor túlhaladott rajtuk az élet, amikor megírják. Aztán jött a még lenyűgözőbb hír, valaki visszamondta, s így mehetett anyám is. Felgyorsultak az események, védőoltások, belügy, külügy, párt, pénzszerzés, pénzváltás, útlevél meg minden. Ki a jó nyavalyának volt akkor kedve és ideje azzal törődni, hogy összetört a szívem, meg pár hónap múlva érettségizek. Ezek voltak a mellékes körülmények. Aztán elutaztak. Előtte a tanácsházi fogadáson elmondták a fejesek, hogy képviseljék hazánkat, megyénket és városunkat méltóképpen. Ott, azon a távoli földdarabkán. Kaptak két kancsót, hogy vigyék ki ajándékba. Röhej, mert persze kidekázva lehetett csomagolni, a repülő nem egy tergenyés szamár. A két műremeket később ripityára törtem.

A szüleim sose jöttek haza. Eltűntek, köddé váltak, egy emléktábla jelzi, hogy voltak. Meg fényképek, cikkek, és a nagyon ritkán kinyitott házban a tárgyaik. Nem tudtuk meg, mi történt. Egy nap kirándulásra mentek a kanyargós folyón, a hajót megtalálták felborulva, de egy teremtett lelket se. Hosszú hónapokig ez volt a fő téma, persze hogy leléptem. A nagyszüleim visszamentek abba a kis faluba, ahonnan csak azért költöztek hozzánk, hogy segítsenek, de amikor már nem volt kinek, így döntöttek. Igazuk volt. A bátyám már nős volt, élte a saját életét, jó messzire a városkától. Ennyi.

Ezt nem meséltem el doktorágostonnak, ő meg sose kérdezte, hogy mi van a családommal. Egyszer jegyezte meg úgy félspicces állapotban, hogy engem biztos a gólya hozott, hogy semmilyen rokonnal nem tartom a kapcsolatot. Szerintem fogalma se volt arról, hogy miért kerültem fel a fővárosba, meg arról, hogy semmi se igaz, amit a magánéletemről néha elsuttogok neki, de fantáziám az mindig volt. Az újságcikkek már besárgultak, amik ezt a példátlan esetet tárgyalták. Most persze lenne belőle színes magazinhír, meg riportok, tévé, nagy felhajtás, három napig. Aztán jönne valami kis celeb, aki kivillantotta az akármijét, és már szorulna is lefelé a hír, egyre lejjebb, aztán huss, eltűnne a süllyesztőben. A kis városkában azért még ennyi évtized után is elő-előkerül ez a régi esemény, ki így, ki úgy tudja.

A nevem megváltoztattam, a külsőm meg persze hogy nem olyan, mint volt. Egyszer újítani kellett a személyim, egy volt iskolatársam ült a kis ablak mögött, a születési helynél rám nézett, és megkérdezte, tudok-e valamit arról a régi eseményről. Nem ismert fel. Azt mondtam, csak véletlenül születtem ott, az állomáson, mert anyámra rájött a szülhetnék. Szegény meg csak tátogott, hogy nahát, mik vannak. A felismerés szikrája se látszott rajta, s így is volt ez jó. Lajkóék tudják a mostani nevem, de ők nem beszélnek. „Gyöttmentek”, máshonnan kerültek a városba, meg egymásnak élnek, nem érdekli őket a pletyka. Szavatartók és megbízhatók. Lényeges. Elástam jó mélyre magamban a múltnak ezt a fontos és elfelejthetetlen darabját, most szembe néztem vele. Nem fáj. Gyötör, ott legbelül és sose fog elmúlni.

Ráhajtottam a fejem a szőnyegre, mélyen beszívtam az illatát, olyan otthoni volt.

Kinyitottam az ablakot, hadd jöjjön be a friss levegő, itt a magasban nem lehetett érezni a kipufogók bűzét. Utálom a kellemetlen szagokat.

Amikor kijöttünk a békéltető tárgyalásról, a bíróság épülete előtt egyből lehánytam a virágtartót, amiben gornyadozott valami csúf növény. Doktorágoston meg állt döbbenten, és nem vette észre, hogy a nagykontyú bírónő szuper miniben áll a lépcsőn, és merően bámulja. Az idegeid – mondta a férjem, és karon fogott, leültetett egy utcai padra. Mellette egy csordultig teli szemetes állt, a csikkek szaga még jobban felkavarta a gyomrom. Megette a fene, ha ez ideg, gondoltam. Kezdtem utána számolni, és totál rosszul lettem, amikor kisaccoltam, hogy vagy három hete nem jött meg. Nagylány vagyok – így hárítottam el ilyenkor az intim közeledést, és bizony ez már csúszott, nem is keveset.

A válóperemen kell rájönnöm, hogy terhes vagyok? Közben Ágoston pénzt adott egy arra csellengőnek, hogy hozza rendbe a virágágyást. Biztos sokat adhatott, mert a kopott figura mély hajlongások közepette szerzett valami közeli boltból vödröt meg lapátot, és kiszedte a mocskot, amit persze épp a mellettem lévő szemetesbe akart beszuszakolni. Na ne! Ez még hiányzott, pláne, hogy a hajléktalannak tűnő egyed valami penészes helyen tölthette az utóbbi néhány évet, ami mélyen beleívódott a kabátjába, és utoljára egy hirtelen jött nyári záporban fürödhetett meg. Mégis irigyeltem egy pillanatra, mert azon a pénzen, ami most ütötte a markát, egy pár napig császár lesz néhány kerülettel odébb valami ócska csehóban. A két zsebkendőmet a szám meg az orrom elé raktam, megpróbáltam azon keresztül levegőt venni, de csak a város büdössége tódult a tüdőmbe, ami nem sokat javított a helyzeten. Mint ahogy férjuram rekedtes hangja se, aki éppen most látta idejét, hogy ivási szokásaimról érdeklődjön. Már egész sokan álltak körülöttünk, kíváncsian, hogy mi is történik. A bíróság előtt persze mindig van valami, állítólag múlt héten megkéseltek egy tanút, így reménykedve álltak az unatkozók, hátha most is vér fog folyni. Ágoston – úgy is, mint doktor úr, meg tekintélyes, meg talpig elegancia és nyakkendő – felszólította az egyre gyarapodó létszámú tömeget, hogy húzódjanak hátrébb, meg különben sincs itt semmi látnivaló.

Erre persze az üzletekből is kijöttek, meg a játszótérről is átszivárogtak az unatkozó kismamák a hisztis csemetéikkel. Egy fiatal fodrász csajszinak jutott csak eszébe, hogy hozzon egy pohár vizet, és halkan a fülembe súgta, hogy ha jobban leszek meg ráérek, jöjjek be, egy közeli mellékutcában van fodrászat-kozmetika, ráismerek, mert ritka dinka neve van, és ő majd csinál valamit a hajammal, mert így borzalmas. Ha tudta volna, hogy sztárfodrász csinálta, és annyiért, amennyit másfél hónap alatt keres egy becsületes középkáder, hát biztos kiejti a poharat a kezéből. Én meg csak bólogattam, kezdtem jobban lenni, és már reménykedtem, hogy tényleg csak az ideg meg a macera. Egy kóbornak tűnő fekete macska nem messze tőlem megállt és pimaszul nézett. Várta, hogy tűnjünk már el a francba, mert így nem tud a szemetestől kikotorni semmi ennivalót. Szegény, ezt is mekkora csalódás fogja érni.

Hazavergődtünk nagy keservesen taxival, doktorágoston szívta a fogát, amikor leperkálta a viteldíjat, borravalót biztos nem adott, a sofőr tekintetét látva. Egyedül mentem be a lakásba, fejemre raktam egy vizes rongyot, mert csillagokat láttam. Vizet ittam, míg csak ki nem csordult a felesleg, és pergettem agyamban a dátumokat. Volt időm eltöprengeni, hogy mi lesz, ha tényleg terhes vagyok, és mi lesz, ha nem. Ez utóbbi eset könnyű, válunk, aztán egy tapasztalattal gazdagabb lettem, és csináltathatok új névjegyet, elköltözök két bőrönddel, oszt ennyi. De ha tényleg gyereket várok, az gubancossá teszi a szitut. Belenéztem a tükörbe, karikás volt a szemem, cserepes a szám, a hajam meg kókadt-vörös, belelógott az arcomba.

Holnap elmegyek abba a fodrászatba, és ha külsőleg újra én leszek, tán rendbe tudom hozni az életem. Miért is ne?

Salánki Anikó

A Regénytár jubileumi novellapályázatának és honlapunk 2015-ös nívódíjának nyertese.

4 Comments

  1. Tisztelt Írónő!
    Nagyon várom a 7.-ik fejezetet. Mindig érdeklődéssel olvasom az írásaid, kikapcsol, szórakoztat és napokig elgondolkodtat, vajon mi történik a következő részben? Ha akarom, ha nem azon kapom magam, hogy hasonló szituációban mi volna ha? Micsoda jellemek!? Nem hétköznapi hősök, nem hétköznapi körülmények és mégis, valamennyiünk életét magukban hordozzák. Mindig is szerettem olvasni, de volt idő, amikor nem éreztem annyira szükségét a leírt szónak, mert nem volt hiteles. Most az írásaid alapján visszatért a kedvem, keresem a könyveid és nagyon várom az újabbakat. Sok szeretettel kívánok jó erőt, egészséget és főleg írni való kedvet. Igen önzőségből, mert nagy örömet okoz nekem, nekünk az olvasás. Visszaadta a hitemet, hogy van még a Harry Potteren (nem szeretem) is túl élet és irodalom! Köszönöm!

  2. Tisztelt írónő, kedves Anikó! Nagyon várom a 7.fejezetet. Mindig érdeklődéssel olvasom az írásaid, kikapcsol, szórakoztat és nagyon elgondolkodtat. Vajon mi történik a következő részben? Ha akarom, ha nem, azon kapom magam, hogy hasonló szituációban mi volna, ha? Nem hétköznapi hősök, nem hétköznapi körülmények és mégis valamennyiünk életét magában hordozzák. Mindig is szerettem olvasni, de volt idő, amikor nem éreztem annyira szükségét a leírt szónak, mert nem volt hiteles. Most az írásaid alapján visszatért a kedvem, keresem az írásid, és nagyon várom az újabbakat. Sok szeretettel kívánok jó erőt, egészséget és főleg írni való kedvet. Igen, önzőségből, mert nagy örömet okoz nekem, nekünk az olvasás. Visszaadta a hitemet, hogy van még Harry Potteren (nem szeretem) is túl élset és irodalom. Köszönöm!

  3. Kedves Anikó! Nagyon várom a 7. fejezetet. Mindig érdeklődéssel olvasom az írásaid, kikapcsol, szórakoztat és nagyon elgondolkodtat. Vajon mi történik a következő részben? Ha akarom, ha nem, azon kapom magam, hogy hasonló szituációban mi volna, ha? Nem hétköznapi hősök, nem hétköznapi körülmények és mégis valamennyiünk életét magában hordozzák. Mindig is szerettem olvasni, de volt idő, amikor nem éreztem annyira szükségét a leírt szónak, mert nem volt hiteles. Most az írásaid alapján visszatért a kedvem, keresem az írásaid és nagyon várom az újakat. Sok szeretettel kívánok jó erőt, egészséget és főleg írni való kedvet. Igen, önzőségből, mert nagy örömet okoz nekem, nekünk az olvasás. Visszaadta a hitemet, hogy van még Harry Potteren (nem szeretem) is túl élet és irodalom. Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Previous Story

Ötödik fejezet

Next Story

I. fejezet – A budai villa titka

Latest from Ez a ház eladó

Ötödik fejezet

Zajlik az élet   Tartottam a kezemben a levélköteget, kibontottam a szalagot, szétterítettem a szőnyegen. Na,

Negyedik fejezet

Kóstoló a nagybetűs életből. A századik e-mailt meg sms-t törlöm anélkül, hogy egy percet is vesztegetnék

Harmadik fejezet

Amiben megtalálom a titokdobozt, a gyermekkor egy darabját. Négy nap múlva megjött a szőnyeg, szépen feltekerve,

Második fejezet

Kezd körvonalazódni, hogy az életben sok minden nem tökéletes Aki  valaha is azzal dicsekedett, hogy bár

Első fejezet

Amelyből kiderül, hogyan is lettem ingatlanügynök. Eldöntöttem, hogy kidobom az ős öreg íróasztalt, de előtte több évtized